Beszámoló: Campus Fesztivál 2012 - Nulladik nap

A fesztivál nulladik napján még én is nulladik naposra vettem a figurát és nem tolongtam a bejáratnál már a nyitásnál. Csak munka után vettem az irányt a Nagyerdő felé és nagyjából fél hatkor érkeztem a helyszínre. Itt rögtön megcsapott a Campus Fesztivál jellegzetes és számomra nagyon kedves hangulata: ez egy roppant barátságos, emberi léptékű, átlátható fesztivál, ahol minden közel van, és mivel tíz éve lakom a városban, akkor is ötpercenként ismerősökkel találkozom, ha el sem mozdulok a helyemről. Szóval szeretem.

Miután fél óra alatt felmértem a terepet és megszemléltem a nulladik napokra jellemző pakolászást és a lustán lődörgő fesztiválozókat, és én is lődörögtem lustán egy kicsit, a (szerencsére fedett) Telekom Terasz felé vettem az irányt, ahol este hatkor Frenk koncertezett. Frenket annak idején sokszor láttam a Hiperkarmában zenélni, de az önálló munkásságát eddig nem ismertem, úgyhogy kíváncsi voltam rá. Nos, a dalok nekem tetszettek, és tetszett az előadásmód is (nagyon jó volt figyelni Frenken kívül például a két mosolygós, kedves vokalista lányt, akik folyamatosan tartották a szemkontaktust a közönséggel), de végig úgy éreztem, hogy ez nem este hatra való, egy nagy sátorba.

Frenk számai füstösek-sötétek, és inkább tudom őket elképzelni egy félhomályos, intim hangulatú zárt térben, ahol szerelmespárok táncolnak. Voltak azért, akik megpróbáltak elfeledkezni arról, hogy a zene meg a helyszín nem passzol egymáshoz – jót mosolyogtam, amikor a koncert elején bevette magát az első sorba egy csapat gimis, akik minden jel szerint nagyon akartak táncolni, de a sok lassabb dal végül rajtuk is kifogott. De legalább megtudtam, hogyan érdemes legközelebb Frenket hallgatnom.

Ezután következett a Nemjuci zenekar koncertje, szintén a Telekom Teraszon. Ez is egy olyan zenekar, amelynek a létezésével ugyan tisztában voltam, de a múlt hétig nem ismertem a zenéjüket. Aztán múlt héten a Hegyalján meghallgattam őket és olyan jól elszórakoztam a koncerten, hogy gondoltam, most is őket választom. Itt már jóval többen voltunk, mint Frenk koncertjén, és az egészen bizarr öltözetet (csillogós lila sztreccsnadrágot és lilás pólót) viselő, féktelen és energikus Németh Jucinak sikerült is szuper kora esti fesztiválhangulatot teremtenie. Úgy emlékszem, a hegyaljás koncerten valamivel nagyobb volt a tömeg és több volt a tánc, és most mintha Németh Juci is egy picivel fáradtabb lett volna, mint múlt héten, de szerencsére az énekesnőnek még picit fáradtan is annyi energiája van a színpadon rohangálni és ugrálni, hogy azt bármely rockzenész megirigyelhetné. Ja és persze mindez a közönségre is igencsak jó hatással van.

A ráadásszámot (amiben Németh Juci beül a dobok mögé) viszont most nem vártam meg, mert akkor már elkezdődött a Solar Surf koncertje egy kisebb sátorban. Nem tudom, mennyire ismert ez a pop-rockzenekar széles körben, ahogy a koncertek listáját elnézem a honlapjukon, főleg Debrecenben szoktak fellépni. Mindenesetre emlékeztem, hogy koncerteztek a tavalyi Campuson is, valamikor délután öt körül, nagyjából tizenöt ember előtt, akik közül tizenkettő (köztük én is) jól láthatóan csak véletlenül keveredett épp oda, ahol ők voltak. Viszont olyan jól kezelték az érdeklődés majdnem teljes hiányát és olyan odaadóan játszottak annak a három embernek, akik hajlandóak voltak táncolni a zenéjükre, hogy ezzel rögtön nagyon szimpatikussá váltak számomra. Jó jelnek véltem, hogy most nem ötkor, hanem este nyolckor léptek fel, és reméltem, hogy ezúttal nagyobb lesz a közönségük. A helyszín felé haladva aztán hagytam magam kicsit eltéríteni, úgyhogy amikor végül odaértem, már csak két szám volt hátra. Viszont örömmel vettem tudomásul, hogy most tényleg többen voltak kíváncsiak rájuk, mint tavaly. Ha azokat a nézőket is beleszámolom, akik – talán az elköteleződéstől félve – nem mentek be a sátorba, hanem csak az oldalában álldogálva, kintről hallgatták a zenét, talán lehettünk százan is. A zenekar még mindig szimpatikus, úgyhogy a legközelebbi alkalommal már céltudatosan fogom megnézni őket és nem hagyom magam eltéríteni.

Ezután visszatértem a Telekom Teraszra, ahol épp kezdődött az Anna and the Barbies koncertje. (Azt nyilván már mondanom sem kell, hogy őket sem hallottam eddig soha. De végül is épp azért szeretek fesztiválra járni, hogy megismerjek egy csomó addig nem ismert zenét.) Röviden csak annyit tudok mondani, hogy szuper koncert volt. Az egészen ijesztőre sminkelt énekesnő, Pásztor Anna remekül vadította az erre nagyon is vevő közönséget, úgyhogy az első jó néhány sorban egészen komoly ugrálás zajlott, a véletlenül épp nem ugráló nézők pedig végig egy (vagy kettő?) valahonnan előkerült labdát dobálgattak egymásnak és néha az énekesnőnek is. (Vagy a labdák eleve a show részei voltak? - ebben nem vagyok biztos.) A koncert egyik csúcspontja volt a „Naked rock and roll”, ami közben Pásztor Anna lejött a színpadról, utat tört magának a tömegben és mindenkit vetkőzésre biztatott. A felszólításnak, ha jól láttam, csak néhány férfi tett eleget, nem mintha az énekesnőnek ne lett volna elég meggyőzőereje – de lehet, hogy nulladik nap lévén a legtöbb néző még szégyenlős volt egy nagyon kicsit. Én mindenesetre először ezen a koncerten éreztem meg igazán azt a bizonyos önfeledten szórakozós, kellemesen (el)fárasztó fesztiválhangulatot, amit remélhetőleg mindenki sokszor átél még a következő napokon.

Az Anna and the Barbies vadulása után nekem már nem is maradt sok energiám, pedig nem volt még késő. Végiggondolva a további lehetőségeket végül a Dreher Arénához sétáltam, ahol negyed tizenegy körül kezdődött a Black-Out koncertje. Itt már csak szolid nézelődést terveztem, valahonnan a színpadtól biztonságos távolságra, de végül nem maradtam túl sokáig, úgyhogy nem is tudom rendesen megítélni, milyen volt ez a koncert. Az biztos, hogy az a pár szám, amit hallottam, igencsak nosztalgikus hangulatba hozott, ami az új zenék hallgatása mellett a másik dolog, amiért szeretem a fesztiválokat.

Úgyhogy összességében nagyon jó hangulatban távoztam valamivel tizenegy után – jó kis nulladik nap volt ez, kellő mennyiségű bulival, szimpatikus és lelkes zenekarokkal, ismerősökkel, és mindennel, ami kell.