FőképFülszöveg:
Ez a nyár bizony rosszul végződik Lilynek, Maëlle-nek és Chiarának!
 
A három barátnőt a zord szülők büntetésből egy időre eltiltják a mobiltelefontól és az MSN-től, ráadásul kiderül, hogy ősztől nem ugyanabba az osztályba fognak járni. Ennek ellenére az új tanév és a gimnázium számos meglepetést tartogat számukra, kezdve azzal, hogy felbukkan a környezetükben a szép és titokzatos, ám nem mindenki számára rokonszenves Mélisande...
 
Vidám történet négy homlokegyenest különböző francia tinilány mindennapjairól, örömeiről, gondjairól, vágyairól, titkairól.

Részlet a regényből:
1
Augusztus 22., szombat, 23 óra 45 perc

– Hé, lányok, nem gondoljátok, hogy hülyeséget csinálunk? A nyugtalan kérdés rettentő hangosnak hatott az éjszakai csendben.
– Persze hogy azt! – csattant erre egy másik hang, amit az idegesség élesebbé tett. – És pont ettől izgalmas a dolog… De ha te nem… Ebben a pillanatban átható sikoly nyomta el a mondat másik felét.
– Au! Na, tessék, megszúrtam magam! Micsoda ötlet rózsabokrokat ültetni a ház elé!
– Lily, vigyázz! Ezek anya kedvenc rózsái! Ha csak egyetlen szirmot is leversz, esküszöm, lenyakaz bennünket!
– Nem hagynátok végre abba?! – suttogta kétségbeesetten egy harmadik hang. – Felhívom rá a figyelmeteket, hogy mindjárt éj-fél. És mi elvileg alszunk. Körülbelül annyira vagytok csendben, mint egy sereg őrjöngő rajongó a koncert kijáratánál! Ha továbbra is így ricsajoztok, akkor nem csak a rózsabokron fogunk fennakadni…
Az erőteljes fenyegetés megtette a hatását, azonnal csönd lett.
Ha ebben a percben egy álmatlanságban szenvedő egyén kipillantott volna az ablakán, igencsak meglepődött volna a falon kirajzolódó három sziluett láttán: az egyik az emeleti ablak párkányán guggolt, a másik a rózsák töviseivel hadakozott, a harmadik pedig éppen a csatornán csúszott lefelé. Hirtelen hangos reccsenés törte meg ismét az éji nyugalmat, amit nem éppen nőies szitokáradat követett.
– Bocs anyukád miatt, Maëlle – szólalt meg rekedtes hangján Chiara –, de Lily szoknyája egy egész rózsaágat magával rántott.
– Jaj, ne! Anya meg fog ölni! Lily, nem tudtál volna vigyázni?
– Ahelyett, hogy ezekkel a vacak rózsákkal törődsz, jobban tennéd, ha a szoknyám miatt aggódnál! – siránkozott az érintett személy. – Hogy fogok most kinézni? A nyavalyába! Egy hónapig bébicsőszködtem ezért a szoknyáért! Amúgy is, micsoda agyalágyult ötlet az ablakon át távozni! Nem használhattuk volna az aj-tót, mint bárki más?
– „Bárki más” nem lóg ki otthonról, hogy bulizni menjen!
– Pssszt! – sziszegte Chiara, hogy ismételten rendre intse őket. A tompa puffanás, amivel földet ért, átmenetileg véget vetett a vitának. A lány hosszú és vékony sziluettje megkönnyebbülve egyenesedett fel.
– Huh, lenn vagyok!
A néhány járulékos nehézség ellenére – a magas sarkú cipő és a táska cseppet sem könnyítette meg a dolgukat – a trió másik két tagja is hamarosan csatlakozott hozzá a teraszon.
– A nehezén túl vagyunk! – dörzsölte elégedetten a kezét Maëlle. – A többi már gyerekjáték!
