FőképFülszöveg:
Christopher Moore, a Biff evangéliuma szerzője most újabb őrült kirándulásra invitál mindenkit. Ezúttal egy trópusi paradicsom kellős közepébe: a fura kultuszok, a kedélyes kannibálok, az őrült tudósok, az eltökélt nindzsák és a beszélő denevérek világába. Kétbalkezes hősünk, Tucker Case, egy macsó férfi testében csapdába esett reménytelen kockafej, aki egy kozmetikai társaság pilótájaként éli az életét. Ám amikor alkoholos és szexuális befolyásoltság hatása alatt tönkreteszi főnöke repülőgépét, menekülnie kell. Egyetlen lehetősége, hogy elfogadja egy gyanús trópusi misszió ajánlatát Mikronézia egy eldugott zugában, csakhogy a csendes koktélozás és nyugalmas repülés helyett hamarosan egy gátlástalan orvos és egy szexi szőke főpapnő markában találja magát.
 
Újabb pimasz, ötletes, tabudöntögető, ínycsiklandóan gonosz és gyilkosan nevettető regény a humor világhírű nagymesterétől.

Részlet a regényből:
1.
A kinnibálfa

Tucker arra ébredt, hogy kókuszrostból font kötélen lóg egy kenyérgyümölcsfáról. Fejjel lefelé lógott majd’ két méter magasan a homok felett, valami hámban, kezelába szorosan összekötve. Megemelte a fejét, hogy körül tudjon nézni. Kókuszpálmákkal szegélyezett fehér homokos tengerpartot látott, kókuszdióhéjból rakott tüzet, egy pálmaviskót és fehér korallkavicsos ösvényt, ami a dzsungelbe vezetett. A panorámát egy bennszülött vénember vigyorgó barna képe egészítette ki.
A bennszülött felemelte karomszerű kezét, és megcsípte Tucker arcát.
Tucker felvisított.
– Nyamm – mondta a bennszülött.
– Ki maga? – kérdezte riadtan Tucker. – Hol vagyok? Hol a navigátor?
A bennszülött csak vigyorgott. A szeme sárga volt, gubancos haja tele madártollal, fekete fogait hegyesre reszelte. Leginkább egy sörhasú csontvázra hasonlított, ami megviselt bőrkárpitot kapott. Bőrét redős rózsaszín hegek díszítették, a mellkasán apróbb sebhelyek egy cápa alakját rajzolták ki. Ruházatát egyetlen ágyékkötő képezte, amit valami növényrostból fontak. Az ágyékkötő derekából egy cseppet sem biztató bozótvágó meredt ki. A bennszülött megpaskolta Tucker arcát hamuszín, kérges tenyerével, majd sarkon fordult és elindult, lógva hagyva vendégét.
– Várjon! – kiabált utána Tucker. – Engedjen le! Van pénzem. Megfizetem.
A bennszülött vissza se nézve battyogott az ösvényen. Tucker nekifeszült a hámnak, de csak annyit sikerült elérnie, hogy lassan forogni kezdett. forgás közben viszont megpillantotta a navigátort, aki pár lépésnyire lógott eszméletlenül.
– Hé! Élsz még?
A navigátor meg sem moccant, de Tucker annyit látott, hogy lélegzik. – Hé, Kimi, ébresztő! – Semmi.
Megpróbálta kiszabadítani a csuklóit, de a kötél még inkább rászorult. Pár perc elteltével kimerülten feladta. Pihegve nézett körül, hátha valamit megért ebből a rémálomból. Miért lógatta fel őket a bennszülött egy fára?
Látótere szélén mozgást észlelt: egy nagy barna rák lógott a farkánál fogva egy közeli ágon, és küszködött. Tessék, itt a válasz: fellógatták őket, mint a rákot, hogy frissek maradjanak mindaddig, amíg elfogyasztásra nem kerülnek.
Tucker elképzelte, hogy a bennszülött fekete foga átlyukasztja a bőrét, és egész testében megborzongott. Próbálta rávenni elméjét, hogy fókuszáljon a menekülésre, mielőtt a bennszülött visszatér, de az fittyet hányt rá, és inkább fejest ugrott a megbánás és kétkedés tengerébe, azt a pontot keresve, ahol a világ ellene fordult, és fellógatta erre a kannibálfára.
