Főkép Stark Attila második könyve, a Bélváros egyrészről nehezebben, másrészről könnyebben emészthető olvasmány, mint a Kulo City. Míg a grafikus első könyve több műfaj határán mozog, a Bélváros már egyértelműen képregénynek tűnik – azaz van története, amit főleg rajzok, és csekély mennyiségű szöveg beszél el. A történet viszont kellően zavaros, nyakatekert és abszurd ahhoz, hogy az olvasó utána még jó darabig azon gondolkodjon, hogy keressen-e a Bélvárosban egyéb mögöttes tartalmat, vagy elégedjen meg azzal, amit a papíron látott.
 
A főszereplő egy majomszerű lény, akinek hirtelen elviselhetetlen fejfájása támad – az aggódó barátok pedig egy terapeuta segítségét kérik. A szakember, hogy a problémát a gyökérénél ragadja meg, azonnal fejest is ugrik a páciens agyába (a kutyájával egyetemben), ahonnan hamarosan a titokzatos, nyomasztó és zsúfolt Bélvárosba jut. A város persze rögtön beszippantja őt is – és itt indulnak az igazi bonyodalmak.
 
Bár a történet nem hosszú, és nincs is túlcifrázva, mégis nagy figyelemmel kell követni az eseményeket, mert a főszereplők néha nagyon jól el tudnak bújni egy-egy részletesebb rajz közepén, amelyeken a bélvárosi mindennapok elevenednek meg. Ezek a mindennapok pedig koszosak, mocskosak és elég kiábrándítóak. A terapeuta és a fejfájós páciens barátai belekeverednek ugyan néhány zűrösebb kalandba, de a köztes események valójában eltörpülnek amellett, hogyan gyógyul meg végül a beteg hamisítatlan bélvárosi módra.
 
Bár a könyv rajzos, a történet pedig meseszerű, attól még korhatáros – de ez nem von le annak az értékéből, hogy Stark Attila ebben a könyvében is nagyszerűen ábrázolja a részeg, másnapos és cigarettázó alakokat, és mennyire vissza tudja adni firkarajzaival egy nyüzsgő város hangulatát. A Bélváros lehetne akármelyik nagyváros problémásabb része, ahol ájult részegek fekszenek egy kocsma előtt, félmeztelen lányok integetnek az ablakból, és összeszemetelik a parkokat. A lényeg pedig az, hogy még az ilyen helyekről is el lehet szabadulni, ha nagyon igyekszik az ember – ilyen-olyan módon…