Főkép Nem tudom, mennyire volt sikeres az ifjúság körében A vad focibanda sorozat, de mivel eddig már tíz felett jár a magyarul megjelent részek száma, annyira rossz nem lehet, ez alapján pedig előre borítékolható volt, hogy a német szerző többi művére sem kell sokáig várni. Így is lett, hiszen idény ősszel már a Honky Tonk Kalózok címen futó sorozatának első két kötetét olvashatják az érdeklődők.
 
Joachim Masannek (született 1960. szeptember 1.) ezúttal két kézzel nyúlt a világ íróit tömörítő egyesület közös kasszájába, s onnan manapság divatos témákkal távozott. Ezek közül a kalózos vonal a leghangsúlyosabb - a történet olvasása közben végig úgy éreztem, Jack Sparrow kalandjainak korhatáros változatát nézem. Folyamatos akció, változatos helyszínek, furfangok és ármánykodás, miközben mindent áthat a „kalózok vagyunk” életérzés. De nem csak A Karib-tenger kalózai köszönnek vissza, hanem érdekes módon néhány egyéb tengeri történet hatását is felfedezni vélem. Poe ebből a szempontból klasszikus Arthur Gordon Pym meséje nagyon egyértelmű, de például Kevin Costner Vízivilága (Waterworld) sem kerülhető meg, mint előzmény.

A főszereplők fiatalok, életkoruk szerint 10-14-18 évesek, illetve a negyedik kalóz esetében nem tudom, mert nem derült ki, vagy egyszerűen nem vettem észre, amikor korosították. Ifjúsági regényről lévén szó, ez teljesen természetes, legfeljebb azon csodálkoztam, hogy a felnőttek, ezek a marcona kalózok, no és a veterán katonák ugyan miért hajtják végre ellenkezés nélkül az ifjoncok elképzeléseit, miért fogadják el őket vezetőnek? Ezt még akkor is nehezen fogadom el, ha figyelembe veszem, hogy ez nem valós történet, hanem egyfajta alternatív valóság, ami ugyan számos ponton megegyezik a mi történelmünkkel, de van néhány lényeges eltérés. Például a mágia. Ami nem azt jelenti, hogy varázslók vagy druidák utaznak a tengeren és minden szembejövőt elhamvasztanak varázserejükkel, hanem hogy ebben az univerzumban léteznek olyan tárgyak, amelyek képesek varázslatszerű hatásra, illetve vannak különleges helyek, ahol csodás események történnek.
 
Mivel a főszereplők fiatalok, illetve gyerekek, érthető módon viselkedésük gyerekes, vagy tinis, ami alatt a hangulatok erős hullámzását, a következetesség időnkénti hiányát, és persze az élettapasztalat okozta megfontoltság nélkülözését értem. Ez mondjuk felnőtt fejjel idegesítő, teszem azt, amikor a tízéves Jo nekiáll nyafogni, vagy Hanna éppen a mit vegyek fel állapotban van – nos ehhez nem türelem kell, hanem azonos életkor. Vagy ott van Hanna és Vili közötti vonzalom, amihez szintén idegek kellenek, de minimum megértés és elfogadás. Ezen kívül nekem fura volt az álltaluk használt szleng, ami inkább illik egy huszadik század végi ifjúsági házba, mintsem az 1760-as évek korába – de ismételten hangsúlyozom, nem én vagyok a célközönség.
 
Személy szerint egyetlen nagyon zavaró megoldással találkoztam a sorozatban, ez pedig a nevek fordításának logikátlansága: van, aki magyarosodott (Pokolkutyája Vili), és van, aki angolul szerepel (Blind Black Soul Whistle), és van, aki hol így, hol úgy (Triple Twins – háromszoros ikrek). Szóval lehet, hogy jobban járunk, ha minden marad angolul.
 
Akinek tetszett az első két kötet, annak mindenképpen jó hír, hogy a szerző már az ötödik részt körmöli, illetve egy hangulatos honlap várja a kíváncsi rajongókat. Kiegészítő infóként már csak annyit, hogy 2012. december elején az UFA szereplőválogatást tart, ahol a tervezett mozifilmhez keresik a vállalkozó kedvű fiatalokat. Ez számomra egyetlen dolgot jelent – német nyelvterületen sikeres a sorozat, szóval lesz még folytatás. Ami egyébként teljesen rendben van, mert ez a korhatáros, vérontást mellőző kalóztörténet van annyira jó, hogy a szereplők további sorsát is megismerjük.