Mint élete ballépéseinek zöme, ez is egy bárban történt.
A seattle-i reptér Holiday innje tele volt vadászzölddel, rézkorláttal és tölgyfa lambériával. Ha nincs a bárpult, akár a Macy’s férfidivatosztálya is lehetett volna. Hajnali egy volt, a pultos, egy jó húsban lévő, középkorú hispániai nő poharakat törölgetve várta, hogy az utolsó három kuncsaft is elhúzzon, és végre hazamehessen. A bárpult végén egy fiatal nő ült magában, túl rövid szoknyában és túl sok sminkben. Tucker egy üzletember mellett foglalt helyet jó pár székkel arrébb.
– Lemming – közölte az üzletember.
– Lemming? – ismételte Tucker.
Eláztak már rendesen. Az üzletember testes volt, az ötvenes évei végén járt, faszénszürke öltönyt viselt. Arcán és orrán elpattant erek izzottak.
– A legtöbb ember lemming – magyarázta a férfi. – Ezért lesz belőlük csődtömeg. Úgy viselkednek, mint azok az öngyilkos rágcsálók.
– De maga persze magasabb rendű rágcsáló – mondta Tucker ravaszkás mosollyal. Harmincéves volt, nem egészen száznyolcvan centi, klassz szőke séróval és kék szemmel. Matrózkék nadrágot, edzőcipőt és kék-arany váll-lapos fehér inget viselt. Kapitányi kalapja a bárpulton nyugodott egy gin-tonik mellett. Jobban érdekelte a lány a bárpult végén, mint a hadováló üzletember, de nem tudta, hogyan menjen oda anélkül, hogy ne legyen nagyon is nyilvánvaló.
– nem, de én a lemmingviselkedésemet a kapcsolataimra korlátozom. Három feleség – lengette meg a műanyag koktélpálcikát Tucker orra előtt. – Amerikában a sikerhez nincs szükség semmi különleges képességre vagy erőfeszítésre. Az ember legyen következetes, és ne csessze el. A legtöbben így buknak meg. nem bírják annak a nyomását, hogy valóban megszerzik, amit akarnak, úgyhogy amikor azt látják, hogy közel a cél, valamit elcsesznek, nehogy elérjék.
Ez a lemminglitánia egyre kínosabban érintette Tuckert. négy éve tartott a mázlija, a csaposságtól eljutott a pilótasághoz. – Talán nem mindenki tudja, mit is akar. Talán csak lemmingnek látszanak.
– Á, mindenki tudja, mit akar. Miért, maga talán nem tudja, mit akar?
– Hogyne tudnám – vágta rá Tucker. Ebben a pillanatban hagyni akarta a vérbe ezt a beszélgetést, és még záróra előtt megismerkedni a lánnyal a bárpult végén. Aki már öt perce őt stírölte.
– És mi az? – kérdezte az üzletember. Láthatóan válaszra várt.
– Tovább csinálni, amit csinálok. Boldog vagyok.
Az üzletember a fejét ingatta: – ne haragudjon, fiam, de nem veszem be. Maga is leugrik a szirtről a többi lemminggel együtt.
– Magának meg motivációs beszédeket kéne tartani. – Tuck a lányra figyelt, aki szedelőzködött, pénzt tett a bárpultra, fogta a csomag cigarettáját, és beletette a retiküljébe.
– Én tudom, mit akarok – mondta a lány.
Az üzletember füstölögve, bosszús-kanos mosolyával fordult felé: – Mit, bogaram?
A lány odament Tuckerhez, és melleit a vállának nyomta. Barna hajának göndör csigái a vállára hullottak, szeme kék volt, orra pedig icipicit ferde, de épp csak hogy. Közelről még annyi idősnek se látszott, mint aki bárban alkoholt ihat. A távolból a sok smink öregített rajta. Az üzletember szemébe nézett, mintha Tuckert észre sem venné: – Be akarok lépni a repülőn szexelők klubjába, méghozzá ma éjjel. Tud ebben segíteni?
