Interjú: Tom Hegedűs grafikusművész - 2012. július

2012. május 11-én ismét Hegedűs Tamás képzőművész kiállításának megnyitóján jártunk.
Ezen esemény, s az eddigi képelemzések okán készítettünk interjút a művésszel, aki nem egy bőbeszédű ember, most mégis szívesen mesélt tapasztalatairól, művészetéről, az alkotás folyamatáról.

ekultura.hu: Kérlek mesélj kicsit arról, hogy hogyan kerültél közel a rajzoláshoz! Mik voltak az első médiumok, amelyek megmozgatták a fantáziádat?
Hegedűs Tamás: Már gyerekkoromban élénken érdeklődtem a rajzolás iránt, mivel nagyon szerettem a képregényeket, így azt mondanám, ez volt az első lépés a rajzolás felé. A képregények iránti szeretetem azóta sem változott, de akkoriban valósággal faltam őket, majd én is próbálkoztam saját képregényeket és történeteket kitalálni. Akkoriban rengeteget másoltam és szerintem az emberábrázolásaimnál még ma is sokszor visszaköszönnek a tipikus amerikai hőstípusok, beállítások. Később megismerkedtem a képzőművészet nagyjaival is és persze még sok más hozzáadódott, így a stílusom folyamatos változáson, fejlődésen ment át.

ekultura.hu: Volt segítséged a fejlődésben?
Hegedűs Tamás: A hagyományos értelemben véve nem, hiszen nem volt külön tanárom egy nagyon rövid időszakot leszámítva, amikor felvételire készültem és segítettek a felkészülésben. Végül azonban nem művészi pályára kerültem, így magam voltam kénytelen utánajárni annak, ami érdekelt, emellett pedig nagyon sokat kísérleteztem az eszközökkel, ami egy hihetetlenül izgalmas és kalandos dolog és bár olykor kaptam jótanácsokat innen-onnan, alapvetően azt mondanám, hogy ez mégiscsak a saját érdemem.

ekultura.hu: Gondolom azért voltak olyan nevesebb művészek (akár a képregényrajzolók, akár a képzőművészek között), akik valamilyen módon hatottak a rajzstílusodra. Kik ők?
Hegedűs Tamás: Nagyon sok művészt és művet szeretek, de nem könnyű kiemelni őket, vagy pedig ha mondom, el sem hinnéd, ha nem látsz hasonlóságot a stílusaik között. A hagyományos értelemben vett képzőművészek közül szinte mind hatással volt rám, akit valaha megismertem a képein keresztül, tőlük leginkább a kompozíciót és a kidolgozás módját tanultam meg, de külön kiemelhetném Travis Smith-t, akinek pedig a témái állnak közel az enyéimhez. Ő egyébként főleg digitális művészeti képeiről ismert és rengeteg CD-borítót tervezett. Akkor ismertem meg a munkáit, amikor a zene kezdett fontosabbá válni az életemben. De rögtön az általam hallgatott zenéket, vagy a filmeket is felhozhatnám hatásként, hiszen azok is legalább annyira meghatározzák a témáimat, mint bármelyik művész.
A kedvenc művészem egyébként Leonardo Da Vinci, aki kétségkívül zseni volt. Bár nagyon kevés festménye ismert, amik közül a legtöbb ráadásul nem bizonyíthatóan az ő műve, mégis nagyon sokat adott a művészvilágnak az anatómiai kutatásaival, tervei és találmányai pedig évszázadokkal megelőzték a korát. Ő az anatómiai munkáin kívül a művészettel szemben tanúsított alázata és zsenialitása révén lett példaképem, nem kifejezetten művei miatt. Megemlíthetnék még sok művészt (a magyarok közül például Munkácsy Mihályt), de igazságtalan kiemelni bárkit is, hiszen akinek már láttam a műveit, az nagy eséllyel tett is rám valamilyen benyomást, ami visszaköszönhet a képeimen. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos médiumokon keresztül folyamatosan követem a trendeket és akár naponta ismerek meg új, kortárs művészeket, akik mind hatással vannak rám.

