FőképFülszöveg:
A stockholmi szigetvilágban található Sandhamn forró júliusi reggelre ébredt. A nyugati parton egy halászhálóba gabalyodott férfi teste lebeg a vízen.
Egy héttel később egy brutálisan meggyilkolt nő holttestére bukkannak a szigeten.
A nyomozással Thomas Andreassont, a nackai rendőrség felügyelőjét bízzák meg.
Csakhogy alig akad nyom, amin elindulhatna. Vajon mi kötötte a halottakat Sandhamn szigetéhez? Hol keressék a hiányzó láncszemet?
Thomas nyakig ül a nyomozásban, pedig nemrég vesztette el újszülött lányát, és a házassága is zátonyra futott. A szigeten nyaraló gyermekkori barátnője, Nora Linde az egyetlen, aki a segítségére lehet.
Egy gyilkos ólálkodik a nyaralóparadicsom környékén, és a rendőrségre nehezedő nyomás egyre erősebb. Villámgyorsan meg kell találniuk a tettest, mielőtt újabb áldozatok halnak meg…

Részlet a regényből:
Síri csend ült a tájon. Ez csupán télvíz idején szokott előfordulni, amikor a szigeten csak a lakók tartózkodnak, és a lármás nyári vendégek még nem vették birtokba a környéket.
A víz sima és sötét volt, a hideg tél könyörtelenül rátelepedett a felszínére. A repedésekben magányos hópelyhek fénylettek, még nem olvadtak el. Néhány bukómadár pöttyöket rajzolt az égre, a nap pedig még mindig nem sokkal a horizont fölött időzött.
– Segítség! – kiabálta a férfi. – Segítsen, az istenért!
A feléje repülő kötél egy jókora hurokban végződött. A férfi nagy nehezen a testére húzta a jéghideg vízben elgémberedett ujjaival.
– Húzzon ki – könyörgött, miközben fagyott ujjaival próbált megkapaszkodni a hajó szélében.
A hajókorláton áthajított horgony láthatóan meglepte, és mintha fel sem fogta volna, hogy a súlya néhány pillanat múlva a mélybe rántja.
Hogy csupán néhány másodperce maradt, mielőtt teste is követte a nehéz vasmacskát.
Utoljára a halászhálóba tekeredett keze látszott ki a vízből. A víz alig hallható bugyogással zárult össze fölötte.
Csak a motor hangja törte meg a csendet, ahogy a hajó lassan megfordult, és elindult a kikötő felé.

Első hét, hétfő

1. fejezet

– Pixie, gyere ide! – A férfi idegesen nézett a part felé rohanó tacskó után. Tény, hogy napokig nem hagyhatta el a hajót, de azért egy kis engedelmességet mutathatott volna, főleg mert pórázon kellene lennie. Stockholm szigetvilágában, Sandhamnon a kutyák nem szaladgálhattak csak úgy póráz nélkül, a férfinak azonban nem volt szíve betartani a szabályt, hiszen a kis szuka olyan boldogan szaladgált.
Ilyenkor hajnalban egyébként sem járt senki a parton, a közeli házakban még mindenki az igazak álmát aludta. Csupán a sirályok rikoltása törte meg a csendet. A levegő tiszta és friss volt, az éjszaka lehullott eső tisztaságérzetet keltett. A meleg napsugarak újabb ragyogó napot ígértek.
A homok egyszerre volt tömör és kellemesen puha. Az alacsony fenyők utat engedtek a kék fűféléknek és a sárga csoportokba verődő parti virágoknak. A víz felszínén itt-ott felbukkant egy-két barnamoszat, és Falkenskär szigete felől egy korán kelő magányos vitorlázó éppen kelet felé tartott.
Hová a fenébe tűnt ez az átkozott kutya?
A férfi követte a hangját. Az állat izgatottan és hangosan ugatott, miközben apró farkát ide-oda csóválta. Egy szikla mellett ácsorgott, és nagyon szaglászott valamit, de a férfi nem látta, hogy mi az. Közelebb ment, amikor hirtelen orrfacsaró bűz csapta meg az orrát. Ahogy közeledett, a fanyar és émelyítő bűz már hatalmas felhőként telepedett rá.
A földön egy rongykupachoz hasonló valami hevert.
A férfi előrehajolt, hogy elhessegesse a kutyát a tengerifűvel és moszattal teli, öreg halászhálótól. Ám hirtelen meglátta, hogy valójában mi van előtte.
A halászháló két meztelen lábfejben végződött. Mindkettőről hiányzott néhány lábujj. A ráncos, zöldes bőr alól kikandikált a csont.
A férfit erős hányinger fogta el. Képtelen volt visszatartani, gyomrának tartalma sugárban távozott belőle. A rózsaszínű hányás még a cipőjét is beterítette, de észre sem vette.
Amikor újra képes volt felegyenesedni, kiöblítette a száját egy kis tengervízzel, majd elővette a mobiltelefonját, és tárcsázta a segélyhívót.

