FőképFülszöveg:
Celia Graves, a profi testőr számtalan különös megbízást teljesített már, felvéve a harcot mind az emberi, mind a természetfeletti lényekkel. Ám a legújabb feladata minden eddigin túltesz. Különc ügyfelét, a herceget nem csak a terroristáktól kell megvédenie, a túlvilági lények egész hada is az európai arisztokrata nyomába ered. Celia balsejtelme a megbízással kapcsolatban nem alaptalan: egy váratlan támadás utáni reggelen arra ébred, hogy részben átalakult. Ettől kezdve félig ember, félig vámpír, olyan lény, akinek nem is szabadna léteznie. Néhány régi barátja – egy különleges képességű mágus, egy vérfarkas és egy tisztánlátó rendőr – összefog annak érdekében, hogy Celia túlélje a támadásokat, miközben fel kell kutatnia a vámpírt, aki elindította az átalakulását, mielőtt túl késő lenne…

Részlet a regényből:
1

Az út szélére húzódtam a Mazda Miatámmal, és még egyszer ellenőriztem a címet. Felpillantottam az épületre, megnéztem a környéket. Nem olyan volt, mint vártam. A herceg közvetítőjével korábban Los Angeles egyik legjobb hoteljének konferenciatermében találkoztam. Ráadásul tudtam, hogy ebben a pillanatban a sajtó képviselői és a királyi testőrség több tagja is az épületben tartózkodik. Az épület szép volt ugyan, akár palotának is mondható, de annyira távol esett a főbb utaktól, hogy csak az internetes térkép segítségével találtam rá.
Leállítottam a motort, és lenéztem az anyósülésen heverő dossziéra. Arra gondoltam, hogy még egyszer átlapozom, de úgyis szinte betéve tudtam az egészet. Rezza, Ruslund hercege az apja megbízásából utazott az Egyesült Államokba, hogy hadiipari cégek üzletkötőivel tárgyaljon. A herceg a nyilvánosság előtt a vallásos, konzervatív férfi mintaképe volt. Ruslund egy kis, kelet-európai királyság Ukrajna és Lengyelország között, egy kis szakaszon Szlovákiával is határos.
Ruslund kis ország, mégis egyre fontosabbá vált a világpolitika színpadán, mert nemrég hatalmas földgázkincset fedeztek fel a területén. Az oroszok egyenesen dühöngtek emiatt, az ő gazdaságuk számára az volt az előnyös, ha a kezükben tarthatták Európa földgázellátását. Nem örültek a szomszédban támadt hirtelen konkurenciának.
A közös ősök ellenére az oroszok nem tekintették barátnak a ruslundiakat ki tudja, mióta… talán sohasem. Mégis, a kis monarchia rendületlenül túlélte a szocializmus, kommunizmus és vadkapitalizmus időszakait. Vajon miért nem rohanták le őket a németek a második világháborúban, vagy miért nem olvadtak be a Szovjetunióba? Az ilyen kényes politikai kérdésekre senki sem tudott vagy nem akart válaszolni.
Ruslund államvallása az ortodox kereszténység, egy szélsőséges csoport azonban egyre nagyobb hatalomra és befolyásra tett szert. A politikai légkör annyira elmérgesedett, hogy egyesek a bérgyilkosságok veszélyét emlegették. A herceg nyíltan Amerika-ellenes nézeteket vallott, és szövetséget kötött a szélsőségesekkel – akik pedig nem értékelték volna nagyra a Los Angeles-i terveit. Ezért erre az estére egy dublőr helyettesítette, így a valódi herceg azt kezdett az idejével, amit akart. A helyettesítője szerényen viselkedett, de a herceg közelgő esküvőjéről már értesült a közvélemény. Ezért arra tippeltem, hogy a kínálkozó alkalmat vad éjszakázásra fogja használni. Mellesleg a dublőrök alkalmazása gyakori, ha egy ilyen előkelő személy el akarja kerülni a lesifotósok rohamát. Nehéz és költséges olyasvalakit találni, akinek megvan a megfelelő mágikus képessége ahhoz, hogy hosszabb távon is fent tudja tartani az illúziót, de vannak ilyenek, és a régimódi hasonmások is bevethetők.
