Főkép A cím alapján ez a könyv lehetne mondjuk egy bérgyilkos naplója, vagy a nyugdíjas hóhér visszaemlékezéseinek első kötete, de mivel magyar nyelven a skandináv krimik sorozatban jelent meg, nem kell sok ész a beazonosításhoz – egy újabb északi krimi került a boltokba. A 2012-es könyvfesztivál kapcsán gondolkodtam el azon, vajon meddig tart ez a divathullám, illetve meddig tart az olvasók lelkesedése, mikor fogy ki az írók tollából az eredetiség, egyáltalán várhatunk még bármi meglepetést, korábban nem látott ötletet a skandináv krimi címkével megjelenő regények között? Amikor Balázs István, az Animus Kiadó vezetője több másik kötet mellett Lehtolainen művéről beszélt, még nem tudtam eldönteni, most valami izgalmas újdonságról, vagy csak a soron következő északi címről van szó.
 

 
Elolvastam és már tudom a választ: egetrengető újdonságról nincs szó, de azért valami kis pluszt mégis kapunk a korábban megismert zsánerhez. Lehtolainen újítása nem más, mint a nők előléptetése főszereplővé, ami látatlanban is ígéretes fejlemény, hiszen ez új nézőpontot ígér, több empátiát, és persze első kézből származó észrevételeket pasikról. A főszereplő (Maria Kallio) pályakezdő nyomozó, akivel ezért nem kiégetten, múltbéli hibáktól sújtottan találkozunk, hanem a maga hamvas romlatlanságában.
 
Maria Kallio státusza meglehetősen érdekes a finn rendőrségnél, ugyanis nem rendes tag, hanem csak helyettesítő nyomozó, aki felsőfokú tanulmányai szüneteltetése közben besegít a rend őreinek. A teljesség kedvéért sietve hozzáteszem, hogy korábban elvégezte a rendőrtiszti főiskolát, és egy darabig egyenruhás járőrként ismerkedett az utca embereivel. Ebből azonban elege lett, aztán mégis itt kötött ki. Amikor szóba kerül véglegesítése, nem győzi hangoztatni, hogy ez csak átmeneti állapot, és esze ágában sincs alkoholista főnöke és hímsoviniszta kollégái között maradni. Aztán egy szép napon beüt a krach. Nyáridő, szabadságolások, főnök másnaposan fetreng valahol, így a menetrend szerint érkező gyilkossági ügyet hősnőnkre osztják, akinek ez az első önálló nyomozása, eddig csak segített másoknak. Érthető, ha ettől kissé idegessé válik. Ami csak fokozódik a helyszínen, ahol kiderül, az áldozat és a szemtanúk régi ismerősei még diákéveiből.
 
Hogy kezdjen a kihallgatásokhoz? Legyen szigorú és hivatalos, vagy a sokkal kézenfekvőbb baráti hangvételt erőltesse kérdezősködés közben? Biztos lehet a jelenlévők ártatlanságában, vagy gyanúsítsa őket? Barátkozhat gyanúsítottal? Ráadásként még ott vannak a személyes gondjai: mit vegyen fel reggel? Szoknyát, farmert, blúzt? Mit mondjon anyjának, ha unoka után érdeklődik? Egyszóval férfiszemmel egy kicsit kaotikus, nagyon impulzív – de összességében szórakoztató és élvezetes Maria Kallio első gyilkossága. Kíváncsi vagyok a többire is.
 
Részlet a regényből