FőképFülszöveg:
AR-32. Kietlen bolygó valahol az ismeretlen űr legkülső peremén. Sziklás felszínét szinte szünet nélkül viharok korbácsolják. Ilyen helyen élet nem is létezhetne…
 
Egyvalami azonban mégis megvetette itt a lábát. A kisebb- nagyobb kavicshalmok közt hatalmas idegenfészek magasodik. Groteszk, baljós formájával mintha maga lenne a pokol kapuja. Minden értelmes lény messzire elkerülné ezt a bolygót. Most mégis egy űrhajó közeledik hozzá. Fedélzetén végsőkig elkeseredett emberek kis csoportja szövi álmait gazdagságról és boldogságról. Azért jöttek, hogy megszerezzék az idegenek féltve őrzött kincsét, mely gyökeresen megváltoztathatná nyomorúságos életüket. Csak egy eshetőséggel nem számoltak: aki elbizakodottan lép ennek a világnak a talajára, az jobb, ha felkészül a legrettenetesebb halálra...

Részlet a regényből:
1

Azon a reggelen Stannek be kellett mennie a Vesey Streetre, a Gyarmati Kereskedelmi Székházba. Az előző napon ugyanis csöngettek nála. Épp nem volt túl elfoglalt, csak néhány kísérlete folyt az alagsori laboratóriumban, mely az apjától örökölt Gramercy Park-i favázas ház belső terének legnagyobb részét kitöltötte. Stan újabban nem érezte valami jól magát, és bár kitartóan zsolozsmázta magában, hogy biztosan semmi komoly, valami vékonyka hang mégis egyre közbe-közbeszólt: „Talán komolyabb, mint hinnéd...”
Egy ideje kerülte az orvosát, most azonban csak fölhívta, és megbeszélte vele, hogy másnap meglátogatja az 59. utcában levő klinikáján. Ekkor berregett föl az ajtócsengő.
A küszöbön álló férfi magas volt, szikár, és gondatlanul vasalt szürke öltöny lógott rajta.
– Ön Myakovsky professzor?
– Én vagyok – felelte Stan.
– Ön az a Stan Myakovsky, aki azt a könyvet írta Ariról, a hangyáról?
– Igen, én – bólintott Stan. Kezdte valamivel jobban érezni magát. A fickó alighanem olvasta a könyvét, sőt lehet, hogy a rajongója, és most egy autogramért jött. – Mit tehetek önért?
– Bírósági idézést hoztam – válaszolta a férfi, azzal zsebéből előhúzott egy összehajtogatott papírlapot, és Stan kezébe nyomta. – Ezzel hivatalosan is átadtam. További jó napot, doktor. – Sarkon fordult, és elsietett.
Stan visszament a házba, és átolvasta az okmányt. Fogalma sem volt, miről lehet szó, és a formanyomtatvány szövegéből sem derült ki semmi. Csupán annyi állt benne, hogy másnap jelenjen meg a Vesey Street 311. B tárgyalótermében, vagy vállalja a következményeket.
További jó napot!
Micsoda vicc!
Stannek régóta nem volt egy jó napja sem, nem is emlékezett már, milyen lehet az.

