Főkép

Janusz Głowacki a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon vendégeskedett. Ez alkalomból Galgóczi Tamás faggatta a lengyel származású, jelenleg Amerikában élő írót. Az előzetes tervekkel ellentétben, rögtön az elején meglepő irányba kanyarodott a beszélgetés.

ekultura.hu: Fárasztó volt az út?
Janusz Głowacki: Nem, fél óra alatt itt volt a gép Varsóból.

ekultura.hu: Nem Amerikából érkezett?
Janusz Głowacki: Nem. Most Andrzej Wajdának írok egy forgatókönyvet, és ezért vagyok Lengyelországban.
 
ekultura.hu: Jól emlékszem, hogy korábban már dolgoztak együtt?
Janusz Głowacki: Igen, de nagyon régen. Az a Légyvadászat című komédia volt. Nagyon régen.
 
ekultura.hu: Egyáltalán hogy kerül kapcsolatba az ember egy filmrendezővel?
Janusz Głowacki: 1980-ban írtam egy könyvet a gdański sztrájkról. Ezt a cenzúra betiltotta, és mint szamizdat jelent meg. Egy abszolút nem patetikus történet egy kisemberről, aki egyáltalán nem tudja, mi történik körülötte. Mindenféle hurráoptimizmus és emelkedettség nélkül. Tavaly Wajda egy találkozás alkalmával megkérdezte, milyen a viszonyom Lech Wałęsával. Azt mondtam, hogy jó. Ó, akkor nagyszerű – mondta, mert épp most szeretnék filmet forgatni róla. Erre azt válaszoltam, hogy de tudod, én nem tudok patetikus, szoborszerű alkotásokat írni. Erre azt mondta, hogy abszolút nem erről van szó, nem kiskápolnát akar, hanem egy emberről szóló történetet. Egy nagy emberről, aki belegabalyodott a történelembe. Akinek megvoltak a saját gyengéi is. Mert nincsen hősiesség gyengeség nélkül – ez már az én magánvéleményem. Megkérdeztem tőle, hogy konkrétan miért jött hozzám. Erre azt válaszolta, hogy azért, mert Roman Polański szerint én vagyok a legjobb a feladatra, szóval most már nem mondhatom vissza. Így történt, hogy ketten összeálltunk. Néhányan azt gondolják, elég kockázatos, hiszen Wajda nagyromantikus, az én történeti látásmódom pedig sokkal inkább groteszk, de pont ebből az összeütközésből valami nagyon érdekes dolog születhet, legalábbis reméljük. Mindenestre ebben reménykedünk. Egyébként nagyon nehéz, mert még él a hős. Személye sok kételyt ébreszt, mert rengetegen gyűlölik őt Lengyelországban. Különféle vádakkal illetik, köztük, hogy kollaborált, fiatal korában együttműködött a hatalommal, aláírt valami papírokat… persze általánosságban véve úgy véljük, legalábbis a normális emberek többsége azt gondolja, hogy ő az az ember, aki megdöntötte a kommunizmust.
És mint ahogy már utaltam rá, gyengeség nélkül nincs nagyság, így ez az óriási karizma is néha megbotlik, olykor elbukik, de mindig felemelkedik – mások örömére vagy bánatára.
 

 
ekultura.hu: Az igazán lényeges gondolom az, hogy amikor az ember a végén egyenleget húz az életéről, az pozitív legyen. És ha csak annyit mondhat el magáról, hogy hozzájárult a rendszer megváltoztatásához Lengyelországban, már megérte, és ezt nem lehet elvitatni tőle.
Janusz Głowacki: Úgy gondolom, az egész kelet-európai kommunizmus bukásának ő volt a kezdeményezője, előidézője, mert a lengyel minta volt az, amely reményt nyújtott a többi országnak is, hogy a végkifejlet nem szükségszerűen az orosz tankok bevonulását jelenti. És annak, aki megírja ezt a történetet a gyengeség pillanatai mindig érdekesebbek, mert csak ezeken keresztül mutatkozik meg az igazi nagyság. Rettenetesen nehéz film, viszont fantasztikus színész játssza Wałęsát. Nagyon nehéz volt megtalálni, de Wajda azt mondta róla, hogy még Wałęsát is túlszárnyalja. Robert Więckiewicznek hívják, és Agnieszka Holland Sötétségben (In Darkness) című filmjében játszott főszerepet, amit Oscar-díjra is jelöltek.
 
ekultura.hu: Szerencsés ember abban az értelemben, hogy mind a lengyel, mind az amerikai kritikusokat megismerhette? Van eltérés közöttük?
Janusz Głowacki: Az amerikai kritikusok sokkal jobban bánnak velem mint a lengyelek. De azt hiszem, ez természetes dolog. Lengyelországban a mai napig gyanakvással fogadják a sikert. Abban a pillanatban, amikor a darabjaim sikert, igazi sikert értek el Amerikában, a kritikusok egy része úgy értelmezte, hogy ez az Amerikai Egyesült Államok totális bukásával egyenértékű. Úgyhogy hozzászoktam. Amerikában nagyon tisztelik a sikert, a sikerességet, mivel óriási tömegek vannak, akik a művészettel foglalkoznak. És ha valaki igazán sikeressé válik, úgy gondolják, bizonyára megérdemelte. Nálunk Lengyelországban mindig gyanakodva fogadják a sikert. Ki segített neki? Ki áll a háttérben? Talán a zsidók, a homoszexuálisok – valaki biztos áll mögötte. Lengyelországban mindent meg lehet bocsátani, kivéve a sikerességet. Meg lehet ölni valakit, még az is bocsánatos bűn.
 
