Vári Tamás: Theo 1
Írta: Bauman Tamás | 2012. 06. 07.
A magyarok általában színesebben látják a közeljövőt, mint az egyesült államokbeli szerzők. Ez talán a mi borúsabb mindennapjaink és valóságunk miatt van így, de kétségtelenül igaz. Vegyük például a cyberpunk borongós, sötét, és sok helyen élhetetlennek tűnő atyját, William Gibsont. Hazánkból pedig tegyük mellé Gáspár Andrást, és egyik legjobban sikerült művét, a Kiálts farkast című regényt. Hihetetlen a különbség, mint amikor a majdnem-fehér szürke mellé odatesszük a feketét. A magyar jövőkép sokkal élhetőbb, még rendelkezik hősökkel és a maga kicsit torz, változásokkal teli jövőjében is derűlátóbb.
És ugyanez igaz Vári Tamás Theo című képregényére is. Itt is megvannak a nehézségek, amik elől – látszólag – nem lehet elbújni, kénytelenek vagyunk megszokni őket, és itt is felbukkan a hős, akire lehet számítani és aki megmenti a bajba jutottakat. De kezdjük az elején!
A történet 2020-ban kezdődik, amikor Theo 8 éves és apjával együtt kitelepítik a békés völgyben álló lakókocsijukból, be a nagyvárosba, ami hihetetlen mértékben terjeszkedik. Apja nem bírja elviselni ezt a közeget, így öngyilkos lesz (méghozzá nem is akárhogyan), Theo pedig árvaként cseperedik tovább. Szinte minden munkát elvállal, hogy pénzt szerezzen, így többek között egy újfajta hibernálási mód tesztalanyává is válik – de sajnos elfelejtkeznek róla, így már csak 2117-ben tér magához. Persze a cég jó kis pénzt fizet a hallgatásáért, amit Theo kénytelen elfogadni. Végül beáll egy kínai étterembe szakácsnak, és ismerkedik a világgal, ami időközben alaposan megváltozott: az energiaválság egy gózium nevű energiaforrásnak köszönhetően megszűnt, de a Fish Corporation, amely feltalálta ezt az újfajta terméket, lényegében az egész világ urává vált, és a tulajdonában lévő rendőrséget felváltó magánhadsereg azt csinál, amit csak akar. Közben a donornak használt állati szervek megtették a maguk hatását és az emberek gyerekei gyakran fél-állati külsővel születtek meg, az adott faj néhány képességével együtt. Így mára teljesen megszokottá vált, hogy kutyák vagy egyéb állatok mászkálnak a városban, ruhában, két lábon. Theónak sok mindennel meg kell küzdenie ebben a világban, saját gyengébb testi adottságain kívül a rendszerrel is. Hisz őt nem úgy nevelték, hogy bármi rosszat elfogadjon.
Vári Tamás jövővíziója valószínűleg sosem fog valósággá válni, hiszen egyáltalán nem jelenik meg benne a már napjainkat is átszövő informatikai rendszer, és több kisebb szempontot sem vesz figyelembe. Ehelyett más jellemzőkre hívja fel a figyelmünket: az állatkísérletekre, az elnyomó rendszerekre, a soha meg nem szűnő lázadásokra, vagy épp a környezetszennyezés miatt növekvő UV-sugárzásra és szmogra. Mindezt úgy, hogy rengeteg más képregényre és animációs filmre utal, emellett pedig a cyberpunk elemeiből is merít. Itt vannak például a kutyaemberek, akik kicsit Warren Ellis Transmetropolitanjára emlékeztetnek, amelynek a világában természetesnek tűnnek az efféle furcsaságok. A felbukkanó tüntetések néhány japán mangát (vagy animét) juttathatnak eszünkbe, miközben a Theo a szuperhős-képregényekre is kikacsint a főszereplő „beöltözésével” és hősi cselekedeteivel.
Mindezek mellett rengeteg saját ötlettel és egy egyedi, alaposan átgondolt jövőképpel örvendeztet meg minket a fiatalember. Ilyen például a pigmentbeültetéses tetoválás, Theo jelmeze vagy épp a félig állat, félig ember lények megjelenése. A kötet nagy részét az elmúlt évtizedek történelmének leírása teszi ki, ami alapos és átgondolt, mégsem válik nyomasztóvá, közben pedig egy igazán izgalmas, veszélyekkel és kalanddokkal teli történet kezd el kibontakozni a szemünk előtt, ahol a főszereplő épp idealizmusa és bátorsága miatt válik szerethetővé.
