Főkép Ami a bibliából kimaradt. Az eretnekséggel, tekintélyrombolással kacérkodó, nem feltétlenül felvállalható melléktörténetek. Mert ugyan ki merné kimondani, hogy az imádott bálványok, a mesés négyes zseniális tagjai önmagukban majdhogynem hétköznapi emberek, a hétköznapinál csupán valamivel több tehetséggel. Hol gyarló, gyűlölködő vetélytársak, hol megértő, egymást segítő barátok, ám mindenkor esendő, evilági lények. Benedek Szabolcs könyve erre az alapvetően hálátlan feladatra vállalkozik. Ledönti a mítoszt, felülírja a legendát, ugyanakkor bemutatja, miért is oly fontos mind a mai napig mindaz, amit a négy liverpooli fiú számunkra örökül hagyott.
 
A dicső pályafutás és a bandán belüli utolsó békeévek vázlatos ismertetése után a széthúzás korszakának részletesebb leírása következik. Mielőtt a kötetet először a kezembe vettem, valamiért arra számítottam, hogy a szerző a négy ex-Beatle önálló karrierjét külön-külön követi végig, ehelyett a kronologikus történetmesélést választotta, és el kell ismernem, helyesen. Ily módon elkerülhetővé vált a sok előre- és visszautalgatás, amire mindenképp szükség lett volna a tagok egymáshoz fűződő viszonyának alakulása miatt, így ráadásul a párhuzamosan megjelenő nagylemezek és koncertturnék színvonala is jobban összemérhető, és kimutathatók az egymás kölcsönösen erősítő vagy gyengítő hatások.
 
És igen, Benedek Szabolcs ki meri mondani, hogy nem minden arany, amit minden idők legnagyobb hatású popcsapata különválva produkált, hiszen – az ő szavaival élve – hiányzott az a szinergia, amely a részek összességénél többé tette az egészet. Mert hiába, hogy John Lennon és Paul McCartney egymagukban szintén komoly tényezőnek számítottak a rock világában, Harrison pedig, különösen idősebb korában, kiváló barátaival együtt muzsikálva pár tényleg jelentős nagylemezzel gazdagította a könnyűzenei kínálatot, a Revolver, a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, vagy épp az Abbey Road színvonalát már soha egyikük egyetlen albuma sem érte el.
 
A szerző szigorúan esztétikai alapon ítél meg minden egyes produktumot, a hangsúly azonban nem a bírálaton, hanem az állandó útkeresés és a gyakori kudarcok mögött rejlő okok feltárására helyeződik. Ekképp könnyebben megmagyarázható, hogy miért épp Paul McCartney-nak sikerült elérni a viszonylagosan legnagyobb sikereket, és miért pont a legszerethetőbb Beatle, Ringo Starr futott bele leggyakrabban kudarcokba. Bár örökre nagy kérdés marad, mi lett volna, ha Mark David Chapman nem kattan be, és Lennon tovább dolgozhat, esetleg, mint oly sok más együttes esetében megtörtént azután, újra egyesült volna a nagy formáció. Mert az a kreatív feszültség, amitől mindig közel tökéleteset alkotott a Beatles mint zenekar, a technika csodáinak segítségével sem volt pótolható.
 
Voltaképp a legmegrendítőbb történet ez, ami a pop és rock évtizedeiből ránk maradt, és nem kizárólag a két teljesen értelmetlen halál miatt. De hogy megértsük, tényleg végig kell olvasni ezt a beszámolót. Az elvakult rajongók néhányszor talán a földhöz vágják majd a könyvet, melyen mégis mindvégig érződik a feltétlen szeretet. Az igazi szeretet azonban nem kritikátlan, legfeljebb mindenért megbocsát. Azt viszont garantálhatom, hogy a kötet elolvasása után nemcsak a Beatles felvételeit fogjuk ismét nagyobb kedvvel hallgatni, hanem az önálló produkciókat is elő fogjuk venni, amit pedig eddig nem ismertünk, az is, mintegy szakmai alapon, érdeklődésünk homlokterébe fog kerülni – legalábbis amíg a könyvet olvassuk és utána még egy darabig bizonyosan.