Főkép Aki egyszer beleolvasott valamelyik Kalyber Joe képregénybe, kizárt, hogy ne akarná végigolvasni az összes már megjelent füzetet. Nem is annyira maga a történet érdekes – habár az is tagadhatatlanul izgalmas –, hanem sokkal inkább a mód, ahogyan azt Pilcz Roland elmeséli: ahogyan a cselekményt bonyolítja, és persze – mindenekelőtt talán ez teremti meg a sztori egészen sajátos atmoszféráját – ahogyan a szereplőket ábrázolja.
 
Miként azt az első kötetből már sejteni lehetett, Kalnak és Palmának nincs könnyű dolga, amikor New Yorkban megpróbálják felkutatni Maryt, akibe hősünk lényegében első látásra beleszeretett, még ha ezt így nem is mondja ki. Ugyanakkor amint rátalálnak a lány már kétszeresen is kiürített lakására, egy ott függő képben nyomra lelve egy múzeumba vezet az útjuk, ahol azonnal újabb társra találnak Hugo Lemanch, a zöldmániás botanikus személyében. Ugyanitt találkoznak össze a bérgyilkos küllemű Mr. Kayjel, akiről nem sokkal később kiderül, hogy a múzeumot komoly összegekkel támogató mágnás, Mr. Trenton alkalmazásában áll. Kal és kis csapata pedig az ő jóvoltából utazhat tovább Thaiföldre, hogy ott folytathassák a kutatást a titokzatos Mary Taylor, és feltételezett üldözője, Eax után.
 
Már az első kötetben is feltűnt Pilcz Roland egészen egyedi humora, és ez a füzet is bővelkedik kacagtató helyzetekben és rendkívül vicces képkockákban. Ám még ennél is fontosabb, hiszen itt már a tényleges történetről, nem előkészítésről és az alaphelyzet felvázolásáról van szó, az archetipális karakterek és a kalandfilmekből ismert, jellegzetes fordulatok idézőjelbe tételéből származó feszültség. A ragadozó madárra emlékeztető Mr. Trenton láttán például sok más alak mellett rögtön a Batman képregények Pingvinje és az orosz népmesék ezúttal férfiasított Baba Jagája jut az eszünkbe, miközben sokkal inkább komikus figura, Kay pedig fenyegető fegyverforgatóból kedélyes társsá vedlik át. Legalábbis ezt mutatja a látszat, de teljesen biztosak semmiben sem lehetünk. És ez a lényeg.
 
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a felújított kiadás valóban számos ponton különbözik az eredeti kiadványtól, és erről a kötet végén részletes, sok illusztrációval alátámasztott beszámolót és elemzést olvashatunk a szerző, Pilcz Roland tollából, vagyis a leghitelesebb forrásból. Annyi első ránézésre is egyértelmű persze, hogy a rajzok kidolgozottabbak, és általában véve sötétebb benyomást kelt ez a változat, mint az eredeti. Nem feltétlenül élet- vagy filmszerűbb, hiszen „tükörtojásszemű hősünk” – hogy alkotójának szavait kölcsön vegyem – semmilyen más létező vagy kitalált alakhoz nem hasonlítható, mégis kiérezni az egészből egy kis misztikumot, egy kis film noir-t.
 
Éppen az újbóli megjelentetés miatt rendkívül szerencsének érezhetjük magunkat, hiszen nem feltétlenül kell kivárni, hogy a harmadik, úgyszintén felújított kötet is a képregényes polcokra kerüljön – elég, ha beszerezzük valahonnan a már létező füzetet. Amivel még véletlenül sem azt szeretném sugallni, hogy ne lenne érdemes megismerkedni a szebb, jobb, korszerűbb átdolgozással, mindössze annyit, hogy akit elsősorban a csupasz történet érdekel – és megértem, ha bárki így gondolkodik – annak minden adott ahhoz, hogy tovább olvassa azt. Az újrakiadást pedig majd csemegeként fogyaszthatja, amikor annak is eljön az ideje. Reményeim szerint, minél előbb.