Főkép

Idén májusban jelent meg Marcellus Mihály legújabb pannonrómai regénye, az Aquincum farkasa – Kelta szív. A tavaly novemberben napvilágot látott A veterán című történelmi krimivel szemben a szerző ebben a könyvében az őslakos eraviscusok oldalára áll, és a római hódítókat állítja a sötét oldalra – már ha van ilyen, hiszen lehetséges, hogy minden csak nézőpont kérdése. A szerzővel erről, és sok minden másról is beszélgettem.
 
Sebők Zsófia: Az új könyv talán leginkább szembetűnő különlegessége, hogy nem csak a Marcellus Mihály név szerepel a borítóján, hanem a Michael Mansfield is. Mi ennek az oka?
Marcellus Mihály: Ez a Historium Kiadó és barátom, Bíró Szabolcs ajándéka. Ugyanis Szabi azt vette a fejébe, hogy megünnepli az 50. születésnapomat ezzel a kötettel, amely május 6-án lett esedékes. Jelzem, remekül sikerült ez az ötlet, meg is hatódtam tőle. A két írói álnév feltüntetése tisztelgés a két írói énem és az alkotással töltött tíz esztendő előtt, én pedig köszönöm ezt a kedves elismerést. Egyébiránt e könyvben valóban ott van a két író: Marcellus a római történelem mániákusa, Mansfield pedig a misztika imádója.
 
Sebők Zsófia: Mik a további eltérések A veterán és az Aquincum farkasa közt, amiket fontosnak tartasz megemlíteni?
Marcellus Mihály: A két könyv két látószög. A veterán arómai arisztokrata oldaláról íródott – egyébként ezt érzem magamhoz közelinek –, a másik az eraviscusé, a helyi kisemberé, a Pannoniában élőé, akit kizsákmányolt és kifosztott a birodalom. Izgalmas és persze sajnálatos is ez, tehát mindenképpen említésre méltó. Miután feltettem magamban, hogy „pannonrómai” regényeket írok erről a vidékről, a hazánkról, úgy vélem, okos dolog minden szögből bemutatni az érzéseket és a reakciókat. Mindazonáltal ezzel együtt is töretlenül rómainak tartom önmagamat. A könyv témájához még annyit – hiszen mindenképpen fontosnak tartom, hogy a „pannoniai” olvasók is tisztában legyenek vele –, hogy az Aquincum farkasában felbukkanó sérelmek nem maradtak így. A társadalom felfejlődött, a rabszolgaság helyébe megbecsült szakmunkás réteg állt, a Római Birodalom cohorsaiban pedig egy idő után a pannon vitézek, vagy akár az eraviscus kelta harcosok minőséget jelentettek. Sőt, a későbbi korokban a Pannon légiókból kiugró katonák nagy karriert futottak be a császári testőrségben, mint lojális harcosok, akikben az uralkodói kör is megbízott. És hab a tortára: ha arra gondolunk, hogy Septimus Severus, a későbbi császár kevesebb, mint száz év múlva egyenesen a pannon légióknak köszönhette az uralmát, akkor láthatjuk, milyen előnyösen fejlődött ez a vidék politikailag, de akár társadalmilag is a birodalomban. Tehát az Aquincum farkasában szereplő elkeseredettség és kizsákmányolás csak annak az időszaknak a terméke; hiteles, de egyéni sors. Később ez a helyzet előnyösebbé vált, főként az ott lakó eraviscusok – már római polgárok – számára, akik egy csodálatosan kiépített, Róma hangulatát időző tartományi nagyvárost tudhattak a magukénak Aquincum néven. Ez pedig megint csak a birodalmat dicséri.
 

