FőképFülszöveg:
Földi pokol.
Ilyen a világ Luce számára barátja, Daniel, a bukott angyal nélkül. Egy örökkévalóságig tart, hogy egymásra találjanak, ám amikor sikerülne nekik, a fiú bejelenti, most mennie kell. Csak annyi időre, míg kézre keríti a Kitaszítottakat... azokat a halhatatlanokat, akik Luce-t meg akarják ölni. Daniel a kaliforniai sziklás tengerpart egyik iskolájában, a Shoreline-ban rejti el a lányt, ahová rendkívüli tehetségek csoportja jár: a Nefilim, bukott angyalok és emberek leszármazottai.
 
A Shoreline-ban Luce megtanulja, mik azok az árnyékok, és hogyan használhatja fel őket arra, hogy előző életeibe belepillantson. Mégis, minél többet tanul, annál inkább gyanítja, hogy Daniel nem avatja be mindenbe. Rejteget valamit... valami végzeteset.

Részlet a regényből:
PROLÓGUS
SEMLEGES VIZEK

Daniel az öböl felé bámult. Szeme olyan szürke volt, mint a Sausalito partját beburkoló sűrű köd, mint lába alatt a part kavicsait nyaldosó, fodrozódó víz. Érezte, hogy szemében most nem látszódik ibolyaszín ragyogás. A lány túl messze van.
Felkészült a víz felől érkező metsző szélrohamra. Bár vastag, fekete gyapjúkabátját is összehúzta, tudta, hogy mindhiába. Vadászat után mindig fázott.
Ma egy dolog melegíthette volna fel, de a lány messze volt. Hiányzott a dús haja, mely a fiú ajkainak tökéletes pihenőhelyéül szolgált. Elképzelte, ahogy a lány testét karjával körbefonva lehajol, s a nyakát megcsókolja. De közben meg mégis csak jó, hogy Luce most nem lehet itt, megrémítené, amit látna.
A mögötte, az Angyal-sziget déli partja mentén csapatokban dülöngélő oroszlánfókák bőgése saját érzésére rímelt: gyötrelmesen magányos, sehol senki, aki meghallgatná.
Senki, csak Cam.
Cam Daniel előtt guggolt, és egy rozsdás horgonyt kötözött a lábuk előtt heverő, felfúvódott tetem köré. Még ilyen sötét foglalatosság közben is jól festett: zöld szeme csillogott, sötét haja rövidre vágva. A fegyverszünet volt az oka, az mindig különös ragyogást csalt az angyalok orcájára, sugárzóbb fényt adott a hajuknak, határozottabb körvonalat tökéletes, izmos testüknek. A fegyverszünet napjai az angyalok számára az emberek tengerparti nyaralásához hasonlítottak.
Így bár Daniel lelke minden alkalommal sajgott, mikor kénytelen volt emberéletet kioltani, mások számára olyannak tűnhetett olyankor, mint egy hétnapos hawaii útról hazatérő fiú: lazának, kipihentnek, napbarnítottnak.
Az egyik bonyolultabb csomót szorosabbra húzva Cam így szólt: – Jellemző rád, Daniel! Mindig félreállsz, és a piszkos munkát rám hagyod!
– Miről beszélsz? Én végeztem vele! – Daniel lenézett a halott férfi puffadt homlokára tapadt, csapzott, drótszerű ősz hajra, a görcsös ujjakra, az olcsó műanyag sárcipőre, a mellkasán keresztül ívelő sötétvörös vágásra. A látványtól újra fázni kezdett. Ha nem kéne ölnie ahhoz, hogy Luce-t biztonságban tudják és megmenthessék, Daniel soha többé nem nyúlna fegyverhez. Soha többé nem harcolna.
Ráadásul valami nem egészen stimmelt ennek az embernek a megölésekor. Danielnek valójában az a homályos, nyugtalanító érzése támadt, hogy mélységesen elhibáztak valamit.
– Végezni velük élvezet! – hurkolta Cam a kötelet a férfi mellkasa köré, majd a karjai alatt megerősítette. – Tengerre bocsátani őket, az viszont piszkos munka!
Daniel még mindig a kezében szorongatta a véres faágat. Cam jót kuncogott a választásán, Danielnek sohasem számított, mit használ. Bármivel tudott ölni.
– Siess már! – dörmögte émelyegve attól a leplezetlen élvezettől, amit az emberi vérontás Camnek okoz. – Vesztegeted az időt! Amúgy is jön az apály!
– És, hacsak nem úgy csináljuk, ahogy én szoktam, a holnapi dagály pont visszahozza a gyilkost a partra. Te túl ösztönösen cselekszel, Daniel, mindig is így volt. Soha nem gondolsz egy lépésnél előbbre?