Az üzletember Tucker kapitányi kalapjára nézett a pulton, majd vissza a lányra, aztán legyőzötten lassan a fejét ingatta.
A lány még jobban Tucker vállának nyomta magát. – És maga?
Tucker az üzletemberre vigyorgott, majd megvonta a vállát: – Én csak azt akarom csinálni, amit csinálok.
A lány a fejébe nyomta a kapitányi kalapot, és felhúzta Tuckert a bárszékről. Tucker a zsebébe nyúlt pénzért, de a lány máris a kijárat felé rángatta.
Az üzletember intett: – Hagyja csak, fiam, én állom. Csak ne felejtse el, amit mondtam.
– Kösz – mondta Tucker.
Az előtérben a lány azt mondta: – Meadow a nevem. – Előrenézett menet közben, kis, masírozó léptekkel haladt, mintha nem is elcsábítani akarná, hanem terroristaellenes bevetésre vinné.
– Szép név. Én Tucker vagyok. A barátaim Tucknak szólítanak.
A lány most se nézett fel rá. – Van repülőd is, Tuck?
– Tudok egyet. – Mosolygott. Ez király! Csúcs!
– Jó. Vezess be ma éjjel a klubba, és nem kérek érte semmit. Mindig is ki akartam próbálni repülőn.
Tucker megtorpant. – Nem kérsz semmit…? Azt akarod mondani, hogy te…
A lány is megállt, és most először a szemébe nézett. – Te aztán fura alak vagy, mi?
– Köszönöm a bókot. Én is nagyon vonzónak talállak. – Ami igaz is volt.
– Nem erről van szó, vonzó vagy, mármint nem rossz. Csak azt hittem, egy pilóta ennél tökösebb.
– Ez most olyan úrnő-szolga dolog? Lesz bilincs is?
– Nem, az feláras. Csak beszélgetünk.
– Á, értem. – Kezdtek kételyei támadni. Délelőtt Houstonba kell repülnie, előtte ráférne egy kis alvás. Csak hát ezt olyan klassz lenne elmesélni a hangárban… Azt persze kihagyja, hogy ő öngyilkos rágcsáló, a lány meg prosti. E nélkül viszont mi marad a sztoriból?
– Nem kéne most repülnöm. Kicsit berúgtam.
– Akkor menjünk vissza a bárba, és elkapom a barátodat. Rám férne némi zseton.
– Veszélyes lehet.
– Éppen az a lényeg, nem? – mosolygott a lány.
– Úgy értem, igazán veszélyes.
– Van nálam gumi.
Tucker vállat vont. – Hívok taxit.
Tíz perc múlva a nedves kifutón tartottak néhány magángép felé.
– Ez rózsaszín!
– És?
– Rózsaszín géppel repülsz?
Ahogy Tucker kinyitotta az ajtót, és leengedte a lépcsőt, az a csüggesztő érzés vakargatta meg a füle mögött, hogy az üzletembernek a bárban talán igaza lehet.

2.
Azt hittem, ez nemdohányzó járat

A legtöbb repülőgép (főleg ha nem húzza le utasok vagy üzemanyag súlya) olyan siklási képességgel bír, amely bőségesen elegendő a hajtómű nélküli leszálláshoz. Tucker azonban a balítélet csapdájába esett, amit hét gin-tonik okozott, valamint az, hogy Meadow ült az ölében a pilótaülésben. Így utólag most úgy érzi, mégiscsak mondania kellett volna valamit, amikor kigyulladt az üzemanyag szintjét kedvezőtlen fényben feltüntető piros lámpa, de akkorra már Meadow nyeregbe pattant, és ő nem akart udvariatlannak tűnni. A siklópálya túl meredek, a kifutó pedig túl rövid. Egy kis testbeszéddel visszahúzza a kormányt, amit Meadow lelkesedésnek értelmez.