 
Sebők Zsófia: Amikor legutóbb beszélgettünk, A veterán még friss könyv volt, ahogy friss volt a Pannonia Romanum sorozat, és Marcellus Mihály is új szerző volt az olvasók szemében. Azóta megjelent a sorozat második kötete, eltelt jó pár hónap, volt pár könyvbemutatód, jártál az Alexandra Pódiumon és dedikáltál a 83. Ünnepi Könyvhéten. Sok minden változott az életedben ez idő alatt? Nyilván kötöttél új ismeretségeket, kezd kialakulni az új olvasótáborod…
Marcellus Mihály: Szerencsére mindennapos élménnyé kezd válni, hogy megállítanak, kérdeznek az olvasók, gratulálnak, vagy belemélyedve a történelembe, tisztázni szeretnének bizonyos felmerülő kérdéseket. Nagyon örülök ennek. De legfőként annak, hogy szinte mindenre tudok válaszolni. Nemrégiben a Hadtörténeti Múzeumban is volt ilyen élményem, ahol egy újabb „római légiós kiállítás” vette kezdetét. Ez alkalommal sikerült találkoznom a szombathelyi Legio Savaria harcosaival is, akik megígérték, ha elmegyek hozzájuk, beöltöztetnek a légiós páncélba, rám adják a felszerelés terheit, aztán uccu, megyünk egy igazi menetgyakorlatra. Örömmel veszem ezt, hiszen aki ismer, tudja, hogy a hitelesség az első szó, ami alapján felépülnek a Marcellus-regények. Én pedig valóban mindent tudni, ismerni akarok, ha már erről a korszakról írok… Itt jegyezném meg, egy bemutatón találkoztam barátunkkal, a Legio Brigetio centuriójával, aki A veterán borítóján éppen megsérült egy összecsapásban. Mára egy forradást őriz az alkarján, melyet éppen a mi borítóképünk, A veterán című regény fedőlapja tett örökkévalóvá.
 
Sebők Zsófia: Tegyük fel, hogy egy könyvárus stand mögött ülsz, előtted az eddigi két történelmi regényed, és megáll ennél a standnál egy olvasó, aki még nem ismeri a könyveidet. Hogyan ajánlanád neki A veteránt és az Aquincum farkasát, hogyan beszélnéd rá, hogy ezeket válassza?
Marcellus Mihály: Igazán nem vagyok nehéz helyzetben, ha bölcs olvasók vagy nyitott könyvszeretők állnak körül – márpedig úgy látom, vannak ilyenek szép számmal. Igazán köszönöm nekik ezt a gyarapodó támogatást – Izraeltől Németországig és akár még nyugatabbra terjedhet ez a konkrét érdeklődés. A magyar születésű ember számára, aki éhezik a kultúra és a történelem lényegére, és eközben eljut az én képzeletbeli standomhoz, bizonyára nagy jelentőségű az az ókori tény, hogy Róma számára Pannonia egy nagyon fontos térség volt. Én erre apellálok és szeretném, ha büszkévé tehetném a honi olvasókat, sőt egyfajta hazai tábort alakíthatnék e gondolat köré. Róma ugyanis féltette Pannoniát, hiszen a Kárpátok és az Alpok között egyfajta veszélyes kaput jelentett a mi viszonylag sík Dunántúlunk, ahol bárki betörhetett. Ez nem is egyszer megtörtént a Birodalom ideje alatt. A rómaiak érdeke volt tehát, hogy a mi Pannonia Inferior és Superior provinciánk kiemelkedő figyelmet kapjon. Hogy mindez hogyan történt a második, vagy a harmadik században, az megtudhatják kedves olvasóim a Marcellus-regényekből, melyek továbbra is a Pannonia Romanum égisze alatt, a Historium Kiadó gondozásában látnak napvilágot.
 
Sebők Zsófia: A minap a kiadó honlapját böngészgetve találtam valami egészen felvillanyozót az írói adatlapod legalján. Az a cím szerepelt ott, hogy Északi vihar, mellette pedig a 2013-as évszám. Nyilván a Pannonia Romanum sorozat harmadik kötetéről van szó. Mesélnél erről egy kicsit?
Marcellus Mihály: Nem titok, hogy nagy fába vágtam a fejszémet. Marcus Aureliust szeretném még jobban megszerettetni az olvasókkal a következő regényemben, hiszen – nem is gondolnánk – hozzánk, Pannoniához is sok köze volt. Ilyen oldalról nézve akár életrajzi regény is lehetne ez, de ettől ódzkodom, így szeretnék a minőségi kalandregény eszköztárával mesélni róla. Egy olyan emberről szól a könyv, akit a sorsa éppenséggel nem azokkal a tehetségekkel áldott meg, amikre a kormányzáshoz és a háborúzáshoz szüksége lett volna, hanem a római jólét finom eleganciájával, tudásával, filozófussággal. És mégis… a történelemből tudjuk, hogy ez a teljesen másra született ember végül helyt állt akár a csatatéren is. Mi indukálja, mi tölti fel erővel a beteges császárt? Mi teszi őt gyenge fizikumú filozófusból győztes hadvezérré? Mi az az esszencia, ami átalakítja, felrázza, szelleme és lelke összetevőit is megváltoztatja, hogy teljesítse küldetését, és ne hátráljon meg végzete elől? E gondolat köré íródik az Északi vihar, ami természetesen nem csak erről szól; sokszereplős nagyregénynek tervezem, mozgalmas történelmi eposznak, melyben még az ellenség kiemelkedő alakja is helyet kap az egyik főhős képében, a sok valós történelmi személyiség és nem kevés kitalált karakter mellett. És van egy meglepetésem is. Néhány hónapja közvélemény-kutatást tartottam olvasóim között, hogy szívesen veszik-e, ha egy előző regényem alakja, vagy annak leszármazottja felbukkanna a következő kötetben, akár főszereplőként is. Minthogy zömében „igen” volt a válasz, tiszteletem jeléül elhoztam olvasóimnak a veterán Melior fiát (aki A veterán című regényben leírtak után néhány évvel születik), és bedobtam a german, más néven markomann háborúk történelmi eseményeinek forró üstjébe. Azt viszont, hogy az ő alakja milyen színt képvisel a palettán, semmiképpen nem árulom el. Hadd legyen meglepetés 2013 végére!
 