2. fejezet

Thomas Andreasson bűnügyi nyomozó már türelmetlenül várta a szabadságát. Négy hét a Stockholm szigetvilágában megbújó harői nyaralóban. Reggeli fürdőzések. Kajakozás. Grillezés. Egy kis kiruccanás Sandhamnra, hogy üdvözölje a keresztfiát.
Thomas Andreasson szerette a késői nyári vakációkat, mert olyankor a víz melegebb, az idő kellemesebb volt. Viszont most, közvetlenül nyár közepe után már a háta közepére sem kívánta a poros várost.
Amióta a múlt évben a nackai rendőrség erőszak elleni részlegén kezdett el dolgozni, egyetlen szabad perce sem volt. Rengeteget tanult, jóllehet, már tizennégy éve szolgált a rendőrségnél, és az utolsó nyolc évet a vízi rendészetnél töltötte.
Ott aztán kipróbálhatta a rendőrség összes hajóját: a katonai hajókat, a motorcsónakokat és a motoros gumicsónakokat. Úgy ismerte a stockholmi szigetvilágot, mint a tenyerét. Pontosan tudta, hol vannak a láthatatlan zátonyok, és melyek a legveszélyesebb helyek apály idején.
Vízi rendőrként sok mindent látott és hallott már, többek között azt is, hogy miért vezetik egyesek úgy a hajójukat, ahogy. Főleg, ha részeg hajótulajdonosokról volt szó.
Találkozott már lopott hajókkal, eltévedt külföldiekkel és a szigetvilágban rekedt tinédzserekkel. A helyi lakosok gyakran panaszkodtak a magántulajdonban lévő halászterületeken zajló orvhalászatra. Sajnos a vízi rendészet nem sokat tudott tenni ez ügyben, de szemet hunytak afelett, hogy a terület jogos tulajdonosa, begyűjtötte az illetéktelen hálókat, és kárpótlásul lefoglalta őket.
Összességében Thomas remekül érezte magát vízi rendőrként, és ha nem jött volna a kis Emily, sosem keresett volna magának nyomozói állást.
Később, amikor már minden hiábavaló volt, egyszerűen nem volt ereje változtatni. Akkoriban még abban sem volt biztos, hogy túléli a történteket.
A nackai rendőrség munkatempója meglehetősen intenzív volt, de úgy tűnt, Thomas gond nélkül megbirkózik az új munkájával, annak ellenére, hogy nyáron őrülten vágyott vissza a szigetvilágba, hiányzott neki a vízi rendőrök szabad élete.
Egyszer csak Margit Grankvist, a kissé rövid frizurájú kolléganője – mellesleg nála minden bizonnyal tapasztaltabb bűnügyi nyomozó – kukucskált be az ajtón, sikeresen elűzve Thomas minden addigi gondolatát.
– Thomas, vár az Öreg. Találtak egy hullát Sandhamnon.
Thomas felkapta a fejét.
Az Öreg, igazi nevén Göran Persson, a nackai rendőrség bűnügyi részlegének volt a vezetője. Mellesleg ugyanúgy hívták, mint a miniszterelnököt, amire egyáltalán nem volt büszke. Gyakran kifejtette, hogy politikai nézetei nem feltétlenül egyeznek meg a politikuséval. Pontos részleteket azonban nem közölt a nézeteiről. Ugyanakkor volt rajta egy kis súlyfelesleg, akárcsak a kormányfőn, ezért igencsak visszafogott lelkesedéssel díjazta a kollégák jóindulatú heccelődését.
Az Öreg amolyan régimódi zsaru volt, mogorva és szűkszavú. Ennek ellenére jó hangulatot teremtett maga körül, amit nagyon is értékeltek a munkatársai. Alapos és hozzáértő volt, emellett hatalmas tapasztalattal rendelkezett.

