FőképElérhető: deveraux.blog.hu

Papp „Deveraux” Imre egyszer csak úgy gondolta, hogy a képregényfüzetek lapjairól ideiglenesen átköltözteti három démonvadász hősét az internet végtelenségébe, az apokalipszis menedékházába, és két küldetésük közötti időtöltésüket (és civódásukat egy kies világ még álló kocsmájában) színesben tárja a nagyérdemű elé – stripek* formájában.

Azt már a legelső Deveraux mégelsőbb képkockái óta tudjuk, hogy Imi bizony alaposan telemerítette vödrét a humor kútjából, sőt, talán még egy magasabb rendű humor-démon is megszállta, (bár reménykedjünk benne, hogy azért őt nem kezdik el üldözni holmi démonvadászok). És hogy a hosszabb történetek vicces tálalása mellett mennyire nagy érzéke van a rövid, velős csattanókhoz is, azt pontosan 44+2 (oké, a plusz 2 egyik fele Vári Tomi műve) részben bizonyította nekünk.

A kocsma amúgy igencsak emlékeztet egy tipikus szerepjátékos kocsmára, ahová a hősök küldetésekért járnak le (bocs Imi, ezt le kellett nyúlnom), és a mi bátor, semmitől meg nem rettenő, velejéig hős csapatunk is belebotlik nem kevés geekkulturális személyiségbe. Itt van például Hellboy, Blade, Edward az Alkonyat sorozatból (és egy nagy csomó dühös női rajongója), Pinokkió, a telefonfülkés Doki (na ő vajon Ki?), és még jó páran. Miközben kis viszály alakul ki Deveraux-ék csapatán belül, ami miatt aztán megpróbálják lecserélni a nagypofájú Freddyt, addig a kölcsönszereplők sem menekülnek meg, és kapnak hideget is, meleget is (bár főként jeges vizet) a nyakukba, főként ha érdemtelenül próbálják meg betölteni a hablatyoló béka helyét (Imi meg kihasználta a lehetőséget, hogy agyon oltson mindenkit, aki megjelenik a színen).

Mivel az író-rajzoló elsősorban a filmekből merít, így nem árt, ha az embernek alapos ismeretei vannak ezen a téren, hogy minden poén nagyot üssön (ez kicsit a Rendkívüli Úriemberek Szövetsége című Alan Moore-képregénysorozatra emlékeztet, ahol szintén szükség van egy kis olvasottságra a sorozat élvezetéhez). Papp Imi nagyon ügyesen oldotta meg, hogy minden strip rövid és velős csattanóval záruljon, de az összes rész összefüggésben is legyen egymással, így belekezdhetünk akár a közepén is az olvasásnak, de higgyétek el, előbb-utóbb úgyis elolvassátok majd a többit is.

Nekem nagyon bejött már a füzetek fekete-fehér világa is, de azért így színesben mégiscsak más az egész. Egyrészről kevésbé sötét, így jobban illenek hozzájuk a viccek, másrészről pedig nem hiába találták fel a színes tévét sem. És az egész évadnak könnyedebb, kevésbé feszült a stílusa, mint a füzetekben szereplő történeteknek, így tényleg felveheti a versenyt a Dilberttel, Hagarral vagy épp Garfielddal is (na jó, ezt csak geek és filmes körökben, de ott tényleg nagyokat csap). Ehhez pedig a grafika is alkalmazkodik, hiszen itt több elnagyolást, aránytalanságot és perspektivikus ábrázolást enged meg a szerző, ami szintén emeli az egész sorozat hangulatát.

Imiben még azt szeretheti az ember, hogyha valamit megígér, akkor azt be is tartja, ami ez esetben a 2-3 naponkénti frissítés volt. Nem kellett állandóan felnézni a blogra, aztán csalódottan konstatálni, hogy megint semmi újdonság, hanem mindig tudtuk, hogy mikor is érdemes újra megnézni a blogot, ami a kevés (vagy épp egy-) emberes projekteknél bizony gyakran nem működik rendesen.

És hogy kinek ajánlom a Deveraux stripeket? Annak, aki szereti a filmeket, geek, szeret nevetni vagy Imi alkotásait nézegetni, olvasta a képregénysorozatot, kicsit több humorra és kevesebb drámai pillanatra vágyik, és persze mindenkinek, aki nyitott és még nem ismeri a mi kis magyar démonvadász csapatunkat! És habár most épp nem történik semmi az oldalon, azért remélhetőleg a következő füzetek megjelenése után beindul majd a második évad is, de addig is párszor még végig lehet nyalni az eddigieket is.

És ezúton üzenem Iminek: még több Deveraux-t a népnek!

*A comic stripek – vagy magyarul néhol képregénycsíkoknak is nevezett képregények - általában egy-négy panelből álló, rövid, csattanóval végződő humoros történetek, amik főként napilapokban jelentek meg, de mára már az interneten is rengeteg ilyennel találkozhatunk. A legkorábbi képregények ebbe a típusba tartoztak (a szerk.).