Tucker kicsit alacsonyan viszi le a rózsaszín Gulfstreamet a SeaTacre, egy radarantenna leszakítja a hátsó kereket, majd a következő másodpercben lekoccolják a kifutót, és Meadow átrepül a kormány felett, neki a szélvédőnek, amiről lecsorog, és eszméletlenül terül el a műszerfalon. A gép szárnyai egyet csapnak – a haldokló flamingó utoljára szabadulni próbál a kátránygödörből –, majd sikítva leszakadnak szikraeső, lángnyelvek és fekete füstgomoly közepette, pörögve távolodnak, végül darabokra törnek a kifutón.
A pilótaülésbe szíjazott Tucker üvölt egy jó hosszút, hogy kiűzze a fejéből a hasadó fém hangját.
A szárnyavesztett Gulfstream úgy csúszik a kifutón, akár egy pokoli bob, olajos füst és alumíniumkonfetti csíkját hagyva maga után. Tűzoltók és mentősök ugranak a járműveikbe, és erednek utána. A hűvös, elemző gondolkodásmód mintapéldájaként az egyik tűzoltó azt mondja társának: – nincs nagy tűz. Üres lehetett a tartály.
Tucker látja a kifutó közeledő végét: az antennákat, a takaros kék fényeket, egy drótkerítést, amelyeken majd a Gulfstream maradéka rózsaszín srapnellé forgácsolódik, és egy füves mezőt, ahol nevezett forgács szanaszét szóródik. felfogja, hogy a halállal néz nyúlszemet, és azt üvölti – Basszameg! –, eleget téve az Amerikai Szövetségi Repülésügyi Hivatal (hivatalos nyomorítással: fAA) ama előírásának, hogy az utolsó szavakat megőrizze az elszenesedett fekete doboz.
A pilótafülkére hirtelen némaság borul, mintha valaki megnyomott volna egy kozmikus Szünet gombot. Egy férfihang szólal meg: – Így akarsz elmenni?
Tucker a hang felé fordul. Egy szürke pilótaruhás férfi ül a másodpilóta helyén, és láthatóan válaszra vár. Tuck valamiért nem látja az arcát, pedig egyenesen ránéz. – Na?
– Nem – nyögi Tucker.
– Nem lesz ingyen – feleli a pilóta. Aztán nincs ott. A másodpilóta helye üres,
megkínzott fém harsogása tölti meg a fülkét.
Mielőtt Tucker fejében megfogalmazódhatnának az ismeretelméleti „Mi a jó kurva élet?” kérdés sallangmentes szavai, a szárnytalan gép áttör az antennákon, a kék fényeken, a drótkerítésen, ki a mezőre, ami szotyakos a harminc napja szakadatlanul piszmogó seattle-i esőtől. A sár simogatja a törzset, eloltja a szikrákat és lángokat, addig nyalja-falja a gépet, míg az végül megáll. Tuck hallja a megállapodó fém recsegését, a szirénákat, a kialvó KÖSSÉK BE BIZTONSÁGI ÖVÜKET jelzés barátságos csilingelését.
Isten hozta a Seattle-Tacoma Nemzetközi Reptéren. A helyi idő hajnali 2:00, a külső hőmérséklet 18 Celsius-fok, a lábuknál egy ébredező prosti nyöszörög.
A pilótafülkét megtölti az égett vezetékek és az elpárolgott hidraulikus folyadék fekete füstje. Tucker végre levegőt vesz, ami úgy égeti a nyelőcsövét, akár a lefolyótisztító, és ebből logikailag arra következtet, a következő levegővétellel egyelőre érdemes várni. Kikapcsolja az övet, és a sötétben Meadow után tapogatózik, meg is találja a csipkés fűzőt, ami cafatokban a kezében marad. feláll, a lány fölé hajol, átkarolja a derekát, és felemeli. A lány könnyű, talán ötven kiló sincs, csak éppen Tucker elfelejtette felhúzni a nadrágját meg az alsóját, amik most bilincsként fogják a bokáját. Meginog, hanyatt esik, rá a pilóták ülése közti irányítókonzolra. A konzolból kiáll a fékszárnyvezérlőkar, ami történetesen egy harminccentis acéldarab, a végén nyílhegyszerű műanyag fejjel. Nevezett fej eléri Tuck herezacskójának hátsó részét. Saját és Meadow súlyától rázuhana vezérlőkarra, ami beleszalad a herezacskójába, végig a péniszén, és véresőben bukkan elő.