És minden további magyarázkodást mellőzve, a hold gyér fényénél keresgélni kezdett valamit a táskájában, miközben Lily sajnálkozva mérte fel a károkat, amit az utálatos rózsabokor okozott a szoknyáján. Chiara odalépett hozzá, hogy közelebbről szemügyre vegye, és megnyugtatónak szánt hangon kijelentette:
– Semmi vész, csak a felhajtás szakadt le… Körben végig lefejtjük, és észre sem lehet majd venni!
Barátnőjének nem volt más választása, kénytelen-kelletlen be-lenyugodott. Chiara heves buzgalommal lekuporodott mellé, hogy segítsen kihúzni a cérnát. Néhány másodperccel később a felhajtás már le is volt engedve, és Chiara elégedett hangon közölte:
– A miniszoknya egyébként is csak a csontkollekcióknak áll igazán jól… Így sokkal jobban mutatsz benne!
A félhomályban senki nem látta, hogy Lily arcát enyhe pír önti el. Lesütött szemmel igazgatta a blúzát, amikor Maëlle dohogva megszólalt:
– Hát, ez nem igaz… Ebben az átkozott táskában semmit nem lehet megtalálni.
Chiara bosszúsan pattant fel.
– De hát mi az ördögöt keresel? Csak nem most akarsz szájfényt fölkenni?
Maëlle fölháborodottan készült visszavágni, amikor Lily Chiara nadrágjára mutatva felkiáltott:
– Nézd csak, nincs valami a gatyódon?
A barátnője tüstént lehajolt, és fojtott hangon szitkozódni kezdett: – Ja, ne! Mondd, hogy csak álmodom! Csupa folt lett a fehér nadrágom! Ráadásul ez a kedvencem! Dühösen toppantott.
– És mindez azért, mert valami idétlen zenére akartok rángatózni!
– Na, jó, Chiara, ezt fejezd be! Ma este igazán kiállhatatlan vagy! – dörmögte Maëlle az orra alatt. – Tudjuk, hogy téged a színdarabjaidon kívül semmi sem érdekel… De ne aggódj, megígérjük, hogy legközelebb szépen itthon hagyunk, hogy átvehesd a Rómeó és Júlia erkélyjelenetét!
Aztán máris Lilyhez fordult, nem hagyva időt barátnőjének a replikára:
– Nálad van a zseblámpa? Idevilágítanál egy kicsit? Nem találom a kapukulcsot… és mivel igazán semmi kedvem újabb akrobatamutatványokat végrehajtani, jó lenne, ha előkeríteném!
Mintegy válaszképpen a terasz hirtelen kivilágosodott.
Az elképedt Maëlle már-már megkérdezte Lily-t, mi a csudát csinál megint, amikor egy jól ismert hang harsant az éjszakában.
– Elég ennyi fény, vagy hozzak inkább egy reflektort?
A három lány mozdulatlanná dermedt, s az erős fénytől vaksin meredt arrafelé, ahonnan a hang jött.
– Aaa… anya – dadogta szánalmasan Maëlle.
– És apa! – tette hozzá az apja, akit eddig eltakart a terasz sarkát díszítő dús leander.
A sóbálvánnyá meredt Maëlle hirtelen elsápadt: az anyja ÉS az apja mint fogadóbizottság – ettől rémesebbet álmodni sem lehetett volna!
A legvadabb, legesztelenebb magyarázkodási tervek cikáztak át villámsebességgel az agyán, de józan esze valamennyit könyörtelenül elvetette. Tizenöt éve ismerte a szüleit. Tökéletesen tudta, hogy ki nem állhatják, ha hülyének nézik őket. És ha el akarja kerülni a legrosszabbat, érdeke, hogy nagyon gyorsan támadjon egy briliáns ötlete, ami értelmes és cáfolhatatlan…
– Csukd be a szád, vagy mindjárt benyeled a nyár utolsó szúnyogjait! – szólt rá az apja.
Maëlle engedelmesen becsukta.
– Nos? Hallgatunk! – szólt rá szárazon az anyja.
A kényes helyzet ellenére Maëlle nem bírta megállni, hogy ne kezdjen feleselni.