ekultura.hu: Szerzői szemmel nézve szükség van kritikusokra?
Janusz Głowacki: Ez is valamiféle szakma, mégpedig egy elismert szakma. Én azt láttam Amerikában, hogy a kritikusok szavánál sokkal fontosabb a showműsorok vezetőinek (mint például Letterman, Oprah, Leno – a szerk. megjegyzése) véleménye, mert az jobban számít. Ők lettek a szakértők, a szakemberek. Ha egy ismertebb showman azt mondja egy könyvről, hogy kiváló, akkor hárommillió ember azonnal megvásárolja. Valami ilyesmi történt a kultúrában. Valamikor régen a New York Times bestsellers listája töltötte be ezt a szerepet, most pedig a televíziós showmanek. Persze túlzok, de én mindig túlzok. Ez azt jelenti, hogy aggódom.
 
ekultura.hu: Tehát akit meghívnak egy beszélgetős műsorba, az már befutott ember?
Janusz Głowacki: Igen, ez ilyen dolog. Volt egy könyv (Madison megye hídjai), amiből aztán filmet csináltak Clint Eastwood és Meryl Streep főszereplésével. Na, erre a könyvre Oprah Winfrey azt mondta, hogy kiváló – hárommilliót eladtak belőle.
 
ekultura.hu: Hivatkoztak már Önre valamilyen beszélgetős műsorban?
Janusz Głowacki: Állandóan erre a pillanatra várok - nevet.
 
ekultura.hu: Ennyi tengerentúlon eltöltött év után mennyire tekinthető az Ön gondolkodásmódja európainak?
Janusz Głowacki: Ugyanúgy írok, mint eddig. Más dolgokról írok, de általában emberekről. New York, Varsó, Los Angeles – ez csak dekoráció, amely között emberek mászkálnak, drámáikkal, problémáikkal, amelyek kicsit mások, de néha ugyanolyanok, mint a mieink, szóval egyetemességről van itt szó. New Yorkban például nem írok a varsói felkelésről, mert tudom, hogy senkit nem érdekel. De a vietnámi háborúról sem írok, mert nem voltam ott. Az amerikaiak nagyon értékelik, ha az ember azokat a dolgokat írja le, vagy veszi észre, ami körülöttük van, de ők nem veszik észre. Ezen kívül, ami nagyon tetszik nekik az írásaimban, az az, hogy szörnyű dolgokról beszélek, melyek olyanok, mint egy rossz álom. Mindezt ironikus módon. Amikor a Svábbogárvadászat című darabot megírtam, óriási sikere lett Amerikában. Több mint ötven színházban játszották. Az egyiket Arthur Penn rendezte. Ez egy emigráns pár története, akik megérkeznek New Yorkba, és egy álmatlan éjszakát töltenek egy sivár manhattani lakásban. Egy színésznő és egy író. Az ágy alól különféle szörnyűségek jönnek elő a múltból és a valóságból. A svábbogarakkal egyetemben. Mindketten álmatlanságban szenvednek, és ez volt az a nagy dobás, mert erről a szörnyű dologról, az álmatlanságról szól, arról, hogy az ember semmilyen módon nem tudja megtalálni magát. Csináltam egy komédiát ebből. Az amerikaiak, a kritikusok azt írták, hogy ez hihetetlen. Egy álmatlan éjszaka egy komédia témájává válik. Mert általában az emigránsok állandóan panaszkodnak és vádolnak. A saját országukat is vádolják, meg Amerikát is. Én meg nevettem ezen az egészen. De ez egy keserű komédia volt.
 
ekultura.hu: Mennyire tartja fontosnak a humort az életben és az írásban?
Janusz Głowacki: Alap. Az ember önmagát ne vegye túl komolyan, és saját helyét a történelemben se vegye túl komolyan, és a valóságban betöltött helyét se. Becket azt mondta, „semmi sem nevetségesebb a boldogtalanságnál”. Teljes mértékben egyetértek ezzel.
 

 
ekultura.hu: Az előbb említett darabban a pár tagjai egymás mellett vagy egymással beszéltek?
Janusz Głowacki: Egymással, ez egy házaspár volt.
 
ekultura.hu: Akkor minden esélyük megvolt az optimista befejezésre.
Janusz Głowacki: Nem volt. Egy óriási tragikáról volt szó ugyanis, aki Lady Macbeth szerepét játszotta Varsóban. Amerikában pedig megpróbált Shakespeare-t lengyel akcentussal szavalni és erre az egyetlen esélye a stand up comedy maradt.
 