A fájdalom leírhatatlan. Tuck nem jut levegőhöz, gondolathoz. Csak fülsüketítő fehér és vörös zaj van. Tucker érzi, hogy el fog ájulni, és hihetetlenül örül neki. Elejti Meadow-t, aki azonban tudatánál van annyira, hogy még kapaszkodik a nyakába, és zuhantában lerántja Tuckot a vezérlőkarról, ami megteszi ugyanazt az utat visszafelé is a nemesebb szervén keresztül.
Tucker fel sem fogja, hogy áll, hogy lélegzik. A tüdeje lángol. Ki kell innen jutnia. Átkarolja Meadow-t, és odacipeli a pár lépésnyire lévő zsilipajtóhoz. Kinyitja, az ajtó kilendül, és félúton megáll. ilyenkor lépcsőként kéne szuperálnia, már amikor a gép a hátsó futóművén áll. Kesztyűs kezek nyúlnak be a nyíláson, és próbálják szétfeszíteni. – Kihozzuk, ne féljen – szól be egy tűzoltó.
Az ajtó visítva kinyílik. Tuck villogó kék és piros fényeket lát, melyek megvilágítják a fekete égből zuhogó esőt. Mintha az eső lángolna. Tuck lélegzik egyet a friss levegőből, azt mondja: – Leszakadt a farkam – és előrezuhan.

3.
Ön elvesztette a bónuszkilométereit

Mint az életben sok mindenben, Tucker a sérülései mértékében is tévedett. Ahogy tolták a sürgősségin, egyre azt kiabálta az oxigénmaszkba – Leszakadt a farkam! Leszakadt a farkam! –, míg egy maszkos orvos nem jelent meg mellette.
– Mr. Case, nem szakadt le a pénisze. Megsérült néhány fontos ér és némileg a barlangos test. Elszakadt továbbá az az ín, ami a pénisz csúcsától az agyhoz fut. – A doktornő lehúzta maszkját annyira, hogy Tucker lássa a vigyorát. – Meg fog gyógyulni. Most megműtjük.
– És a lány?
– Enyhe agyrázkódást kapott, néhány zúzódást, de felépül. Pár óra múlva haza is mehet.
– Ez jó hír. nekem menni fog, doki? Tudok még… érti…?
– Most nyugodjon meg, Mr. Case. Számoljon vissza száztól.
– Muszáj számolni?
– Miattam szavalhatja a himnuszt is.
– De nem tudok felállni hozzá.
– Akkor számoljon, okostojás.

Amikor Tucker magához tért, az amnézia ködén át saját képét látta egy lángoló rózsaszín repülőre rávetítve. A jelenetet a kozmetikai eladások piramisának matriárkája, Mary Jean Dobbins (a világnak csak Mary Jean) figyelte elszörnyedt arccal. Aztán a kép eltűnt, és egy tökéletes mosolyú férfi arca került a helyébe.
– Híres lettél, Tuck. Belekerültél az Enquirerbe. – Jake Skye hangja volt, Tuck egyetlen barátjáé, Mary Jean legjobb repülőgép-szerelőéjéé. – Épp jókor zuhantál le, hogy bekerülj az aznap esti kiadásba.
– A farkam? – próbált felülni Tuck. Az ölében mintha egy műanyag strucctojás csücsült volna. A közepéből cső vezetett ki.
A magas, sötét és slampos Jake Skye (eredetére nézve félig apacs, félig kamionmegállós pincérnő) azt mondta: – fájni fog, de a doki szerint fogod még gyűrni az ipart. – Jake leült Tuck ágya mellé, és kinyitotta a bulvárlapot.
– Ezt sasold meg. Oprah megint lefogyott. Sárgarépa, grépfrút és amfetamin.
Tucker Case felnyögött. – És a lány? Hogy is hívták?
– Meadow Malackovitch – kereste meg az újságban Jake. – Baszki, ez az Oprah egy Elvis. nem unatkozik, azt meg kell adni. Jut eszembe, áthelyeznek Houstonba. Mary Jean rajtad akarja tartani a szemét.
