FőképVéleményem szerint azok a legjobb gyermekversek, melyeket nem kimondottam gyerekekNEK írtak, hanem amelyeket a költő a saját gyermeki énje által írt. Ilyen Weöres Sándor örökzöld Bóbitája, és ilyen Nemes Nagy Ágnes Lila fecskéje is, amely méretét és kivitelezését tekintve is az említett nagy klasszikus mellé kerülhet a polcon.

Gyerekkoromban egyik kedvenc verseskötetem volt Nemes Nagy Ágnes Szökőkútja, így több ismerős vers is felbukkant ebben a kis kötetben. A rajzok az én könyvemben enyhén szólva rémisztőek voltak, de a mai napig a fülemben cseng: „Unka béka, unka béka merre lesz a séta, séta?” Ez a vers, a rémes illusztráció és Bors néni nem kapott helyet az új Lila fecskében (a kötet első kiadása 1965-ben jelent meg). Ehelyett a képek minden oldalon nagyon formásak, ámbár – csak a pontosság kedvéért – Molnár Jacqueline „rajzai” sok helyen inkább kollázsoknak tűnnek, de ez természetesen nem befolyásolja a minőséget.

Persze felbukkannak a régi kedvencek. Hároméves kisfiam két olvasás után kívülről fújta, hogy „Azt mondják, hogy Pisti jó, / csak bőg, mint a rádió…. / A hugának estelente / azt bömböli: tente-tente. / Kiesik a szög a falból- / mondd csak, Éva, mért nem alszol?” Vagy: „Névnapodra mit vegyek? Vegyek húzós egeret? Vonatot és síneket? Kék építőköveket?” Építőkő... sokat gondolkodtam, az mi lehet, vajon hasonló, mint a kocka? Vagy egész más? Meg a Lila fecske: „Piros dróton ült a fecske, / piros dróton lila folt, / mert a fecske lila volt.”

Költői kép, irodalomórán tanultuk a megnevezését, egyébként meg kit érdekel, nyilván Ágnes szemébe sütött a nap estefelé, ezért látta furcsa színűnek a madarat. A gyerekek szemszögéből semmi különös nincs ebben, és egyértelmű, miért a jó verseket jó (bár nem könnyű) olvasni. Magáért a ritmusért, a kifejezések csámcsogni való kombinálódásáért, a ritkán hallott szavakért, melyeknek semmi keresnivalójuk egymás mellett, mégis jól megférnek és furcsa képeket villantanak fel az agyi televízióban. A költőnő sok versét megzenésítették, a Fekete hattyút nem is tudom úgy elolvasni, hogy meg ne szólalna a fejemben Vitai Ildikó hangja.

A versolvasás átmenet az éneklés felé. Az égen tejszínfagylalttornyok úsznak, a krétadarabnak feje, pici lába-keze lett, a lámpák boldogok, a fal visszaüt, de eltakar. Az ágyban párna úszik, de ez mégsem uszoda - nem folytatom.

Gyermekvers-költőnek lenni azért jó, mert felnőttként is gyerekszemmel láthatjuk a világot. Ráadásul a versben nem kell helyesen írni. Gyerekverset olvasni a gyerekeknek azért jó, mert...