 
Sebők Zsófia: Hogyan, mivel tölti Marcellus Mihály az idei nyarat? Bejárod az országot különféle romok után kutatva, vagy a szobád csendes magányában írod az új könyvedet?
Marcellus Mihály: Mindez együtt. Gyaloglás és romkutatás-túra közepette nem lehet írni, és fordítva. Szóval, a jól bevált Marcellus-recept szerint jövök, látok, megismerek, aztán írok! Ettől nem akarok eltérni. Ez már egyfajta tabu, szenvedély vagy szokás. Mindenképpen szeretnék eljutni azokra a helyszínekre, amikről az előzőkben említett Északi vihar szólni fog. Ilyen például Savaria, Szombathely, mely a feltételezésem szerint nemcsak a Borostyánútról híres, hanem úgy vélem, Marcus Aurelius 169-ben egy katonai védelmi zónát is létrehozott ezen a vidéken a germanok ellen. Ennek a nyomait akarom felkutatni Szombathelyen és környékén. Aztán amikor az áldott napsütés alábbhagy, és beköszöntenek a „nemszeretem” őszi-téli napok, amikor végképp nincs nagy kedve az embernek elindulni felfedezőútra, akkor jön egy másfajta munka: minden megtapasztalásomat belekeverem a kigondolt történetbe, és papírra vetem. Nagyjából erről szól az előttem álló alkotói időszak. Emellett persze nem hagyhatom ki az aktuális programokat, amelyek Rómáról szólnak, legyen az akár egy újabb archeológiai tárlat, vagy történelmi bemutató az adott időszakról. Képben kell lenni, tanulni kell, hogy amit kiadunk a kezünkből, a lehetőségek szerint teljesen hiteles műként jelenjen meg.
 
Sebők Zsófia: Ha csak egyetlen szóval jellemezhetnéd a római kor iránti rajongásodat és azt, hogy erről a korról írhatsz regényeket, mi lenne ez a szó?
Marcellus Mihály: Elbódít az erő, ami ebből a kétezer éves kultúrából árad. És hogy mi legyen az az egyetlen szó, amivel kifejezhetem az érzéseimet, miközben Rómáról írok? Küldetés. Feleleveníthetek valamit, ami elfeledett, bár nem feledhető. Képviselhetek valamit, ami hazánkban még nem igazán volt. Jelesül azt, hogy mesélhetek a Római Birodalom egyik fontos provinciájáról, a Pannon tartományról, mely telis-tele van érdekességekkel. Küldetés tehát a felfedezésre és a közreadásra is, sőt megkockáztatom, egyfajta tanításra-nevelésre is, amit a könyveimmel művelni szándékozom. Hálásan fogadom ezt a szerepet, és remélem, tisztelt olvasóim is partnerek lesznek ebben a nagy „feltárásban”.
 
Sebők Zsófia: Mit üzensz az ekultura.hu olvasóinak?
Marcellus Mihály: Sokat jelent a támogatásuk, és talán e nyilvánosság lehetőségével is sikerül elérni azt, hogy az olvasók büszkévé váljanak, ha egy római Pannóniáról szóló regényt vesznek a kezükbe. Ez az életcélom!
 
Sebők Zsófia: Köszönöm az interjút!
Marcellus Mihály: Én köszönöm, hogy beszélhettem minderről.