Főkép Az előző kötet kapcsán azt írtam, hogy az amolyan tanulópénz volt, homokozó, amelyben Roy Thomas azt tesztelte, miként tudja Howard szövegét képre átültetni, megfelelő forgatókönyvet készíteni belőle. No meg persze a különféle grafikusok, és természetesen a vásárlók kipróbálása is ekkor zajlott. A gyűjteményes második kötetben – amely az eredetileg 1976-77-es évben megjelent füzeteket tartalmazza –, ha úgy tetszik, már egy bejáratott rendszer eredményét látjuk.
 
Nagy örömömre a legtöbb történetet John Buscema rajzolta, akinek technikája, stílusa számomra az alap, mindenki mást hozzá mérek. Lévén fekete-fehér rajzokról van szó, fontos szempont a részletgazdagság és az árnyékok/sötét foltok helyes használata – szerintem ebből a szempontból remekül teljesít. Azt mondjuk régebben sem értettem, hogy miért engedtek ennyire eltérő Conan ábrázolásokat, néhány kifejezetten gyengére sikerült. Azért van kedvező hozadéka is az alkalmankénti vérfrissítésnek, hiszen ennek köszönhető például Gil Kale vendégeskedése.
 
Visszatérve Buscema rajzaira. Nem tudom, kinek köszönhető (neki vagy Roy Thomasnak), de látom a következetességet, ahogyan a mozgalmas jelenetet ábrázoló képkockáknál variálnak a keret elhagyásával, vagy a szokásostól eltérő méretekkel. Cseppet sem meglepő módon az igazán nagyméretű rajzokból kevés van, gyakorlatilag alig párral találkozni – természetesen a füzetek nyitóoldalát leszámítva. Továbbra is fontosak, képzeletmozgatóak az általában üres lapokon (borítók belső oldalai például) elhelyezett, az aktuális történethez nem kapcsolódó, egészoldalas rajzok, csak sajnos ezekből keveset láthatunk. Már akkor nagy gondot fordítottak a csomagolásra, s ennek köszönhetően Boris Vallejo („The Haunters of Castle Crimson” című képe tetszik legjobban) és Earl Norem címlapra került festményei csábították sikerrel a vásárlókat.
 
A történetek egy része eredeti Conan, aztán van pár Howard által írt nem Conan sztori, és végül, de nem utolsó sorban vannak az idegen ötletből conanosított képregények. Thomas tehetségét dicséri, hogy a változatos alapanyag ellenére a hangvétel végig egységes, aki nem ismeri a novellákat, minden további nélkül elfogadja ezeket eredeti barbáros kalandoknak. Mondjuk ebben nagy segítséget jelent a rendre feltűnő szörnyek, vagy varázslók jelentette kihívás, miként a bájos (időnként kifejezetten ledér) női szereplők is a sorozat védjegyének számítanak. De igazából a Conan érzést a számtalan párbaj, csata, vagy csak pusztán fizikai erőt igénylő feladat adja, a nők ehhez képest már csak a ráadást jelentik, elvégre általában a jól végzett munka jutalmául kerülnek hősünk ölébe.
 
Történetileg legjobban a „The Haunters of Castle Crimson” tetszett, mivel élőhalottak nagyon ritkán fordulnak elő az eredeti Conan kalandokban. Grafikailag pedig az utolsó (The Tower of the Elephant), mivel Buscema itt valóban képes volt érzékeltetni az elefántlény öregségét, illetve ifjúságának nagyszerűségét.
 
Végezetül módosítanom kell az előző ajánlómban leírtakat. A kéthavi megjelenésről a kiadó csak 1977 nyarán állt át a havi rendszerességre, illetve a címlapok tanúsága szerint még 1977-ben is előfordult, hogy Red Sonja vagy Kull király történet jelent meg kimmériai barbárunk aktuális sztorija mellett.
 
Az angol nyelvű  kötet Magyarországon nem kapható, de rendelésre beszerezhető – a szerk. megjegyzése.
 
A kötetben szereplő történetek:
Abode of the Damned
The Haunters of Castle Crimson
The Gods of Bal-Sagoth
Shadows in Zamboula
The Devil in Iron
The People of the Black Circle
On to Yimsha
The Battle of the Towers
Vengeance in Vendhya
The Slithering Shadow
Horror from the Red Tower
The Pool of the Black One
Torrent of Doom
The Tower of the Elephant