Főkép

Az első CD, a Sublunary Tragedies után mindössze két év kellett az új Catafalque-lemez elkészítéséhez, ami még jobban kitágítja a black metal, azon belül is az atmoszférikus black metal stíluskorlátait, sőt a lemez olykor már-már a space metal műfajába is sorolható. Valamilyen téren sokkal szabadabban értelmezhető, személyesebb hangvételű, ám ha hagyományos értelemben vett metalalbumként gondolunk rá, kevésbé felel meg a kritériumoknak.

A korong címe remekül visszaadja azt, amit ez az anyag nyújt. Mintha a lelkünk, atomjaink összessége egy űrhajón lenne, s a kozmoszt járván, az űr végtelenségében néznénk ki a sötétség végeláthatatlan mezőire, s az egyedüli hang, ami a külvilágból elér hozzánk, az űrhajó motorjának dübörgése, a szabályozók berregése, valamint a monitorból érkező halk zörejek. Ezt a végtelenül monoton, ám annál megnyugtatóbb hullámzást viszont az űrhajó haladása közben keresztező, élettel teli bolygók zavarják, egyfajta látképet kifeszítve arról, hogy milyen is a kozmosz. A láva fortyogása, elhaló suttogások, vagy éppen háborúk zajai jutnak el a monitorunkhoz, s hallhatjuk az élet pulzáló hangjait, amik kaotikus, érthetetlen zörejként jutnak el a hajónk belsejébe, megzavarva ezzel a kozmosz és a saját nyugalmunkat. Olykor zavaros emlékeink is eszünkbe jutnak azokból az időkből, amikor még ezeken az élettel teli bolygókon jártunk-keltünk.

De mikor a hajónk elhalad a bolygók mellett, és a hőérzékelős, holografikus kivetítők ismét a kék nyugalomban dorombolnak, újra a világűr csöndje száll ránk, és békét hoz az utazásunkra és a hallójáratainkra. Mikor pedig elhallgat a Tejútrendszer utolsó bolygója is, folytatjuk utunkat az űr sötét, kihalt, nyugodt végtelenében. Mert a lelkünk olykor olyan, akár a kozmosz. Az atomjaink olyanok, akár az űr, ami végtelen. A kozmosz és a mikrokozmosz között természetesen rengeteg különbség van, de az allegória kedvéért űrutazásként is értelmezhetjük azt az utazást, amit az album nyújt.

Nagyjából így képzelhető el ez a zene, ami black metalnak és önálló anyagnak kevés, ugyanis a lemez háromnegyede halk, csendes zongorajáték, vagy éppen zajok vagy nyugodtan hömpölygő szimfonikus harmóniák áradása. A számokban néhol akadnak kiemelkedőbb részek, vagy akár kissé népies daltöredékek, a zenekari szekció olykor még riffekkel is kooperál, az ének pedig érthetetlen károgás, az is elhanyagolható mennyiségben. A záró negyedórás tétel tökéletes háttérzenének, vagy éppen meditáláshoz, esetleg pihenés céljára, de ha az agyunk épp gondolkodási fázisban van, még ez sem segít. Talán leginkább egy filmhez, vagy mondjuk a szerelmünkkel eltöltött, kellemes esti romantikázásához illik ez a lemez – ha mind a ketten szeretjük a sci-fit és a metalt.

Az együttes tagjai:
Juhász János – basszusgitár, gitár
Kátai Tamás – ének, basszusgitár, billentyűk

A lemezen elhangzó számok listája:
1. The Sileni And Sylvans And Fauns
2. Mirkwood Sonnet
3. These Are The Clouds,
4. Paths Untrodden
5. Deathless Souls Roam
6. Fehérlófia
7. Micro To Macro
8. Panta Rhei
9. Októberi Kép
10. Desolatio

Diszkográfia:
Sublunary Tragedies (1999)
Microcosmos (2001)
Tűnő Idő Tárlat (2004)
Róka Hasa Rádió (2009)
Rengeteg (2011)