– Mi lett a lánnyal, Jake?
Jake felnézett. – Ne akard tudni.
– Azt mondták, nem lesz baja. Meghalt?
– Rosszabb. Kiakadt. És ha már itt tartunk, az FAA-től vár rád kint pár pacák, de az orvos nem engedi be őket. nekem meg fel kéne hívni Mary Jeant, ha már összefüggően tudsz beszélni. De én nem tanácsolnám. Mármint hogy összefüggően beszélj. Ja, és egy rakás riporter is vár. A nővérek tartják őket kint.
– Te hogy jutottál be?
– Hát én vagyok az egyetlen élő rokonod.
– Anyám örömmel hallaná.
– Haver, anyád hallani sem akar rólad. Ezt most szó szerint elbasztad.
– Kirúgnak?
– Az fix. Mázli, ha valaha még fűnyírót vezethetsz.
– Én csak a repüléshez értek. Egy rossz leszállás, és vége?
– Nem, Tuck, a rossz leszállás az, amikor a csomagtartók kinyílnak, és az emberek cucca kiborul. Te lezuhantál. Ha ettől jobban érzed magad, a Gulfstream nélkül nekem se kell dolgoznom minimum fél évig. Sőt talán nem is vesznek helyette újat.
– Az FAA fel fog jelenteni?
Jake Skye az újságot böngészte, hogy ne kelljen Tuck szemébe néznie. – Figyelj, öreg, mit akarsz, hazudjak? Azért jöttem, mert azt gondoltam, jobb, ha tőlem hallod. Ittál. A gép mellett összetörtél még kábé egymillió értékű SeaTac cuccot. Mázli, hogy nem hagytad ott a fogad.
– Nézz rám, Jake.
Jake leengedte az újságot, és sóhajtott. – Mi az?
– Börtönbe kerülök?
– Mennem kell, haver. – Jake felállt. – Gyógyulj meg. – Elindult.
– Jake!
Jake Sky megtorpant, és visszanézett a válla felett. Tucker látta a csalódottságot barátja szemében.
– Hogy jutott eszedbe?
– Ő beszélt rá – mentegetőzött Tuck. – Tudtam, hogy nem jó ötlet, de nem hagyott békén.
Jake visszament az ágyhoz, és közel hajolt. – Tucker, mi kell, hogy megértsd? Most nagyon figyelj, cimbi, mert ez az utolsó lecke, oké? Miattad nincs munkám. Végre neked kell döntened a saját dolgaidban. Nem hagyhatod, hogy mindig más mondja meg, mit csinálj. Vállalnod kell már egy kis felelősséget.
– nem hiszek a fülemnek. Ezt éppen te mondod? Te hoztál be ebbe a szakmába.
– Ahogy mondod. Harmincéves múltál, öreg. Gondolkodj végre. És ne a farkaddal, a fejeddel.
Tucker a kötésre nézett az ölében. – Sajnálom. Sok volt. Mint robotpilótával menni. nem akartam, hogy…
– Ideje megragadni a kormányt, cimbi.
– Fura dolog történt a zuhanáskor, Jake. nem tudom, mi volt, hallucináció vagy mi a szar. Volt még valaki a pilótafülkében.
– A kurva mellett?
– Ja. Csak egy pillanatra egy fickó ült a másodpilóta helyén. Beszélt hozzám. Aztán eltűnt.
Jake sóhajtott. – Ebből az ügyből nem tudod kimenteni magad őrültségre hivatkozva, Tuck. Sok vért vesztettél, talán az okozta.
– Ez még előtte volt. Amikor még csúszott a gép.
– Tessék. – Jake egy ezüstszín flaskát dugott Tuck párnája alá, aztán megpaskolta a vállát. – Majd hívlak. – Megfordult és elindult.
Tuck utánaszólt: – Mi van, ha angyal volt, vagy hasonló?
– Akkor jövő héten is benne leszel az Enquirerben – felelte Jake az ajtóból. – Aludj kicsit.

A Kiadó engedélyével.