FőképAmikor leülök, hogy megírjak egy ismertetőt, mindig beteszem az iromány tárgyául szolgáló lemezt és írogatom észrevételeim, véleményem. Az a nagy helyzet, hogy ez a Beatrice albumával nem megy, szabályszerűen azon kapom magam, hogy hallgatom a muzsikát, közben meg egyetlen billentyűt sem vagyok képes lenyomni. Ez természetesen annak is betudható lehetne, hogy a magyar szöveg zavar az írásban, ami csak részben igaz, mondom, csak részben. Azt is be kell valljam, már itt az elején, hogy soha életemben nem hallgattam végig egyetlen Beatrice lemezt sem, kivéve az 1984-es XX. századi híradó albumot, ami azért nem egészen Beatrice, habár a szellemiség, a mondanivaló a későbbi ’ricsében kelt életre. Másik dolog, amit közlök, hogy számomra a „8 óra munka”, „Azok a boldog…” és társai idétlen popslágerek, ennek ellenére sulis koromban szinte minden buliban előkerült a gitár és ezek a dalok. Lenge szórakozásra nagyszerűek, komoly zenehallgatásra nem.
 
Na, most jön a hoppá, mert a Vidámság és rock’n roll sem az a Beethoven 9. szimfóniáját megszégyenítő dalgyűjtemény, mégis nagyot ütött nálam. Akkorát, hogy azóta is sajog a fejem bele. Kezdjük rögtön a harmadik dallal, a „Jól érzem magam”-mal. Ez a dal akár a fent említett ős-Bikini lemezen is elfért volna. Erre a dalra kaptam fel a fejem, és ahogy reggel a tó vize más megvilágítást kap, attól a perctől én is „másképpen” hallgattam a lemezt. Nem térek ki a dal szövegére, magyarul van, mindenki megérti – már aki akarja. Számomra ez a szellemiség, zeneiség jelenti Nagy Ferót. A dal közepén a szoftos kiállás egyenesen zseniális. Kit érdekel, hogy ezerszer hallottuk. A művész attól válik művésszé, hogy muzsikáját olyan furmányosan szövi, hogy a hallgató felkapja a fejét és rávágja: ez igen.
 
Most ugorjunk az album elejére, hej-hej. A szöveg egyenesen zseniális. Ez kérem, XXI. századi költészet magas fokon. Ha valaki vonzódik az irodalomhoz, elemezze ki a verslábakat, csodálkozni fog a csótány szövegírói képességein, nem beszélve a metaforák szellemességéről, a visszautalásokról, amihez természetesen egy kis magyar zenei kultúra is szükségeltetik. A tökös rockriffek alatt az akusztikus gitár folyamatosan tömít akkordozással. Igen, igen, itt nem ciki ezt a csodás hangszert eredeti rendeltetésében is használni. Akkor még nem szóltam a lazára vett pengetésekről, melyek évek óta hiánycikknek számítanak a magyar zenei rock palettán. Rengeteg finomság bujkál a dalok között (hadd legyek én is nagyferós).
 
Hogy milyen lenne Bon Jovi, ha magyar lenne és kiadna egy albumot? Irigyelné a „Kisszeplős dal”-t, az egyszer biztos. Tiszta pop, talán laza pop-rock-nak mondhatnám. Refrénje leginkább az ős-Beatrice korszakát juttatja eszembe, a többszólamú vokalizálás hangulata mondatja ezt velem. Itt is remekel Feró: „Mert ami nem látható az álarc mögött, Nagyon könnyen sebezhető”. Ejha, tapogatja sebeinket kegyetlenül.
 
Ugorjunk, egészen a „Balfék fiú balladájá”-ig. Mi ez?! - kérdeztem elsőre. Majd sokadszorra is. Nagyobb lányom hamar kiszúrta magának, kedvenc dala lett. Amúgy rögtön a zenegép mellé landol, ha ez a CD bekerül, lehet, hogy Feró rajongó lesz? És nemcsak ezt a dalt kedveli. Később rájöttem, hogy a dal egyrészt oldja a következő dal agresszivitását, na meg jókat lehet röhögni mialatt teli tokból énekled te is pár hallgatás után.
 
Mert igen, a következő dal lehetne akár Faith No More is, tökös, rockos, zseniális. Remek benne a szóló is. Jó lenne ilyet dalonként hallani és jó lenne egyszer egy teljes albumot megtölteni ilyen dalokkal. A zsenialitás a lecsupaszított gitárpengetésben csúcsosodik, majd valaki kimúlik a világból…
 
Akkor majd lesz hip-hop verziós kollektív hülyülés, nekem olyan érzésem volt, mintha a legjobb magyar HC zenekar, a Necropsia egy light-osabb dalát hallanám. Nem rossz móka, a koncepcióba is belefér, ha meg minden hip-hop ilyen lenne, talán a világ is szebb lenne. A balfék fiú felvezette az album legjobb dalát, a hülyék levezetik na, ezt így kell felfogni.
 
Oszt meg mi is következik? Haj, pillanatig megint azt hittem, hogy a XX. századi híradót hallgatom. Újabb zseniális dal, zseniális szöveggel. Előkerül a szaxofon, a fúvósok, ezt már nem is kategorizálni kell, csupán hallgatni önfeledten, és azon imádkozni, hogy hátha több ilyen dal is jő majd még. Jön is egy „Őrületes rock’n roll”, szájharmonikával, laza 2/4-es ütemmel, kalapálással, bugival, mindennel, ami kell. Ja, még egy kis szólót is kapunk, igaz nem olyan magas szintem, ahogy már említettem, de ez a nóta nem is a komolyságról szól. Az album következő dala folytatja az ívet, igazi rock partivá válik, az őrületet csak a nosztalgiázás szakítja meg. Talán nem is lehetne jobban lezárni az albumot, mint a „Nagy árat fizettünk” dallal, keretet ad, mondanivalót erősít.
 
Gondolkodtam, hogy kik is azok, akik élvezettel hallgatják, hallgathatják ezt a lemezt és arra jutottam, hogy a tizenévesektől egészen a matuzsálem kort megélt öregekig, mindenki magáénak érezheti, minden ízlést kielégít, már akinek van egyáltalán ízlése a jóra. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de rég nem jelent meg ilyen jó magyar könnyűzenei album. Értem ezt a teljes magyar zenei piacra. Vegyétek és hallgassátok.
 
Az együttes tagjai:
Nagy Feró (ének)
Laczik Fecó (basszusgitár)
Nagy Hunor Attila (dob)
Magasvári Viktor (gitár)
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. 80-as évek dagonyája
2. Kisszeplős
3. Jól érzem magam
4. A szépség agressziója
5. Balfék fiú balladája (tábortűzi verzió)
6. Csodálkozol, hogy iszom?
7. Kollektív elhülyülés (hip - hop verzió)
8. Vidámság és Rock n Roll
9. Őrületes Rock n Roll
10. Lehetsz még (Kifakult sztár)
11. Mielőtt elmegyek
12. Katicabogárka
13. Kollektív Elhülyülés (Fábry edit)
14. Balfék fiú balladája (Rock verzió)
15. Katicabogárka (Rádió edit)
16. Nagy árat fizettünk
 
Diszkográfia:
Beatrice `78–`88 (1988) – dupla album
Gyermekkorunk lexebb dalai (1990)
Utálom az egész XX. századot (1991)
Vidám magyarok (1992)
Megkerült hangszalag (Betiltott dalok, 1979) (1993)
Ki viszi át… (1996)
Vakaroma (1999)
Vidámság és rock & roll (2011)
Beatrice `77-`88 (CD újrakiadás, 2011)