ekultura.hu: Nagyon vegyes technikákat használsz, van köztük tollrajz pasztellal keverve, akad akvarell-pasztell, festmények, s még sorolhatnám, nem nagyon lehet kategorizálni. A témáid viszont nagyobb részt negatív hangulatúak, néhol már horrorisztikusak. Miért pont ez a fajta önkifejezés?
Hegedűs Tamás: Az adott képnél használt technikát, vagy eszközöket a téma határozza meg, hogy mi az, amivel a leghatásosabban, vagy legkönnyebben vissza lehet adni azt. A témát nem feltétlenül én határozom meg a szó szoros értelmében. Néha úgy érzem, a képek léteznek valahol a fejemben, nekem csak közvetítenem kell őket, segíteni a megszületésükben. Gondolom a személyiségem azért nagyban hozzátesz ahhoz, hogy miért pont ezek és miért pont ilyen képek születnek, de ezt nem igazán lehet megmagyarázni, hogy miért pont ezek a képek. Nekem mindig is megvolt ez a saját kis világom, ami nem feltétlenül szép, de legalábbis van benne valami különleges. Ennek letükrözését izgalmasabbnak találom annál, mint például portrékat, csendéleteket, vagy tájképeket készíteni (bár az utóbbi időben ez is érdekel). A valóság tükrözésére ott a fényképezés, de amiket én készítek, azok nem találhatóak meg az életben, vagy nem ebben a formában.

ekultura.hu: Nevezhető ez hatásvadászatnak? Szerinted erre jobban felfigyelnek az emberek?
Hegedűs Tamás: Nevezhető hatásvadászatnak, ha úgy tetszik, bár nekem nem feltétlenül ez a célom vele. Nyilván minden művész törekszik arra, hogy a képe kiváltson valamilyen hatást, vitát, vagy új gondolatot szüljön a nézőkben, így tulajdonképpen minden képző tevékenység lehet valahol hatásvadász szerintem. Számomra mellékes az, hogy mire figyelnek fel jobban az emberek, nem szoktam ezt mérlegelni. Az embert rengeteg inger éri nap mint nap és lehet, hogy nem képes mindent feldolgozni, a helyére tenni, de ez nem is várható el. Persze örülök, ha tetszik az embereknek, vagy ha elgondolkodnak rajta, de igazából én ezt mindig elsősorban saját örömömre, vagy egyfajta belső kényszer hatására csináltam, nem azért, hogy másoknak megfeleljek.

ekultura.hu: Számtalan olyan képzőművész van, akik életükben átsiklottak „Csodaországba”, s végül nem akartak visszajönni. Nem érzed úgy, hogy ebbe a sok véres, horrorisztikus képbe egyszer esetleg beleőrülhetsz?
Hegedűs Tamás: Nem gondolom, hogy minden képem véres és horrorisztikus, főleg a mostanában született képekre ez csak nagyon ritkán igaz. De az eredeti kérdésre visszatérve: nem tudom, hogy beleőrülhetek-e a képekbe. Lehet, hogy egy pszichológus ki tudna elemezni a képek alapján, bár abból már olyan sok van, hogy szerintem ő őrülne bele előbb, mire végignézné. Talán lehetséges, hogy egyszer megkattanok a képektől és ezt inkább azokra értem, amik a fejemben vannak. Ha egyszer már a papírra kerültek, akkor elmondhatom, hogy megszabadultam tőlük, tehát az alkotás lehet terápia is. Sok olyan zseniális művész van, aki bizonyítottan nem mondható épnek és talán ettől lettek olyan jók abban, amit csináltak. Ha ettől én is még jobb lennék, akkor nem bánnám.