Daniel összefonta a karját, és visszanézett a fehéren fodrozódó hullámokra. A San Franciscó-i móló felől turistahajó suhant feléjük. Régen egy ilyen hajó látványa tengernyi emléket idézett volna fel benne. Ezernyi boldog kirándulást, amit Luce-szal tettek ezernyi életük tengerén. De most… most, hogy a lány meghalhat, és talán soha nem tér vissza, mert minden megváltozik, és nem lesz többé újjászületés… Daniel mindig is túlságosan tudatában volt, hogy a lány emlékezete mennyire hiányos. Mindkettejük számára ez az utolsó esély. Tulajdonképpen mindannyiuké. Így aztán nem Daniel, hanem Luce emlékei számítanak, és megdöbbentő dolgokat kell számára óvatosan napvilágra hozni, ha egyáltalán túléli. Daniel szorongott attól a gondolattól, hogy mennyi mindent kell még a lánynak megtudnia.
Ha Cam azt hiszi, Daniel nem gondol a következő lépésre, téved.
– Tudod, ugye, hogy csak egy oka van annak, hogy még itt vagyok – mondta Daniel. – Beszélnünk kell Luce-ról!
Cam felnevetett. – Én eddig is azt tettem. – Egy nyögéssel vállára kapta a bőrig ázott tetemet. A halott férfi sötétkék öltönye felgyűrődött a Cam által ráerősített kötelek alatt. A nehéz horgony véres
mellkasán pihent.
– Ez kissé nyámnyila alak volt, nem igaz? – kérdezte Cam. – Már-már sértő, hogy a vének nem olyan bérgyilkost küldtek, aki nagyobb kihívást jelentett volna.
Eztán, mintha csak olimpiai súlylökő lenne, Cam behajlított térddel háromszor körbefordult, hogy felgyorsuljon, és majd három méter magasra hajította a hullát a víz fölé, a levegőbe.
Pár hosszú másodpercig a test szinte úszott az öböl felett, aztán a horgony súlya kezdte lehúzni… egyre lejjebb. Látványosan csapódott a mély, kékeszöld vízbe, és azonnal eltűnt a szemük elől.
Cam megtörölte a kezét. – Azt hiszem, új csúcsot dobtam!
Sok szempontból hasonlítottak, de Cam valamivel rosszabb, ő démon volt, aki képes rá, hogy megbánás nélkül hajtson végre aljas cselekedeteket. Danielt lebénította a lelkiismeret-furdalás. Ráadásul most a szerelem fokozta a tehetetlenségét.
– Túl könnyen veszed az emberi áldozatot – jegyezte meg Daniel.
– Ez a fickó megérdemelte – szólt Cam. – Te tényleg nem látod a sportot ebben az egészben?
Daniel ingerülten, szinte az arcába köpte a szavakat: – Luce nekem nem játék!
– Pont ez az, amiért veszíteni fogsz!
Daniel megragadta Camet acélszürke ballonkabátja gallérjánál fogva. Fontolgatta, hogy ugyanúgy belelöki a vízbe, mint az előbb ő azt a gyilkost.
Felhő úszott el a nap előtt, s árnyékot vetett az arcukra.
– Nyugi – szólt Cam, Daniel kezét eltolva magától. – Van neked elég ellenséged, Daniel, én most éppen nem tartozom közéjük. Ne felejtsd el, fegyverszünet van!
– Jó kis fegyverszünet – felelte Daniel –, tizennyolc napig mások próbálják Luce-t megölni!
– Tizennyolc nap, míg mi ketten leszedegethetjük őket – javította ki Cam.
Az angyalok hagyománya szerint a fegyverszünet tizennyolc napig tart. A Mennyországban a tizennyolc a legszerencsésebb, a leginkább isteni szám: a kétszer hét (7 arkangyal és 7 fő erény) életigenlő összege az apokalipszis négy lovasának intelmével kiegészítve. Néhány halandó nyelvben a tizennyolc magát az életet jelenti, bár ez esetben, Luce számára, ugyanolyan könnyen jelenthette a halált is.
Camnek igaza volt. Amint Luce halandóságának híre eljutott az égi páholyokba, ellenségeinek sora naponta megduplázódott. Miss Sophia és csapata, Zhsmaelin huszonnégy vénje még mindig Luce-t üldözi. Daniel épp aznap reggel pillantotta meg futólag a véneket a hirdetők által vetett árnyékokban. Észrevett valami mást is, valami súlyos, alattomos sötétséget, amelyet először fel sem ismert.
A nap fénysugara áttört a felhőkön, mikor Daniel a szeme sarkából valamit megcsillanni látott. Megfordult, letérdelt, s egy nyilat talált a nedves homokba fúródva. Vékonyabb volt a hagyományos nyílvesszőnél, tompa ezüstszínű, kacskaringós, metszett díszítéssel. Érintése meleg.