– Nem ártana végre eldönteni! Egyszerre nem tudom becsukni és kinyitni a számat!
– Ez az, még pimaszkodj is nekem! – reccsent rá az apja. – Az föltétlenül a javadra válik…
A háta mögött az atyai haragtól megrettent barátnők moccanni sem mertek. Tadier ezredes még sortban és pólóban is olyan volt, mintha egyenruhában feszített volna.
Maëlle továbbra is azon a zseniális ötleten törte a fejét, amely megmenthetné őket az atyai dörgedelmektől, amikor Lily halk, félénk hangon megszólalt helyette:
– Mi… Mi el akartunk menni…
– Táncolni… – pontosított motyogva Chiara.
Miközben így hebegtek-habogtak, mindketten előrébb léptek egyet, így most közrefogták a barátnőjüket.
Maëlle ajkát alig észrevehetően egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Lily és Chiara között már sokkal jobban érezte magát, mintha a vállára nehezedő teher hirtelen jelentősen könnyebbé vált volna. Felengedett benne a feszültség. Legalábbis valamelyest.
A szülők, akik ádáz vitatkozásra számítottak, egy pillanatra el-bizonytalanodtak. Ám Tadier ezredes, aki hozzá volt szokva, hogy minden helyzeten úrrá legyen, egykettőre összeszedte magát.
– Helyes! Legalább van bátorságotok bevallani az igazat! Ez azonban semmivel sem csökkenti a tett súlyosságát!
Maëlle, akit meglepett, hogy apja nem is kérdezősködik, hetykén visszavágott:
– Honnan tudod, hogy ez az igazság? Lehet, hogy csak most találtuk ki! Lehet, hogy valójában azt terveztük, kirabolunk egy bankot…
– Elég ebből, Maëlle! – förmedt rá az édesanyja. – Már jó ideje tudunk a ti kis éjszakai kiruccanásotokról!
A lányok megrökönyödve néztek össze. Tehát nem zajos leereszkedésük áll Maëlle szüleinek hirtelen felbukkanása mögött… Ezek szerint a tervük eleve kudarcra volt ítélve?
Chiara mondta ki elsőként, ami mindannyiuk fejében ott motoszkált:
– Honnan tudták?
Tadier néni szája sarkában kis mosoly jelent meg:
– Maëlle hajlamos túl sok dolgot csinálni egyszerre, például tévét néz és chatel a számítógépen… vagy, mint tegnapelőtt, elrohan, hogy felvegye a telefonját, és közben nem gondol arra, hogy kilépjen az MSN-ből. A szerencse – legalábbis a mi szempontunkból – úgy hozta, hogy szükségem volt a gépre… És mit látok? Egy egész sor üzenetet, ami részletesen taglalja a ma éjszakai terveiteket!
Bocsánatkérően felemelte a kezét, és így folytatta:
– Sajnálom, lányok, nem tudtam nem észrevenni! Nem akartam korábban előhozakodni vele, mivel reméltem, hogy megjön az eszetek, és letesztek erről az ostoba ötletről, de sajnos nem így történt.
Anyja szavai hallatán Maëlle arca egyre jobban elkámpicsorodott. Hogy ő mekkora idióta! Miatta hiúsult meg az egész! A lányok utálni fogják ezért…
Rájuk sem mert nézni, de egyszer csak érezte, hogy egy kéz nehezedik a vállára, egy másik pedig a karjára.
– Veled vagyunk – lehelte a fülébe Chiara.
– Mindenki egyért, egy mindenkiért! – tette hozzá Lily.
Tadier ezredes rájuk dörrent:
– Elég a csevegésből, kisasszonyok! Kénytelenek leszünk a szüleiteket tájékoztatni az ügyről. Komoly szankciókra számítsatok!
A három bűnös elborzadva nézett össze. Hát, igen, majdnem elfelejtették: a baj sosem jár egyedül…

A Kiadó engedélyével.