FőképNos, hogy röviden összefoglaljam a második részt, azt kell mondjam, hogy Vári Tamás Theója hatalmas tempóval száguld az első részben kitaposott ösvényen az izgatottan várt végkifejlet, egy minden bizonnyal pozitív felhangú, amolyan a-gonosznak-buknia-kell típusú befejezés felé.

Ezúttal az ébredése után Theónak nagy segítséget nyújtó kutya-ember, Tacskó múltjába pillanthatunk bele, aki bizony több volt, mint egyszerű munkás. Közben alaposabban megismerkedhetünk a gnózium eredetével, illetve a kizsákmányolás embertelenségével és környezetromboló hatásaival is, ami ellen valakinek tennie kell valamit. És persze ki másnak, ha nem Tacskónak és Theónak. Meg egy különleges lénynek, aki még inkább kötődik a gnóziumhoz, mint bárki a világon.

Őszintén mondom, ez a füzet lényegesen jobb lett, mint az elődje. Erre van egy nagyon egyszerű magyarázat is: míg az előző rész túlnyomó részben történelemóra volt, addig itt már sokkal személyesebb perspektívából szemlélhetjük a múlt egy kis szeletét és végre belevágunk a végjátékhoz vezető cselekménybe is. Tacskó karaktere nagyon jól ki lett dolgozva, a vele történt „baleset” tényleg elég komoly motivációként működik, Theo pedig kevés szereplése ellenére is pontosan illik a történetbe. És végre megismerhetjük az energiaválságot megoldó, nem teljesen ember Dr. Prometheus Fish-t is, akinek az alakjában Tamás zseniális ötleteket vonultat fel, már ha eltekintünk a gonosz világromboló sablontól.

Tamás számos érdekes témával is fűszerezi az izgalmas és jól kidolgozott karaktereket felvonultató kötetet: felbukkan a faji kérdés, a kényelemért és kifogyhatatlan energiáért fizetendő ár témája, emellett vannak morális kérdések egy másféle életformát illetően, és azt is megtudjuk, hogyan működik egy energia-ellátó központ.

A rajzok, mint eddig is, épp eléggé kidolgozottak, és ha ki lennének színezve, akkor már-már harcba is szállhatnának az amerikai szuperhős-képregények festményszerű vizualitásával. A panelek logikus sorrendben, jól jelenítik meg a történetet. Ezen kívül a több helyen felbukkanó, a történethez csak közvetve kapcsolódó egész oldalas képek a maguk fekete-fehér mivoltában is lehengerlően szépek és nagyon jól hangsúlyozzák a nagy tettek mellett a kis lépések fontosságát is. Egy dolog zavart csak úgy igazán a történet folyamán: Theo főnökének, Tongnak a cselekedete, melyet Tamás próbált megmagyarázni, de kicsit csöpögős-nyálasra sikeredett, arról nem is beszélve, hogy elég furán veszi ki magát ez a pozitív tett, miközben majd` két köteten keresztül állandóan csak negatív megnyilvánulásokat hallottunk a fickótól.

Lényegében nagyon-nagyon beindult a Theo, ami nem is árt, hiszen már csak egy kötetet várhatunk Tamás képregényéből, és bőven van még mit lezárni. Kicsit félek is, hogy a harmadik rész vajon mennyire fogja elkapni ennek a monumentális cselekménynek a vezérfonalát, de ha az eddigieket nézem, biztosra veszem, hogy nem lesz gyenge alkotás. Röviden, már nagyon várjuk a befejező kötetet, ami biztosan sokat hozzá fog tenni a magyar képregénykultúra e fontos, meghatározó és különösen igényes darabjához!