Főkép A krimik, James Bond-filmek és nyomozós-helyszínelős sorozatok diadalkorszakában ki ne találkozott volna már az öltönyös úriemberrel, a modern Sherlockkal, aki csak pár pillantást vet a potenciális gyanúsítottakra, és egyetlen arcrezdülésükből leolvassa az egész bűnszövetkezet világuralomra törő tervét, egészen a legapróbb részletekig. A műfajból az egyik kedvencem a Lie to me, vagy magyarul Hazudj, ha tudsz című sorozat, amely a főszereplő Dr. Lightman alakját a mimikaolvasás atyjáról, Paul Ekmanról mintázta.

Ekman professzor az a világhírű pszichológus, aki a hat egyetemes emberi alapérzelmet meghatározta, mégpedig annak alapján, hogy ezeknek faciális jelei minden egyes emberi kultúrában megjelennek, méghozzá teljesen azonos módon, már a csecsemőknél is. Egy bámulatos rendszert alakított ki, melynek segítségével pontosan tudja kódolni az arc legkisebb izmainak rándulásait is – ez az ún. Facial Action Coding System, azaz Arctevékenység-kódoló Rendszer. Segítségével a legdörzsöltebb machiavellista vagy szociopata is leleplezhető – ha az embernek kellő rutinja és megfelelő technikai háttere van.

Node az is vitathatatlan, hogy nem csupán az arcból lehet olvasni. A mimika csupán a testbeszéd egyik alterülete, ezen kívül még nagyon fontos tanulmányoznunk a gesztikulációt és a proxemikát (térszabályozás) is, ha igazán menők akarunk lenni a „gondolatolvasásban” (gondoljunk csak bele, végül is a nonverbális kommunikáció alapján tulajdonképpen gondolatokra következtetünk, így ez is egyfajta elmeolvasás). Ez utóbbiakról is nagyon sokat hallhatott már bárki, akinek az általános vagy középiskolai anyagában szerepelt a kommunikáció mint témakör, vagy netán kinyitott már bármilyen ismeretterjesztő könyvet a megfelelő címszó alatt (ott van például a Pease-házaspár Testbeszéd című könyve).

Amiben mégis újdonságot jelent Navarro könyve, az egyrészt a divatos ügynök-image, amivel természetesen mindent el lehet adni, másrészt, ami tényleg viszonylagos kuriózumnak számít a témában, azok Navarro személyes szösszenetei (szám szerint 58 darab), amelyekben azokat a hétköznapi és hivatali eseteit meséli el, amelyek során sikeresen alkalmazta a testbeszéd olvasásának technikáit. A történeteket, „elméleti” leírásokat tankönyvszerű illusztrációk színesítik, a modellek éppenhogycsak eltúlzott mimikával merednek a kamerába – mindenesetre a lényeg látszik.
 
Összességében a könyv viszonylag sok érdekességet szolgáltat a testbeszédről – azonban szigorúan csak olyanoknak, akik még nem olvastak ilyesmiről. Nekik viszont, első olvasmányként hasznos kis könyvecske lehet. Érdemes pár feltűnőbb mozdulatot megjegyezni belőle, és figyelni azokat társaságban, beszélgetés közben – így kellő kitartással meglepő információkhoz juthat az ember.