Mindegy. Nem ítélek el senkit ilyesmiért, főleg nem, mert Vicki is hasonló cipőben járt. Az a feladatom, hogy megvédjem az ügyfelemet. Celia Graves vagyok, személyi biztonsági szakértő. Általában filmsztárok, politikusok, írók, hírességek mellett testőrködöm, most éppen egy királyi család tagjára fogok vigyázni. Óvom ügyfeleimet a sajtótól, a túl lelkes hódolóktól, és ha szükséges, a szörnyektől is. Jónak számítok a szakmában, így elég sokat kérhetek a munkámért, és a magam ura lehetek. Ami a munka politikai és társasági oldalát illeti, abban nem vagyok túl jó. Túlságosan szabad szájú vagyok, túlságosan cinikus a modorom, nem fogom vissza magam, és nem játszom a jó kislányt. Emiatt párszor már elvesztettem egy-egy munkát, szóval próbálok csiszolni rajta… többnyire sikertelenül.
Éppen felkaptam volna a dzsekimet, hogy kiszálljak a kocsiból, amikor megláttam a mappa alól kilógó, fényképeket tartalmazó színes borítékot. Megnéztem az órámat. Még korán volt. Maradt pár percem, hogy végignézzem a legjobb barátnőm születésnapi képeit, amik aznap délután készültek.
Felkaptam a borítékot, kinyitottam, és sorra elővettem a fotókat. Amiket én készítettem, rosszak lettek, nem vagyok jó fotós. De a többi, amiket az egyik betegtársa csinált Vicki unszolására, tényleg jók lettek. Vicki elfújja a gyertyákat. Alex, Vicki barátnője virágot ad neki, a háttérben egy csokor lufi. Egy-két jól sikerült kép velem kettesben, és még több, ahol Vicki az ajándék előtt áll, amit vettem neki.
Az arca ragyogott az örömtől, ami engem is elégedett mosolyra késztetett. Kivételesen sikerült eltalálnom a tökéletes ajándékot, ellentétben a karácsonnyal vagy az előző születésnapjával. Vicki kilences szintű tisztánlátó. Egy tükörre is segítsége van az összpontosításhoz. Sikerült fellelnem egy antik tükröt, valódi ezüst kerettel, és rengeteg védő varázslatot tetettem rá, amiktől szinte eltörhetetlenné vált. Így felteheti a szobája falára Birchwoodsban.
Felsóhajtok. Vicki már öt éve élt Birchwoodsban, egy menő elvonó-szanatóriumban. Akár haza is mehetne. Vagy talán mégse. Egy tisztánlátó, mint ő, a jövőt is megváltoztathatja, ha elveszti az önuralmát. Most ugyan stabil az állapota, de biztos vagyok benne, hogy Birchwoods védelmező burokhangulata sokat segített rajta. Így nem lepett meg, hogy nem akart elmenni onnét, habár tudtam, hogy Alex azt szerette volna, ha együtt élnek.
De nem volt ehhez semmi közöm. Vicki édes és halk szavú lány, vasakarattal. Azt teszi, amit jónak lát, vitának helye nincs.
Még mindig mosolyogtam, ahogy visszarakosgattam a képeket a borítékba, és az anyósülés mögé dobtam. Nem lenne jó, ha valaki észrevenné őket. A külvilág számára Vicki nem Birchwoodsban él. Mint a hercegnek, akivel épp találkozóm volt, Vickinek is volt egy dublőre. Tehetős szülei bérelték fel a hasonmás-Vickit, aki eljátszotta a vakációt a Riviérán és síelni ment a Svájci-Alpokba – az igazi Vicki nem ilyen luxuskörülmények között élt.
