Főkép Beliver, azaz, hívő. Transhuman, azaz…, itt már nem olyan egyszerű a magyarázat. Talán engedtessék meg, hogy saját értelmezésem szerint emberen túlinak, vagyis olyan valaminek nevezzem, ami túlmutat az emberen, az emberi valón. Nem feltétlenül isteni, valami olyan, amit nem tudsz megérinteni, lelki szemeid előtt is nagyon kevésszer tűnik fel, megtapasztalni talán még soha nem sikerült.
 
Minden ember életében eljön az a fordulat, amikor elgondolkodik azon, mi is valójának értelme. Ilyenkor megtorpan, és minden emberi erőfeszítés hiábavalónak tűnik. A problémák eltörpülnek, az értékek átrendeződnek. Ilyenkor felteszi magában mindenki azt a kérdést, hogy van értelme-e bármiért is aggódni, bármin is keseregni, hisz a végső cél számunkra nem ismeretes, befolyásolni pedig nem tudjuk. Beleborzong az elmúlás gondolatába, hogy a földi élet egyszer ÖRÖKRE véget ér.

Nem szeretnék XXI. századi közhelyekkel élni, de muszáj lesz. Rohan a világ, 5-ös sebességbe kapcsolva robotol. Ez az album egy hatalmas ÁLLJ-t parancsol mindenkinek, már aki veszi a fáradságot és meg is hallgatja a nem éppen könnyen emészthető, komoly mondanivalóval rendelkező melódiákat.
 
Nem adja magát könnyen ez a lemez. Akik ismerik a Believer régebbi albumait, talán meglepődve fogadják, akárcsak jómagam. 1993-tól ismerem a zenekart, a Dimension kiadásától. Meghaladva korukat, soha nem tudtak az underground-ból kitörni, megmaradtak a beavatottak zenekarának. És éppen ez az, ami fenntartotta őket, és 25 évvel az első demójuk után is aktívak maradtak. A 90-es évek metal szempontból egészségtelen légkörében elég hosszú szünetet tartottak, majd 2009-ben a visszatérő albummal ott folytatták, ahol a Dimension-nel abbahagyták. Nyakatekert, igazi techno thrash. Hoppá…., igaz, hogy nagyot néztek? Igen, a hőskorban, amikor még a zene ZENE volt, a techno jelzőt olyasmire aggatták, ami az adott műfajon belül technikásabb formában nyilvánult meg.

Első találkozásomkor a Transhuman albummal értetlenül álltam, nem hittem a fülemnek. El is löktem magamtól, mondjuk pár hétre. Majd csak furdalt a kíváncsiság, hisz egyik régi kedvencemről van szó, adtam még egy esélyt az albumnak - és milyen jól tettem. A hagyományosabb dalszerkezetet egy lazább, dallamosabb vonal váltotta fel. A dalok gerincén fellelhető a thrash műfaj minden szépsége, de az egész egy különleges aurával lett körbevonva, mely tökéletesen visszaadja az emberen túli atmoszférát. A gitárok zakatolása, a sound, mind-mind a mondanivalónak lettek alávetve, itt minden hangnak, minden dobütésnek megvan a miértje és helye.

El tudom képzelni, hogy sokan vannak, akik meghallgatták a lemezt és soha többé nem vették elő, beleestek abba a hibába, melybe jómagam is majdnem besétáltam. Adjatok egy esélyt ennek a mesterműnek! Igaz, hogy egy új Beleiver-korszak vette kezdetét a tavalyi év számomra legjobb lemezével, de ez a világ, ez a kezdet nagyon tetszetős.

Nem emelek ki dalokat, hisz ez nem egy 2-3 dalos produkció, ezt a lemezt elejétől a végéig kell hallgatni. Mindenki belemagyarázhatja saját véleményét a koncepcióval kapcsolatban - mindaz, amit elmondtam, teljesen szubjektív. A dallamok, a hangulat, ami eláraszt valahányszor hallgatom a lemezt, emberi valóm semmiségét juttatja eszembe. Szükségünk van ilyen érzésekre? – kérdezheti bárki. Nagyon is. Az élet a megsemmisülés fele rohan, jó néha megtorpanni és elgondolkodni. Tegyétek ezt a Transhuman-t hallgatva.

Az együttes tagjai:
Kurt Bachman – ének, gitár
Joey Daub – dobok
Jeff King – billentyűk, programozás
Kevin Leaman – giár
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1.Lie Awake 
2. G.U.T. 
3. Multiverse
4. End of Infinity 
5. Transfection 
6. Clean Room 
7. Currents 
8. Traveler 
9. Ego Machine 
10. Being No One 
11. Entanglement 
12. Mindsteps 
 
Diszkográfia:
The Return (1987) Demó
Extraction from Mortality (1989)
Sanity Obscure (1990)
Stop the Madness (1991) Single
Dimensions (1993)
Gabriel (2009)
Transhuman (2011)