A rajzok szépek, nem túlrészletezettek vagy festményszerűek, hanem pontosan annyira részletesek, hogy jól passzoljanak a történet és a világ kidolgozottságához. Könnyed stílusuk nagyszerűen illik a narráció hangvételéhez, így egy szavunk sem lehet az összhatásra.
Röviden szólva a Theo egy komoly témákat könnyeden feldolgozó, szórakoztató, azonban sci-fi jellegét végig megtartó képregény egy fiatal és tehetséges alkotótól, akire érdemes odafigyelnünk!
És ugyanez igaz Vári Tamás Theo című képregényére is. Itt is megvannak a nehézségek, amik elől – látszólag – nem lehet elbújni, kénytelenek vagyunk megszokni őket, és itt is felbukkan a hős, akire lehet számítani és aki megmenti a bajba jutottakat. De kezdjük az elején!
A történet 2020-ban kezdődik, amikor Theo 8 éves és apjával együtt kitelepítik a békés völgyben álló lakókocsijukból, be a nagyvárosba, ami hihetetlen mértékben terjeszkedik. Apja nem bírja elviselni ezt a közeget, így öngyilkos lesz (méghozzá nem is akárhogyan), Theo pedig árvaként cseperedik tovább. Szinte minden munkát elvállal, hogy pénzt szerezzen, így többek között egy újfajta hibernálási mód tesztalanyává is válik – de sajnos elfelejtkeznek róla, így már csak 2117-ben tér magához. Persze a cég jó kis pénzt fizet a hallgatásáért, amit Theo kénytelen elfogadni. Végül beáll egy kínai étterembe szakácsnak, és ismerkedik a világgal, ami időközben alaposan megváltozott: az energiaválság egy gózium nevű energiaforrásnak köszönhetően megszűnt, de a Fish Corporation, amely feltalálta ezt az újfajta terméket, lényegében az egész világ urává vált, és a tulajdonában lévő rendőrséget felváltó magánhadsereg azt csinál, amit csak akar. Közben a donornak használt állati szervek megtették a maguk hatását és az emberek gyerekei gyakran fél-állati külsővel születtek meg, az adott faj néhány képességével együtt. Így mára teljesen megszokottá vált, hogy kutyák vagy egyéb állatok mászkálnak a városban, ruhában, két lábon. Theónak sok mindennel meg kell küzdenie ebben a világban, saját gyengébb testi adottságain kívül a rendszerrel is. Hisz őt nem úgy nevelték, hogy bármi rosszat elfogadjon.
Vári Tamás jövővíziója valószínűleg sosem fog valósággá válni, hiszen egyáltalán nem jelenik meg benne a már napjainkat is átszövő informatikai rendszer, és több kisebb szempontot sem vesz figyelembe. Ehelyett más jellemzőkre hívja fel a figyelmünket: az állatkísérletekre, az elnyomó rendszerekre, a soha meg nem szűnő lázadásokra, vagy épp a környezetszennyezés miatt növekvő UV-sugárzásra és szmogra. Mindezt úgy, hogy rengeteg más képregényre és animációs filmre utal, emellett pedig a cyberpunk elemeiből is merít. Itt vannak például a kutyaemberek, akik kicsit Warren Ellis Transmetropolitanjára emlékeztetnek, amelynek a világában természetesnek tűnnek az efféle furcsaságok. A felbukkanó tüntetések néhány japán mangát (vagy animét) juttathatnak eszünkbe, miközben a Theo a szuperhős-képregényekre is kikacsint a főszereplő „beöltözésével” és hősi cselekedeteivel.
Mindezek mellett rengeteg saját ötlettel és egy egyedi, alaposan átgondolt jövőképpel örvendeztet meg minket a fiatalember. Ilyen például a pigmentbeültetéses tetoválás, Theo jelmeze vagy épp a félig állat, félig ember lények megjelenése. A kötet nagy részét az elmúlt évtizedek történelmének leírása teszi ki, ami alapos és átgondolt, mégsem válik nyomasztóvá, közben pedig egy igazán izgalmas, veszélyekkel és kalanddokkal teli történet kezd el kibontakozni a szemünk előtt, ahol a főszereplő épp idealizmusa és bátorsága miatt válik szerethetővé.
A rajzok szépek, nem túlrészletezettek vagy festményszerűek, hanem pontosan annyira részletesek, hogy jól passzoljanak a történet és a világ kidolgozottságához. Könnyed stílusuk nagyszerűen illik a narráció hangvételéhez, így egy szavunk sem lehet az összhatásra.
Röviden szólva a Theo egy komoly témákat könnyeden feldolgozó, szórakoztató, azonban sci-fi jellegét végig megtartó képregény egy fiatal és tehetséges alkotótól, akire érdemes odafigyelnünk!