Főkép

Ahogyan az időjárásra a szárazság, úgy az idei zenei évad külföldi jazz vonalára a hiány volt a jellemző ősszel, egészen szombatig, amikor megjött az eső, és végül Joe Lovano (szaxofon) és Dave Douglas (trombita) hangjai is elkezdtek kopogni a Trafó tágas terében. A remekre sikerült estét egy Lovano kompozíció, a formáció elnevezését adó „Sound Prints” indította, amelyben a két fúvós szólói és egy szünet nélküli témaváltást követően, az ifjú zongorista titán, Lawrence Fields is helyet kapott a bemutatkozásra. Mégis, már néhány kör után teljesen világossá vált, hogy az este motorjai Linda Oh (nagybőgő) és Joey Baron (dobok): folyamatos összjátékuk és dialógusuk, a swinging és walking basszus szólamaira adott ritmizált válaszok és a belőlük fakadó újabb és újabb ötletek, Baron-t már-már szinte a mámoros transz állapotába lökték és ettől dobolása hihetetlenül dinamikussá, innovatívvá és játékossá vált.
   
Természetesen ez a kölcsönhatás az egész kvintettre jellemző volt és voltaképpen ebben állt az este igazi különlegessége: a zenekar meg merte mutatni mind a gyenge, mind pedig az erős oldalait a kockázatkerülés teljes feladása által. Fields zongorakíséretei sokszor szabadon, jobb kéz, balkéz futamokkal operáló hangszőnyegek voltak egyszerű akkordkíséretek helyett, amelyek gyakran újabb és újabb tereket nyitottak meg váratlan modulációin keresztül, láthatóan a szólistákat is próbára tévén, akik mégsem az őszi erdőn űzött vad feszültségével, hanem a mesterek eleganciájával figyeltek és reagáltak.
 
„Lássuk csak, úgy huszonöt éve ismerjük egymást vagy egy kicsit még régebben, ezért igazán nagyszerű együtt zenélni. Összeraktunk egy kvintettet, egy olyan eredeti hangzással, amelyre a Jazz nagymesterei hatottak. Megpróbáltuk az ő inspirációjukat a magunkévá tenni. ... Sikerült összeraknunk ezt a bandát, amely legfőképpen saját kompozíciókat játszik, de szintén fokális pontként és kiindulópontként meghatározó számára a Wayne Shorter-ről való gondolkozás ... Wayne kinyitott egy ajtót, amelyen keresztül annyi minden történt velünk és a mi generációnkkal... Nagyszerű összejönni, együtt felfedezni és megteremteni a zenét.” Joe Lovano & Dave Douglas
 

Az „Ups and Downs” Douglas kompozíciót nem csak felfedezik, hanem szinte újra is írják. Nagyon ízléses a témabemutatás, Lovano játssza a dallamot, Douglas folyamatosan díszít és ellenpontozza az akkordmenetet, Fields pedig csodálatos hangfüzéreket sző, hogy azután zongoraszólójával ellopja a show-t, legalábbis ennek a darabnak az erejéig mindenképpen, bár a ráadásban játszott zongora intrójával megint az érdeklődés és a zene középpontjába került – „Libra”.
 
Ez az este nem a fúvósokról szólt, hanem mindenről, ami a jazzben igazán fontos: az együttgondolkodásról, a spontaneitásról, a szabad játékon keresztül megteremthető összhangról, az egymásra figyelésről, mind a színpadon, mind pedig a Trafó teltházas, egész belső terében is, ahová mindig öröm járni és ahol sok hasonló zenei élményre vágyik még a közönség, hogy ezeken az értékeken osztozhasson, befogadóként és a jelenlét inspiratív erején keresztül egyaránt.
 
Előadók:
Joe Lovano - szaxofon, tárogató
Dave Douglas - trombita
Lawrence Fields - zongora
Linda Oh - nagybőgő
Joey Baron - dobok