Erre gondolva lehervadt a mosoly az arcomról, de nem bántam, várt a munka. Kiszálltam a kocsiból, és felkaptam a dzsekimet az anyósülésről. Belebújtam. Egy percig rendezgetnem kellett, míg ki nem egyensúlyoztam benne mindent. Noha gyakorlatilag mozgó fegyvertár volt, nem dudorodott ki semmi sehol. A szabása és az elfedő varázslatok egy vagyonba kerültek, de megérte. A kabát alatt nemcsak a pisztolytáska és a pisztoly fért el, hanem egy pár szenteltvízzel töltött „Egylövetű” típusú vízipisztoly, egy karó, meg két különleges kés is. Ja, és egy fojtózsinór. Erről sem szabad megfeledkeznem, noha sosem használtam, és vészhelyzetben aligha tudnám elég gyorsan előkapni. Egy bokára erősíthető pisztolytáskát is viseltem, egy apró Derringerrel, de ha egyszer azt is kénytelen leszek használni, akkor már komoly bajban leszek. Mindenesetre inkább túl sok fegyver legyen nálam, mint túl kevés. Némelyik vén denevér átkozottul szívós tud lenni, és az arzenálom nélkül még akkor sem szívesen kerülnék szembe egy vérfarkassal vagy ghoullal, ha jó formában vagyok.
Az órámra pillantottam: tíz óra tizenöt. Tizenegykor kezdődött a munka. Még bőven volt időm, hogy kipróbáljam a remek kis szerkezetet, amit a kedvenc fegyverboltomban vettem. A hátsó ülésről elővettem egy fekete dobozt, nem sokkal nagyobbat, mint a pénztárcám, amit a farzsebemben hordtam. A fedele csatos volt, rajta dombornyomással a cég logója. Nagyon elegáns. Az árát tekintve el is várható. Nem könnyen szántam rá magam, hogy megvegyem. De ha valóban olyan jól működik, ahogy ígérték, akkor megéri.
Elvigyorodtam. Eléggé fegyvermániás vagyok. Imádom a kis kütyüket, és ez tényleg aranyos volt, alig vártam, hogy kipróbálhassam.
A fedelet felpattintva egy matchboxra hasonlító szerkezet és egy kis távirányító került elő. Az ezüst kisautó csillogott az utcai lámpa fényénél. Letettem a járdára, az épület felé fordítva, ahol a herceg tartózkodott. Kivettem a távirányítót, aztán bezártam a dobozt, és a zsebembe csúsztattam. Megnyomtam egy zöld gombot a távirányítón, és tagolva belemondtam: „terepellenőrzés”. A kis szerkezet meglepő gyorsasággal indult előre. Épp a kocsifeljáró előtt állt meg, ahol éles kanyarral balra fordult. Követtem, és örömmel figyeltem, ahogy halkan berregve letapogatja az épületet körülvevő láthatatlan mágikus falat, ami a bent lévőket védi a természetfölötti lényektől. Követtem a kivilágított gyepen, majd a keskeny szolgálati úton az épület háta mögött. Hirtelen megállt, és éles hangon felsípolt. A kezemben a távirányító piros villogásba kezdett.
A távirányítóról a kiskocsira néztem, aztán vissza.
– A fenébe. Itt valami nem stimmel. – Átkotortam a zsebemet a dobozért, amiben kétségtelenül ott lapul a használati utasítás, amit nem ártott volna olvasnom. Beletelt egy kis időbe, de végül megtaláltam, és megkerestem a vonatkozó részt.
Ha egy rést talál a védelmen, a készülék sípoló jelet bocsát ki.
Hű, ki gondolta volna. De ez még nem magyarázza meg a fényműsort.
A megállást okozó rés típusát a készüléken kigyulladó fény jelzi. A zöld a ghoulok vagy halottidéző varázslatok jelenlétét mutatja, a sárga a vérfarkasokat, a kék a vámpírokat. A vörösen villogó fény a nem vámpíroktól származó démoni energiát. A folyamatos vörös fény a jelenlévő erőket mutatja.
– Egy démon? – értetlenül bámultam a távirányítóra, és kicsit megremegett a kezem.

A Kiadó engedélyével.