Japanese Cinema
Írta: Galgóczi Tamás | 2012. 11. 10.
Amikor az 2012-es Könyvfesztiválon megláttam ezt a 192 oldalas angol nyelvű albumot, azonmód beleszerelmesedtem, a szuper akciós „valaki vegye már meg, hogy ne kelljen tovább raktároznunk” ár pedig végleg eldöntötte a kérdést, vagyis ismét sikerült fogyókúrára fognom a pénztárcámat. De megérte, sokszorosan megérte. A japán moziról tudomásom szerint magyarul egyetlen értékelhető könyv jelent meg eddig (A japán film világa - 1997), ami azonban csak az első száz évről szólt, és olyan apróságok maradtak ki belőle, mint mondjuk az animék. De a hiányosságai ellenére is fontos, korrekt összegzést adott a jelentősebb filmrendezőkről és filmekről – kár, hogy az említett művek nagy részét azóta sem láthattuk idehaza.
A Taschen albumnál értelem szerűen nem a szövegé a főszerep, hanem a képanyagon van a hangsúly. Ennek ellenére azt mondom, kifejezetten informatív, egyszerű képaláírásnál jóval átfogóbb ismeretet ad a szöveg, ráadásul felépítése logikus, minden fontosabb zsánert felölel. Külön fejezet szól például az ’50-es illetve a ’60-as évek nagy rendezőiről, az új hullámról, a szamuráj filmekről, a szörnyfilmekről (Godzilla és társai), a krimi és gengszter (akarom mondani jakuza) mozikról, az animékról, horror filmekről és persze a második újhullámról. Gyakorlatilag minden fontos infó, történés, rendező és film megemlítésre kerül, sőt még ennél is több, így aztán alaposan meglepődtem, amikor az egyik fejezetben a komédiák és zenés darabok kerültek szóba. Ezt azért nem néztem ki a japánokból.
Mi tagadás, legjobban a szamuráj szekciót élveztem, jó volt újra találkozni olyan klasszikus darabokkal, mint a Yojimbo, Harakiri vagy a Hét szamuráj. Itt az okozott meglepetést, hogy Kurosawa milyen kevés ilyen témájú filmet rendezett, illetve az, hogy mennyi sorozatot gyártottak a hatvanas-hetvenes években a stúdiók. Természetesen az anime részleg sem okozott csalódást, itt legalább nem éreztem annyira fájónak a lemaradásomat, hiszen a legtöbb említésre került mozit láttam már: Pokemon, Akira, Ghost is the Shell, stb., és persze Hayao Miyazaki minden fontos alkotása is megfordult már a DVD lejátszómban.
Mint korábban már említettem, a szöveget jól kiegészítik a fotók és plakátok, ez utóbbiaknál érdekes volt, hogy nem csak japán, hanem a világ többi részéből származó darabok közül is válogattak, így például lengyel moziplakátok is láthatók az albumban (magyar sajnos nem szerepel a képanyagban). A szerkesztőnek és a képszerkesztőnek egyébként biztosan nehéz dolga volt, hiszen filmekről lévén szó nem lehetett egyszerű kiválasztani azokat a képeket, amelyek úgy is átadnak valamit az eredeti alkotásból, ha az olvasó nem ismeri azokat. Munkájuk minőségét jelzi, hogy nézelődés közben bizony gyakran úgy éreztem, ezt a filmet is meg kellene néznem.
A fentiek fényében cseppet sem érzem túlzásnak az állítást, miszerint a Japanese Cinema hiánypótló mű, mivel nem csak azt mutatja meg, miként fejlődött a kezdetektől napjainkig a japán film, hanem kézikönyvként forgatva, segítségünkre lehet abban, mit kellene megnéznünk ebből a rendkívül gazdag és módfelett színes kínálatból. Már csak arra van szükség, hogy a tévében és a mozikban megtekinthetők, a boltokban pedig beszerezhetőek legyenek.
A Taschen albumnál értelem szerűen nem a szövegé a főszerep, hanem a képanyagon van a hangsúly. Ennek ellenére azt mondom, kifejezetten informatív, egyszerű képaláírásnál jóval átfogóbb ismeretet ad a szöveg, ráadásul felépítése logikus, minden fontosabb zsánert felölel. Külön fejezet szól például az ’50-es illetve a ’60-as évek nagy rendezőiről, az új hullámról, a szamuráj filmekről, a szörnyfilmekről (Godzilla és társai), a krimi és gengszter (akarom mondani jakuza) mozikról, az animékról, horror filmekről és persze a második újhullámról. Gyakorlatilag minden fontos infó, történés, rendező és film megemlítésre kerül, sőt még ennél is több, így aztán alaposan meglepődtem, amikor az egyik fejezetben a komédiák és zenés darabok kerültek szóba. Ezt azért nem néztem ki a japánokból.
Mi tagadás, legjobban a szamuráj szekciót élveztem, jó volt újra találkozni olyan klasszikus darabokkal, mint a Yojimbo, Harakiri vagy a Hét szamuráj. Itt az okozott meglepetést, hogy Kurosawa milyen kevés ilyen témájú filmet rendezett, illetve az, hogy mennyi sorozatot gyártottak a hatvanas-hetvenes években a stúdiók. Természetesen az anime részleg sem okozott csalódást, itt legalább nem éreztem annyira fájónak a lemaradásomat, hiszen a legtöbb említésre került mozit láttam már: Pokemon, Akira, Ghost is the Shell, stb., és persze Hayao Miyazaki minden fontos alkotása is megfordult már a DVD lejátszómban.
Mint korábban már említettem, a szöveget jól kiegészítik a fotók és plakátok, ez utóbbiaknál érdekes volt, hogy nem csak japán, hanem a világ többi részéből származó darabok közül is válogattak, így például lengyel moziplakátok is láthatók az albumban (magyar sajnos nem szerepel a képanyagban). A szerkesztőnek és a képszerkesztőnek egyébként biztosan nehéz dolga volt, hiszen filmekről lévén szó nem lehetett egyszerű kiválasztani azokat a képeket, amelyek úgy is átadnak valamit az eredeti alkotásból, ha az olvasó nem ismeri azokat. Munkájuk minőségét jelzi, hogy nézelődés közben bizony gyakran úgy éreztem, ezt a filmet is meg kellene néznem.
A fentiek fényében cseppet sem érzem túlzásnak az állítást, miszerint a Japanese Cinema hiánypótló mű, mivel nem csak azt mutatja meg, miként fejlődött a kezdetektől napjainkig a japán film, hanem kézikönyvként forgatva, segítségünkre lehet abban, mit kellene megnéznünk ebből a rendkívül gazdag és módfelett színes kínálatból. Már csak arra van szükség, hogy a tévében és a mozikban megtekinthetők, a boltokban pedig beszerezhetőek legyenek.