ekultura.hu: Ha már itt tartunk, kérlek, vezess be minket a Te Csodaországodba! Hogyan születnek a képeid?
Hegedűs Tamás: Ez akár képenként változó lehet, de azért persze van bevált recept is. Olyan is van, hogy egyszerűen csak leülök a papír elé és véletlenszerűen irányítom a ceruzát felette, aztán ezekből a spontán formákból áll végül össze valamilyen absztrakt kép, néha félúton belelátok valamit és onnan tudatosan folytatom. Mostanában ritkán dolgozom így, mert szerencsére bőven vannak ötleteim, de ez nagyon izgalmas és kalandos. Az esetek nagy részében a kép legalább részben megszületik a fejemben és onnan csak az a dolgom, hogy megpróbáljam visszaadni. Ha szükséges, vagy félek attól, hogy elfelejtem, akkor vázlatokat készítek, amiket követve csak ki kell dolgoznom őket, sőt, néha még modellt is használok. Alkotás közben legtöbbször változnak a képek az eredetileg elképzelthez képest, ezért előfordul, hogy visszanyúlok az eredethez és egy témában több kép is készül. Néhány éve kezdtem készíteni tájképeket is az éjszakai Budapestről, ami megint kicsit máshogy születik. Ezt először is kutatómunka előzi meg, amikor keresem és megfigyelem a témát, majd általában fotó is készül róla, hogy később minél pontosabban kidolgozhassam, de arra is volt már példa, hogy a helyszínen vázlatoltam, vagy készítettem el a végleges képet. Itt is törekszem arra, hogy ne pont azt adjam vissza, amit mindenki láthat, de olyan is van, hogy nem látom szükségét, hogy elferdítsem a látványt. Eddig a saját képeim készítése volt a kedvencem, hiszen ott teljesen szabadon dolgozhattam, megkötések és szabályok nélkül, de a városképek készítésében is nagy örömömet lelem mostanában.
A kedvenc képem születése a legkalandosabb, amit nem is egyedül készítettem. Egy házibuli alkalmával ültem neki a már megkezdett képnek, amibe aztán szinte minden résztvevő belenyúlt kicsit, így végül ők is részeseivé váltak az alkotásnak, az eredmény pedig csodálatos lett.

ekultura.hu: Ha már a kedvenc képednél tartunk, tudnál olyat mondani, ami kiváltképp becses a szívednek?
Hegedűs Tamás: Ezen az egyen kívül? Mindegyik! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha egy képpel elkészülök és kicsodálkoztam magam rajta, akkor megkönnyebbülést szoktam érezni és kicsit talán veszít is az értékéből, vagyis számomra már nem annyira érdekes, mint az elején. Így aztán mindig az a kedvenc, amelyik a fejemben van, még mielőtt megszületik.Vannak persze személyes vonatkozású képek is, vagy amelyekre különösen büszke vagyok, de ezeket inkább megmutatni tudnám, mint körbeírni őket.

ekultura.hu: Mik az előnyei, s mik a hátrányai annak, hogy valaki amatőr művész?
Hegedűs Tamás: Itt most csak sejtem, hogy mire is gondolsz. Erre nem könnyű válaszolni, hiszen az éremnek két oldala van. Mondhatnám, hogy rövidebb idő alatt is megtanulhattam volna rajzolni, az eszközöket használni, ha másoktól tanulom, de akkor a felfedezés izgalma elmaradt volna. Mondhatnám, hogy talán több lehetőségem lenne kiállítani, ha lennének kapcsolataim, de az én szempontomból ennek nincs nagy jelentősége. Ami mindenképpen előny, hogy nem volt rossz tanárom, aki esetleg saját stílusát verte volna belém, senki nem erőltette ezt nálam, nincs megfelelési kényszerem és szabadon alkothatok megkötések nélkül. Talán vannak korlátaim és megtanulhattam volna a művészi kivitelezést, de nem bánom, hogy nem így történt.

ekultura.hu: Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Hegedűs Tamás: Nagyon nem szeretek előre tervezni, inkább csak úszom az árral, de azért van pár dolog, amit mindenképpen szeretnék. Egy ideje már foglalkozom mellékesen animációk gyártásával is, ezt szeretném kicsit komolyabban csinálni és esetleg egy hosszabb lélegzetvételű, a jelenlegieknél némileg profibb anyagot is készíteni. Régi álmom egy animációs videoklip készítése, aminek eddig csak nagyon kevés darabja van meg, de mivel időigényes munka és ráadásként folyton félbehagyom, nem tudom, mekkora esély van rá, hogy még életemben elkészül. Szeretnék még képregényt is rajzolni. Egy sajátom már van, ami már csaknem egy megjelenésre kész formában van, mindössze szöveg hiányzik hozzá, továbbá tervben van egy másik projekt is, amihez egyelőre csak a forgatókönyv van meg és amelynek egyébként nagyobb sikert remélek, mint a sajátomnak. Szeretnék még kiállítást is, hogy minél több emberhez eljussanak a képeim, de ezért nem töröm magam annyira. Alkotni mindennél fontosabb számomra, ezért az az elsődleges cél, hogy folytatom, amíg csak tudom.