Amikor Thomas belépett az Öreg szobájába, Margit már ott ücsörgött, kezében az aktuális kávéjával. Az iroda kávéautomatája szabályos mérget csorgatott ki magából, bárki mást már réges-régen a másvilágra küldött volna. Egyikük sem értette, hogyan bír Margit ekkora mennyiséget magába dönteni belőle. Thomas is inkább a teázást választotta.
– Szóval egy férfi hullájára találtak Sandhamn északnyugati partján – kezdett bele az Öreg. – A test nincs túl jó állapotban, mivel jó ideig a vízben ázott.
Margit feljegyzett valamit, mielőtt felnézett.
– Ki találta meg?
– Egy vitorlázó. Szegényt eléggé megrázta a dolog. Nem lehetett szép látvány. Egy órával ezelőtt jelentette, nem sokkal reggel hét előtt. Épp a kutyáját sétáltatta, amikor belebotlott a holttestbe.
– Vannak gyilkosságra utaló jelek? – kérdezte Thomas, miközben elővette a jegyzettömbjét. – Esetleg bántalmazásra vagy erőszakra utaló nyomok?
– Ezt még korai volna megmondani. A test állítólag egy halászhálóba gabalyodott. A vízi rendőrség már úton van, hogy megvizsgálja, és a test elszállításáról is gondoskodnak.
Az Öreg ránézett Thomasra.
– Úgy emlékszem, van egy házad Harőn. Az nem Sandhamn szomszédságában van?
Thomas bólintott.
– A két sziget tíz-tizenöt perc hajóútra van egymástól – válaszolta.
– Kitűnő. Helyismereted is van. Utazz el Sandhamnra, és nézz körül. Egyúttal üdvözölheted a régi vízirendőr-barátaidat is.
A rendőrfőnök arcán ravasz vigyor jelent meg.
– Kezeljük úgy, mint egy gyilkossági nyomozást? – kérdezte Thomas az Öregre sandítva.
– Egyelőre kezeljük felderítetlen halálesetként. Ha pedig mégis gyilkossági ügy lesz belőle, Margit átveszi az irányítást. Addig te is megbirkózol vele.
– Számomra oké – mondta Margit. – Tele van a hócipőm a szabadság előtti jelentésekkel. Csak tessék!
A nő egy határozott bólintással jelezte, hogy komolyan gondolja a dolgot. Ezek szerint megkezdte a visszaszámlálást. Csupán néhány nap papírmunka, minden gondolata a szabadsága körül forgott: négy hét a családdal egy nyugati parti bérelt nyaralóban.
Az Öreg ránézett az órájára.
– Beszéltem a rendőrségi helikopterrel. Pont a városban van, úgyhogy húsz perc múlva fel tud venni a technikusokkal együtt. Csak el kell menned a Slussen melletti helikopterfelszállóhoz. Majd a vízi rendőrség visszahoz. De ha gondolod, a Waxholmsbolaget hajójával is utazhatsz. – Az utolsó megjegyzést egy gúnyos vigyor kísérte.
– Én benne vagyok – mosolygott Thomas. – Egy helikopterutat bármikor rám sózhatsz.
Az Öreg felállt, hogy jelezze, véget ért a megbeszélés.
– Akkor ebben maradunk. Jelentkezz, ha visszajöttél, hogy képben legyek az üggyel kapcsolatban.
A férfi megállt az ajtóban, és megvakarta az állát.
– Te, Thomas, csak óvatosan odaát. Nyár közepe van, itt a turistaszezon. Semmi szükség felajzott nyaralókra és újságírókra. Tudod, milyenek az esti lapok. Szívesen lecserélnék az unalmas szextanácsokat egy szaftos gyilkossági ügyre.
Margit biztatóan mosolygott Thomasra.
– Gyerekjáték lesz. Hívj fel, ha kérdésed van. És ne feledd, addig ne vonj le semmilyen következtetést, amíg az igazságügyi szakértők nem nyilatkoztak.
Thomas felvette a bőrkabátját, amit időjárástól függetlenül állandóan viselt.
– Szerinted ki tud tenni a helikopter Harőn, ha végeztünk? – kérdezte a nyomozó, mielőtt kiment a szobából.
– Persze. Ha a kormányzói repülő elszállította Thomas Bodströmöt a görögországi nyaralására, akkor a stockholmi rendőrség is el tudja repíteni Thomas Andreassont a nyaralójába.
Az Öreg elégedetten vigyorgott a saját szellemességén.
Margit megrázta a fejét, de nem bírta ki grimasz nélkül.
– Délután beszélünk. Üdvözlöm a szigetet! – intett egyet búcsúzóul.

A Kiadó engedélyével.