Danielnek elakadt a lélegzete. Évmilliók óta nem látott csillagnyilat. Remegő ujjakkal, gyengéden húzta ki a homokból, vigyázva, nehogy halálos, tompa végéhez érjen.
Daniel ebből már tudta, honnan ered az a másfajta sötétség a ma reggel látott hirdetőben. A valóság tehát borzalmasabb annál, amitől tartott. A pihekönnyű nyilat a kezén egyensúlyozva Camhez fordult:
– Nem volt egyedül!
Cam megdermedt a nyílvessző láttán. Szinte tisztelettudóan mozdult felé, majd odanyúlt, a Danieléhez hasonló óvatossággal érintette meg. – Elhagyni egy ilyen értékes fegyvert! Biztos nagyon sietve kellett menekülnie a kitaszítottnak.
A kitaszítottak: gerinctelen, ingatag angyalok szektája, akiket mind a Menny, mind a Pokol kivetett magából. Legfőbb erősségük Azazel, a visszavonultan élő angyal, az egyetlen fennmaradt csillagkovács, aki még mindig birtokolja a csillagnyilak készítésének mesterségét. Az ezüstíjból kilőtt csillagnyíl a halandókat épp csak meghorzsolja, ám az angyalok és démonok számára a leghalálosabb fegyver.
Mindenki akart belőle, de senki sem vállalta fel, hogy a kitaszítottakkal kapcsolatos, így a csillagnyilakkal való kereskedés mindig titokban, hírvivő útján történt. Ez azt jelentette, hogy a Daniel által megölt fickót nem a vének bérelték fel, pusztán kereskedő volt. Igazi ellenségük, a kitaszított, talán épp Daniel és Cam láttán vált kámforrá. Daniel megremegett. Ez nem jó hír.
– Rossz fickót tettünk el láb alól.
– Milyen „rosszat”? – hessegette el Cam. – A világ nem járt jól azzal, hogy eggyel kevesebb a gyilkos? És Luce? – Előbb Danielre, majd a tenger felé bámult. – Az egyetlen probléma…
– A kitaszítottak.
Cam bólintott. – Szóval már ők is Luce-t akarják.
Daniel érezte, amint szárnyának végei felborzolódnak kasmírpulóvere és nehéz kabátja alatt, és összerándult az égető viszketéstől. Lehunyt szemmel, karját teste mellett lógatva, mozdulatlanul állt, erőlködve, hogy megfékezze magát, mielőtt szárnyai dagadó vitorlákként kicsapódnak, és felrepítik, túl az öblön, messzire erről a szigetről. A lány felé.
Behunyta szemét, és megpróbálta Luce-t maga elé idézni. El kellett szakítania magát attól a kunyhótól, a Tybee-től keletre fekvő kis szigeten békésen alvó lánytól. Ott már esteledik. Vajon Luce ébren van? Vajon megéhezett?
A Sword & Crossban lefolyt ütközet, az ott tett felfedezések, legjobb barátja halála, mindez eléggé megviselte a lányt. Az angyalok azt remélték, hogy átalussza az egész napot és az éjszakát. Ám holnap reggelre készen kell állniuk a tervvel.
Ez volt az első alkalom, hogy Daniel fegyverszünetet javasolt. Határokat szabni, szabályokat alkotni, és felvázolni a következményeket arra az esetre, ha bármelyik fél megszegi azokat, óriási felelősséggel járt. Ennek feszültek neki Cammel. De persze megtette, mindent megtenne Luce-ért… csupán biztos akar lenni abban, hogy jól csinálja.
– Biztonságos rejtekhelyet kell találnunk számára – mondta. – Észak felé, Fort Bragg közelében van egy iskola…
– A Shoreline – bólintott Cam. – Az enyéim is megnézték. Ott boldog lesz, és olyan módszerrel tanítják, ami nem veszélyezteti. De legfőképpen, köztük biztonságban lesz.
Gabbe már elmagyarázta Danielnek, hogyan nyújthat védelmet a Shoreline. Elég hamar híre megy majd, hogy Luce-t ott rejtegetik, de az iskola falain belül legalább egy kis időre szinte láthatatlan maradhat. Bent Francesca, a Gabbe-hoz legközelebb álló angyal vigyázna rá, kint pedig Daniel és Cam cserkészne be és ölne meg mindenkit, aki közel merészkedik az iskola falaihoz.
Ki beszélhetett Camnek a Shoreline-ról? Danielnek nem tetszett a gondolat, hogy az ő táboruk többet tud a sajátjánál. Már átkozta magát, hogy nem látogatta meg az iskolát, mielőtt kiválasztotta, így is elég nehéz elválnia Luce-tól.
