Főkép Napóleon híres mondása, miszerint „a történelmet mindig a győztesek írják”, nem csupán eredetiségében kérdőjeleződött meg az idők során, hanem a posztkolonializmus eszméitől átitatott kritika is sokkal inkább a kijelentés átvitt jelentését tolta előtérbe a konkrét értelmezés rovására. A történelemírás ugyanis ma már sokkalta árnyaltabban mutatja meg az eseményeket – köszönhetően a gyakran becsmérelt globalizáció és multikulturalizmus e téren tagadhatatlan vívmányainak. Aki például a középkori muzulmánokat kizárólag Gárdonyi Géza regényéből ismeri, Oroszlánszívű Richardot pedig elsősorban Walter Scott híres művéhez kapcsolja (meg kell hagyni, az Ivanhoe-t jó eséllyel sokkal kevesebben olvasták, látták, különösen a fiatalabbak közül, mint a nemzeti irodalmunk egyik mérföldkövének tartott Egri csillagokat), aligha alakíthat ki hiteles képet a mohamedánok és a keresztény lovagok között évszázadokkal ezelőtt dúló háborúkról.
 
Ám még az iszlám (és a katolicizmus) mai helyzetét illetően tájékozottak sem tudják elképzelni, miféle állapotok uralkodtak csaknem egy évezreddel ezelőtt a Közel-Keleten. Leginkább Ridley Scott filmje, a Mennyei királyság ábrázolja elfogadhatóan (de semmiképp sem torzításmentesen) a keresztesek és a muzulmánok, a leprás Balduin király és a nagy formátumú uralkodó, Szaladin seregeinek összecsapását és általában véve a korszakot. Ugyanakkor még ez is csupán a három századot felölelő csatározások egyetlen, szűk szelete; a teljesebb kép felrajzolásához már olyan, egyszerre olvasmányos és komoly kutatásokon, a korabeli forrásművek alapos ismeretén alapuló kötet szükséges, mint amilyen Amin Maalouf könyve, A keresztes háborúk arab szemmel.
 
Azt a tévhitet szerencsére már régen eloszlatták, hogy a szent háborúk kizárólagos célja Jeruzsálem birtoklása volt. Arab szemmel nézve a betörés vitathatatlanul területi agressziónak számított, és a különféle kisebb királyságok megalapítása (elfoglalása) szintén azt húzta alá, hogy a keresztesek mindenekelőtt hódítani utaztak az arabok lakta földre. Azaz még ez utóbbi meghatározás sem fedi a valóságot, hiszen – amint azt a szerző is kihangsúlyozza – az egykor az európainál összehasonlíthatatlanul fejlettebb arab kultúra a (mi időszámításunk szerint) második évezred elejére felhígult, s nem kizárólag a köznép, hanem a vezetők szintjén is megjelentek a törökök, kurdok és perzsák, aminek következtében széthúzás uralkodott el az iszlám világban. Ehhez járult még hozzá a síiták és a szunniták közötti vallási ellentét, és nagyjából ugyanaz a helyzet állt elő, mint ami a mohácsi vész előtt többek között Magyarországot jellemezte. A területszerzések, a stagnálás és a kultúrák egymásra hatása, majd az idegenek kiűzése szempontjából meglehetősen sok párhuzam felfedezhető a keresztes háborúk és a török hódoltság időszaka között (jóllehet ezt a libanoni születésű francia Maalouf érthető okok miatt nem tárgyalja).
 
Az ellenben még engem is megdöbbentett, hogy az első keresztesek körében nem volt ritka a kannibalizmus, amint arról sem volt tudomásom, sőt, nem is sejtettem, hogy a szeldzsuk törökök nagy valószínűséggel egy zsidó törzstől származtak, az Arszlán pedig az Izrael keresztnév törökösített változata. Ugyancsak nem szoktam összekötni a frankok távozását a Közel-Keletről a mongolok mindent letaroló támadásaival, azt pedig még kevésbé tudtam elképzelni, hogy az európaiak hazájuktól távol kifejezetten szövetkezni igyekeztek a különös kegyetlenségükről híres kánokkal. (Ez utóbbiak gondolatait már csak az elrettentés és a némely mai világnézethez való riasztó hasonlóság miatt is érdemes elolvasni.)
 
Talán kevesebb újdonsággal találkoztam volna a kötetben, ha tájékozottabb vagyok a középkori történelem területén, ugyanakkor üdítően hatott, hogy Maalouf művének köszönhetően jóval komplexebb képet sikerült kialakítanom a régmúlt eseményeiről, és meggyőződésem, hogy a valódi megértéshez a másik fél elfogadása vezet, még ha nehéz is, vagy egyenesen lehetetlen legalább részben azonosulni a sajátunktól eltérő bármely felfogással. (Többek között a mai dzsihadisták terrorakciói miatt, melyeknek gyökere és fő mozgatórugója éppen a keresztes háborúk során elszenvedett sérelmekben keresendő). Rendkívül fontos viszont, hogy egyértelműen többnek érezhetjük magunkat, ha befogadóan viszonyulunk a másik (ráadásul nem feltétlenül vesztes) fél meglátásaihoz, kultúrájához, hiányosságaihoz, hibáihoz, erényeihez és értékeihez, és ehhez nem kis mértékben segít hozzá e kötet.