Főkép Mielőtt a Kázmér és Huba sorozat a végére ért volna (legalábbis az It’s a Magical World című kötet még hátra van), a magyar kiadó meglepő húzással egy olyan gyűjteményt adott ki, melyben már megjelent, korai kötetek vasárnapi képsorai vannak. Ráadásul más a kötet alakja is, és az eddigi fekete-fehér helyett színesek a képek.
 
Aki még sosem látott Kázmér és Huba képregényt, bátran kezdheti ezzel, mert, ha nem is kimondottan olyan, mint egy best of válogatás, csaknem minden olyan téma, élethelyzet és poénforrás felbukkan benne, ami általában véve jellemzi a sorozatot. Bár az érződik, hogy a korai időkben egy kicsit még kevésbé volt társadalomkritikus és filozofikus Watterson, mint a sorozat vége felé.
 
Nem tudom, kell-e ebben a cikkben bármit is mondanom a két címszereplőről, hiszen annyiszor leírtuk már. Inkább azt mondom, amit még nem olvashattak a magyar rajongók: van benne egy tíz oldalas Spiff kapitányos űrsztori, amely csak ebben jelent meg, valamint Wattersontól egy utószó. Emberünk a maga idejében rengeteget tett a különféle újságokban, napilapokban megjelenő rövidke képregények (szakszóval comics strip) érdekében. Szavát nem csupán a kedvezőtlen anyagi- illetve művészi feltételeket biztosító kiadóvállalatok és sajtóorgánumok ellen emelte fel, de a képregény műfaját lesilányító, kiárusító képregény rajzolók és írók ellen is. A vasárnapi képregényes oldal olyasmi, amit mi, mezei magyar olvasók aligha érthetünk meg, minthogy nálunk ilyen tán nincs is (vagy csak én nem olvasok elég nyomtatott sajtót), de Amerikában ez a comics stripen belül külön „ágazatot” jelent. És Watterson volt az élharcosa annak, hogy azon a napon nagyobb felületen és színesben jelenhessenek meg az aktuális képsorok, jóval nagyobb szabadságot adva ezzel az alkotóknak. Ez a kötet a bizonyíték, hogy volt miért, hiszen tele van kreatív ötletekkel, és remek képi humor sorjázik a képsorokon, csupa olyasmi, ami fekete-fehérben illetve kisebb felületen nem működne. (Kedvencem a 122-123. oldalpár, utóbbin a könnyem folyt, úgy nevettem.)
 
Watterson mindig is azt képviselte, és bizonyította is, hogy a képregényben sokkal több rejlik, mint ahogy azt a nagy többség képzeli vagy gondolja. Első ránézésre egyszerű és aranyos képsoraiba rengeteg értékes gondolatot, üzenetet tett, aminek következtében a Kázmér korabeli (tehát 6 éves) gyerekek épp úgy remekül szórakozhatnak a képregényein, mint a gondolkodásra képes felnőttek. Ugyan 1995-ben leállt a sorozattal, és úgy általában a képregény gyártással, azt remélem, hogy salingeri elvonultságában mégiscsak alkot valamit, amit előbb vagy utóbb rászabadít a világra.