Főkép Már csak azt nem tudom, honnan bújnak elő? Mármint az újabb és újabb skandináv (krimi)szerzők, akik mintha tényleg ugyanazon beállítódás mögé sorakoznának fel, néha még hasonló egyenruhában is. Persze nem az utolsó varrásig ugyanolyanban: hol itt van egy plusz zseb, hol ott egy szűkebbre szabott varrás, hol pedig amott egy hosszabban lelógó, vasalt gallér. A Skandináv krimik vonulata talán tucatnál kevesebb, védjegyszerű sajátossággal kielégítően körvonalazható, mindenesetre mégis oly karakteres tud lenni sokuk, hogy minőségi többletet hordozván szinte nemes patinával vonják be a teljes, jó értelemben vett mennyiségi szaporulatot. Érdekes dolog az is, hogy tőlük távoli hazánkban a „skandináv” megkülönböztető jelzőre átgondolás nélkül, élből Svédországra asszociálunk, pedig Norvégia és Dánia szintúgy oda tartozik, sőt sokszor Finnországot és Izlandot is - elvileg tévesen, de - közéjük soroljuk. De vissza az irodalomhoz, és konkrétan Thomas Engerhez. Nos, ő pont Norvégia szülötte, 1973-ban jött a világra Oslóban, de a fővároshoz közeli Jessheim nevű kisvárosban nőtt fel. Egyetemi tanulmányai során újságírást, sporttudományokat és történelmet tanult, majd 9 éven át dolgozott a Nettavisen nevű norvég online újságnál.
 
Thomas Engert nagyjából 18 éves kora óta foglalkoztatja az írás és a zene, így szimultán hódol e két művészeti ágnak. A Hegek 2010-ben jelent meg Norvégiában, s azóta számos országban (Németország, USA) sikert aratott. A Henning Juul főszereplésével készülő sorozatot Enger hatkötetesre tervezi, miközben mellette jelenleg egy musicalen is dolgozik. A Hegek tehát egyszerre bemutatkozó regény és egy bűnügyi széria első kötete. A történet a főhős Henning Juulra van kihegyezve, ahogyan az lenni szokott a skandináv krimik esetében. A negyven felé araszolgató Juul újságíró volt valaha (illetve ma is az), de két éve otthonában próbálja feldolgozni kisfia halálát, aki egy lakástűz következtében vesztette életét: a menekülés során kiesett otthonuk erkélyéről, miközben Juul maga rendesen megégett a tűzben. Henning ugyan felépült, mégis egyedül kénytelen küzdeni démonaival, mivel feleségétől már korábban, a baleset előtt elvált. A hosszú idő nem volt képes számottevően enyhíteni lelki fájdalmát, most azonban mégis visszatér korábbi munkahelyére, a www.123nyheter.no nevű online újsághoz. Két év azonban nagy idő a média szegmensében, így nemcsak a kollektíva változott, de a módszerek és a beállítódás is, mivel a médiumok között versenyhelyzet van, talán minden eddiginél keményebb.
 
Henning első újbóli munkanapján borzalmas tudósítanivalóba fut: egy parkban felállított sátorban egyetemista lányt ástak félig a földbe, köveztek halálra, és vágták le az egyik kezét. Az elkövetés módja vallási indíttatásra utal, s a rendőrség, csakúgy mint Juul, ezen a nyomon is indul el. Csakhogy az iszlám világa (s benne a saría törvényei) tévútnak bizonyulnak, s erre Henning a saját bőrén kénytelen rájönni, amikor merényletet kísérelnek meg ellene is. A visszatért bűnügyi újságíró azonban nem adja könnyen magát, rég elfeledett érzékei a veszélyes szituációkban újraélednek, hogy nyakig ássa magát egy olyan ügy kulisszáiba, amelyek képesek akár őt is véglegesen magukkal sodorni. Thomas Enger regénye stílusos és atmoszférikus, a kettő pedig elválaszthatatlanul és jólesően függ össze. A norvég írónak sikerült úgy felépítenie a végig következetes történetet, hogy nincsen benne zökkenő, mellékvágány vagy zsákutca, miközben írástechnikailag a személyes és személytelen megközelítés határvonalán egyensúlyoz. Ezzel teremt atmoszférát, méghozzá oly módon, hogy hiába ír egyes szám harmadik személyben (azaz végső soron személytelenül), mégis szinte Henning Juul bőrében vagyunk, az ő gondolatait halljuk, az ő érzéseit érezzük.
 
A morózus, ám teljesen érthető lelkiállapotú újságíró elsősorban nem a szánalom miatt válik az olvasó jóbarátjává, hanem sokkal inkább (fel)vállalt értékrendje és az emberekhez való viszonyulása okán. Bár Juul jövőbe vetett hite kérdéses, s még talán gyógyulási szándéka is, ahogyan halad előre a történet, úgy rázódik bele jobban és jobban régi-új munkájába, s talál vissza az élet hétköznapi sodrába. Ergo mégis csak gyógyulgat, még ha szándéktalanul is. Mivel Enger hatkötetesre tervezi Henning „meséjét”, így a szerző okosan nem siet a lépésekkel, s remélhetőleg egyfajta fejlődéstörténet állomásain keresztül kalauzol majd bennünket azok külső és belső kulisszái között. Elvégre Skandináv krimiről van szó, amely feltételezi a cselekményen túlmutató texturalitást. A sztori végén sem akármilyen cliffhangerrel, a folytatást előrejelző prognózissal él a szerző, amikor Juul végre eltökéli magát annak kiderítésére, mi is történt valójában azon a végzetes két évvel ezelőtti napon, amely teljes életét megváltoztatta. A Hegek mindenesetre tökéletes bizonyíték arra, hogy Norvégiát méltán soroljuk a Skandináv krimik szülőhazájához, mert mind szellemiségében, mind összetettségében, mind pedig hangulatában átmegy a léc felett. Méghozzá nem is kevéssel, így én személy szerint annak örülnék a legjobban, ha Thomas Enger a musicalírás helyett teljes erőforrásait a folytatásra fordítaná. Vagy tán túlontúl önző lennék?