Másnap korán elindult a Vesey Streetre. A Broadway alatt ismét járt a metró, és egyre sűrűbben dübörögtek el járművek a belváros toronyházai közt. Verőfényes nap volt, a gyönyörű idő még Stan nyomott hangulatán is oldott valamit.
Legalábbis amíg a Vesey Streetre nem ért.
Ez az utca tele volt kormányzati épületekkel. Egy részük ott állt már az idegenek érkezése előtt is, és a közelmúlt zűrzavaros napjait csodával határos módon sértetlenül átvészelték, a többit pedig most frissiben húzták föl. Az újjáépítés gőzerővel folyt. Stan szeretett volna itt lenni az első napokban, amikor az emberek visszafoglalták a Földet. Úgy gondolta, fantasztikus érzés lehetett kézitusában, közelharcban visszaszerezni a jövőhöz való jogot. Most azonban már ismét az üzleti szellem uralkodott a világon... többé-kevésbé.
A fellendülés időszakát élték. Amerika gazdasága fölvirágzott. Sok olyan ember volt, aki rengeteget keresett. Persze, sok olyan is, aki folyton rajtavesztett. Ennek így kellett lennie, a két réteg nem létezhetett egymás nélkül. Stan, legnagyobb sajnálatára, az utóbbihoz tartozott.
Föllépdelt a Gyarmati Kereskedelmi Székház épületének kőlépcsőin. Odabent egy hivatalnok megvizsgálta az idézését, aztán egy újabb lépcsősor felé irányította, melynek végén az okmányban megjelölt tárgyalóterem várta. JACOB LESSNER BÍRÓ, ez állt az ajtón. Az asztal mögött alacsony, fekete taláros férfi ült.
– Dr. Stanley Myakovsky? – kérdezte.
– Igen – felelte Stan.
– Jöjjön be! Gondolom, tudja, miről van szó.
– Nem, fogalmam sincs.
Lessner bíró összeráncolta a homlokát.
– Az ügyvédje igazán tájékoztathatta volna.
Stan bólintott, bár nagyon jól tudta, hogy ő nem volt hajlandó visszahívni az ügyvédjét már napok óta.
– Nos, a helyzet igen egyszerű. – A bíró kutatott egy darabig az asztalán sorakozó papírhegyek közt, és végül meg is találta, amit keresett. – Ez itt egy rendelet, amelynek értelmében a kormány lefoglalja az ön űrhajóját.
– A Dolomite-ot? – döbbent meg Stan.
A bíró átfutotta az iratot.
– Igen, természetesen, hiszen ez a neve a hajójának. Ön többé nem léphet a fedélzetére.
– De miért?
– Egy hónappal ezelőtt meg kellett, hogy kapja a végzést a kifizetetlen számlák okán elrendelt végrehajtásról.
Stannek eszébe jutott, hogy a levél valószínűleg azóta is bontatlanul hever az asztalán fölgyülemlett, hasonló sorsú postaküldemények között. Az utóbbi időben annyira elhatalmasodott rajta a depresszió, hogy egyiket sem volt ereje fölbontani. A legtöbb levél amúgy is csak rossz hírt közölt vele: hogy ez vagy az a befektetése az utolsó fillérig elúszott, hogy szabadalmai korántsem hozzák a várt hasznot, és persze, hogy ennyi meg ennyi adóhátraléka halmozódott föl.
Újult erővel gyűrte maga alá a reménytelenség. Kétségbeesetten igyekezett lerázni magáról.
– De hát ezt nem tehetik! Az űrhajóm számomra pótolhatatlan pénzkereseti forrás. Ha elveszik, mit gondol, hogyan fogom megfizetni a tartozásaimat?
– Az nem tartozik rám – jelentette ki a bíró tárgyilagosan. – Erre akkor kellett volna gondolnia, amikor még nem volt ennyi tartozása. De akárhogy is, én csupán értesítettem a kormány döntéséről a hajóját illetően. Ha fellebbezni óhajt, ön vagy az ügyvédje megteheti írásban odalent, az előcsarnok pultjainak valamelyikénél.
– Nagyon köszönöm – mondta Stan keserűen, azzal elhagyta a tárgyalótermet. Néhány háztömbbel odébb, egy parkban talált egy üres padot, és letelepedett rá. Össze kellett szednie magát. Szíve vadul kalapált, teste pedig izzadságban fürdött, noha a meleg ezt nem indokolta. Azzal nyugtatgatta magát, hogy legalább letudta napi rosszhír-adagját. Ezt már úgysem múlhatja felül semmi.
Persze, ez még azelőtt történt, hogy elment volna az orvosához.

Az 59. utcai klinikán dr. Johnson akkor lépett be az öltözőbe, amikor Stan már a nyakkendőjét kötötte.
– Milyenek a vizsgálati eredményeim?
Az orvos láthatóan feszengeni kezdett.
– Attól tartok, nem túl jók.
– De hiszen amikor egy évvel ezelőtt itt jártam, azt mondta, teljesen rendben vagyok!
– Sok minden történhet egy év alatt – felelte az orvos.
Stan majdnem rávágta, hogy „Nekem mondja?”, de aztán visszafogta magát.
– Pontosan mi a probléma? – kérdezte.
– Azt hiszem, legjobb lesz, ha nyíltan megmondom, dr. Myakovsky – kezdte az orvos. – Igaza volt azokat a fekete foltokat illetően a mellkasán és a hátán. Valóban rákos csomók.
Stan leült. Ezt meg kellett emésztenie. Egyszerűen nem hitt a fülének. Ugyanakkor már hónapok óta számított valami ilyesmire.
– Menthetetlen vagyok? – nyögte ki végül.
– Igen – bólintott rá az orvos komoran. – Ami azt illeti, nincs is hátra sok ideje. Csupán hónapok. Bocsásson meg, de azt hiszem, jobb, ha ezt őszintén megbeszéljük. A betegsége, mint azt minden bizonnyal ön is tudja, gyógyíthatatlan. Súlyosbodását azonban lelassíthatjuk, és egyes tünetek kialakulását is meggátolhatjuk. Már fölírtam önnek az ilyenkor használatos gyógyszert. – Átadott Stannek egy összehajtogatott papírlapot. – És itt van még ez is.
Az orvos kis műanyag dobozt nyújtott felé. Benne, habszivacsba ágyazva, egy tucat ampulla volt, tele valami kékes folyadékkal.
– Xeno-Energia. Hallott már róla?
Stan bólintott.
– Ha nem tévedek, a nőstény idegenek által kiválasztott pempőből készül.
– Úgy van – helyeselt dr. Johnson. – Meg kell hogy mondjam, ez nem gyógyítja ki a betegségéből, de enyhítheti a tüneteket. A szert betiltották, nem is lett volna szabad adnom belőle... de talán most erre van a legnagyobb szüksége.
– Na és mi a helyzet a mellékhatásokkal? – kérdezte Stan.
Az orvos komoran elmosolyodott.
– Vannak. Ezért nem adta még rá a kormány az áldását, noha jó páran szedik. Sőt, alighanem ez a létező legkeresettebb tudattágító szer. Hatása ugyan változó, de a legtöbb használóját kellemes érzésekkel tölti el, és megnöveli a teherbíró képességet. Másoknál az érzékszervek működését fokozza. Megint másoknál hosszan elnyújtott orgazmust vált ki.
– Legalább boldogan fogok meghalni – vágta rá Stan, de nem mosolygott.

A Kiadó engedélyével.