– Már holnap elkezdhetné. Feltéve… – Cam tekintete végigfutott Daniel arcán. – Feltéve, ha igent mondasz.
Daniel keze pólója zsebéhez feszült, ahol a legutóbbi fényképet tartotta: Luce nedvesen csillogó hajjal a tónál, a Sword & Crossban. Arcán ritkán látható, széles mosoly. Általában, mire egy életében esélye lett lefényképezni, már újra el is veszítette. Ezúttal azonban Luce még mindig itt van.
– Gyerünk, Daniel! – mondta neki Cam. – Mindketten tudjuk, mire van szüksége. Beíratjuk, aztán hagyjuk, hadd éljen. Nem tehetünk semmi mást azért, hogy felgyorsítsuk ezt az időszakot, mint hogy békén hagyjuk.
– Képtelen vagyok olyan sokáig magára hagyni – hadarta Daniel a szavakat. A kezében lévő nyílvesszőre meredt. Az óceánba hajította volna, de nem vitte rá a lélek.
– Szóval – hunyorgott Cam. – Nem mondtad el neki.
Daniel kővé dermedt. – Nem mondhatok el neki semmit! Elveszíthetjük!
– Te veszítheted el! – gúnyolódott Cam.
– Tudod, mire gondolok – mondta Daniel mereven. – Túl kockázatos azt hinni, hogy mindent elfogadna, anélkül…
Behunyta szemét, hogy elűzze a vörösen lobogó, forró tűzvész gyötrő képét, de az mindig ott szunnyadt a gondolataiban, azzal fenyegetve, hogy futótűzként terjed tovább. Ha elmondja Luce-nak az igazat, és azzal megöli, ezúttal  tényleg  vége lesz. És ez az ő bűne lenne. Daniel semmit nem tehet… nem létezik Luce nélkül. Szárnyát is égette a gondolat. A legjobb, ha még egy kis időre menedéket találnak neki.
– Milyen kényelmes ez neked! – dünnyögte Cam. – Csak remélni tudom, hogy nem csalódik benned!
Daniel tudomást sem vett róla. – Tényleg azt hiszed, képes lesz abban a suliban tanulni?
– Igen – válaszolta lassan Cam. – Feltéve, ha kintről semmi nem vonja el a figyelmét. Vagyis nincs Daniel, nincs Cam. Ez a legfőbb szabály.
Ne lássam tizennyolc napig? Daniel ezt el sem tudta képzelni. De ami ennél is fontosabb, biztos volt benne, hogy Luce soha nem menne bele. Ebben az életben még csak most találtak egymásra, és végre volt rá esélyük, hogy együtt legyenek. Ám régóta tudja, hogy Luce belehalhat, ha a részleteket megismeri. Nem hallhat korábbi életeiről az angyaloktól. Luce még nem tudja, de hamarosan magára marad, hogy egyedül jöhessen rá… mindenre.
A rejtély – de legfőképp, hogy Luce mit gondol majd róla – megijesztette Danielt. Az egyetlen módja annak, hogy megszakítsák ezt a szörnyű körforgást, az, ha Luce maga leplezi le. Ezért lesznek döntőek számára a Shoreline-ban szerzett élmények. Tizennyolc nap alatt Daniel megölhet annyi kitaszítottat, amennyi csak az útjába kerül, de a fegyverszünet lejártával minden újra Luce kezében összpontosul. Egyedül nála.
A nap lenyugodni készült a Tamalpais csúcsa felett, a köd kezdett mindent beburkolni.
– Hadd vigyem el én a Shoreline-ba! – kérte Daniel. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy lássa.
Cam furán nézett rá, mintha azon tűnődne, engedje-e. Danielnek másodszor már szinte erővel kellett fájó szárnyait a bőre alá visszatuszkolnia.
– Rendben – egyezett bele végül Cam. – Cserébe a csillagnyílért.
Daniel átadta a fegyvert, amit Cam a kabátjába süllyesztett.
– Vidd el egészen az iskoláig, aztán keress meg! Ne rontsd el, figyelni foglak!
– És aztán?
– Nekünk még vadásznunk kell.
Daniel bólintott, majd széttárta szárnyait, és mélyen átérezte a gyönyört, melyet szabadon engedésük okozott. Állt még egy percig, erőt gyűjtött, érezte a szél rideg ellenállását. Ideje elhagyni ezt az elátkozott, ronda helyet, engedni, hogy szárnyai visszarepítsék oda, ahol igazán önmaga lehet.
Vissza Luce-hoz.
Vissza abba a hazugságba, amelyben még egy darabig élnie kell.
– A fegyverszünet holnap éjfélkor kezdődik – jelentette ki Daniel, miközben felporzott a homok a parton, ahogy a magasba emelkedve az egekig szállt.

A Kiadó engedélyével.