FőképElillanó szavakkal próbálom papírra vetni a Dudás Győző képesnovella-gyűjteménye után maradt ízeket, színeket, illatokat, képeket, de legfőképpen érzéseket. Hiszen Győzőt már ismerjük. Ő napjaink Krúdy Gyulája, aki a hétköznapok szürkeségében, a mindennapok monotonitásában is meglátja az emberben kavargó érzések mesés tündérvilágát, amit érzékien ölelnek át a modern világunkat uraló ingerek által keltett sokszínű, könnyed hangulathullámok.

A kötet A szomorú angyalhoz hasonlóan a lírai szöveg és csodálatosan érzékletes akvarell festmények együttese, mely – ha eddig nem tudtuk volna – pontosan érzékelteti, hogy Dou D`ache milyen nagyszerű művész, a szó régi értelmében véve: újat teremt a kép és a szöveg tökéletes szimbiózisával. De ezt nem megbotránkoztatással éri el, hanem a dolgok különösen újszerű meglátásával, az érzelmek gyönyörű sokszínűségének ábrázolásával és a megszokott korlátok áttörésével. És emiatt nem is furcsa az öt történet főszereplőjének, Horáciusz Zserbónak a neve sem, ahogy különös kalandja sem a halállal vagy régi szerelmével. A helyenként fehér papírra festett fekete vonalak, máshol pedig a színkavalkád örvénylései pedig a változatosság émelyítően csodálatos érzetét keltik bennünk.

Az öt történet mind máshová repít minket, s mind tele van (nem is annyira) különös helyszínekkel, fanyar humorral, lüktető érzelmekkel, a napjaink rohanásának tökéletes kontrasztját adó nyugtató és frissítő melankóliával, a nők csodálatával és művészi értékekkel. És ha néha elvarratlannak érzünk egy-egy szálat, tegyük le a kötetet és gondoljuk újra végig a történetét, mert biztosan egy szerkesztési mesterfogásra jövünk rá. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy megújulhat-e a költészet egy egészen új formában, vagy egyszerűen a mindennapok csodáira vágyunk, vegyük le bátran a polcról az Elillantot, mert garantáltan cirógatni fogja a szépérzékünket ez a csodálatos füzet.