ekultura.hu: Egy interjúban olvastam, hogy lengyelül ír és csak ezt követően készül el az angol szöveg. Ez még mindig így van?
Janusz Głowacki: A színdarabokat már angolul írom, de mindig elmegyek egy amerikai íróhoz velük, aki segít, átnézi. Prózát viszont csak lengyelül írok, mert az angol nyelv dallama túl nehéz lenne, attól félek. Ebből a szempontból túl későn emigráltam Lengyelországból. Ha az ember olyan korán indul el, mint Nabokov, akkor erre van esélye. A magyarul most megjelent könyvem Jerzy Kosinski lengyel íróról szól, különleges történet. A kortárs lengyel írók közül neki volt a legnagyobb sikere külföldön – és katasztrófával végződött, öngyilkossággal. Megkérdőjelezték az egész életét, munkásságát. Erről próbáltam írni, a könyv egy underground New Yorkot mutat be, amelyben a holokauszt a szado-mazo szexklubbokkal karöltve járkál. Mert mint gyermek, a holokauszt áldozata volt, aztán elutazott New Yorkba, óriási karriert futott be. Átköltötte saját életét, és amikor a csúcson volt, akkor ráugrottak és tönkretették azt állítva, hogy nem ő írja a saját könyveit, hogy bérírókat használ, nem is tud annyira angolul, hogy ilyen színvonalon írjon. Ezért amikor egy darabot írok, akkor mindig feltüntetem az író nevét, aki segített.
 
ekultura.hu: Minek tartja magát, regény- vagy drámaírónak?
Janusz Głowacki: Egyszer ennek, egyszer annak. Amikor Amerikába érkeztem, a drámámnak nagy sikere volt, Christopher Walken is játszott benne, aki épp akkoriban kapott Oscart. És ennek hatására azonnal további színdarabokat rendeltek tőlem. Mivel pénzt kellett keresnem, nem volt választásom, ezért elkezdtem drámákat írni. Ezért ott leginkább drámaíróként ismernek. Újabban egyre többet járok Lengyelországba, ott viszont visszatérek a prózához. Ez ad egyfajta luxust, mert a dráma sok embertől függ, producertől, rendezőtől, színésztől. A könyvet meg egyszerűen leülök és megírom. Szerencsére a forgatókönyvekkel is ez a helyzet. Vannak témák, amelyek színpadra alkalmasak – most éppen könyvet írok. A Good night, Jerzy arról szól, hogy a producerek rendelnek egy forgatókönyvet Kosińskiről. Minden kereszteződik egymással, vannak benne forgatókönyvrészletek, az is, hogy én mit gondolok – úgyhogy ez egy jó könyv. Nagyon tetszik.
 
ekultura.hu: Miért érezte szükségesnek a Good night, Jerzy című könyv megírását?
Janusz Głowacki: Amikor az ember ír valakiről, magából is nagyon sokat ad – ez egy ilyen dolog. Miért is ez a téma? – mert ő lebilincselő személyiség. Van benne holokauszt, óriási siker, underground New York, és a bukás, öngyilkosság, egyszóval minden A pokol és a menny karöltve jár benne. New York a sikerből él, de ahhoz, hogy siker legyen, katasztrófákat akarnak látni az emberek maguk körül, hogy kellemesebben érezzék magukat. Szóval az egy autentikus pokol, ami ott van. Ahol nagyon ügyesen imitálják a mennyországot is. Egy parkban, ott ahol az Antigoné New Yorkban című darabom játszódik, valamikor beszélgettem egy fekete nővel. Odajött hozzám és azt mondta: remélem gazdag vagy. Mert ha gazdag vagy, akkor el tudsz intézni mindent. Ha nem, egyenesen a pokolba jutsz. Ennyi. A könyvben nagyon sok vicces dolog is van, és szörnyűség is. Ez az én specialitásom.
 
ekultura.hu: Kiről-miről szól akkor végül a könyv, a mennyről és a pokolról?
Janusz Głowacki: A sors, ugye a véletlen, a sorsszerűség, hogy így kellett-e hogy végezze Kosiński. Muszáj volt, hogy öngyilkos legyen? Vagy azért, mert fiúként részt vett a holokausztban, ami egészen tönkretette belülről, ezért törvényszerű volt, az óriási sikere ellenére, hogy megtalálja ez a belső tragédia és lehúzza a mélybe? Ő egyébként azt mondta, hogy az öngyilkosság a legjobb módja annak, hogy az ember meghosszabbítsa az életét. Mivel óriási érdeklődésre számíthat egy olyan író, aki öngyilkosságot követ el.
 
ekultura.hu: Ehhez már tényleg művésznek kell lenni, hiszen egy hétköznapi ember nem így látja az életet.
Janusz Głowacki: Kosiński nem átlagos, hanem kivételes egyéniség volt. És fölteszem ismét a kérdést, nem is a könyvemben: így kellett-e, hogy végződjön? Lehet, hogy ez csak az istenek tréfája volt, hogy az összes zsidóval együtt, a zsidó nemzettel együtt, amikor Hitler hatalomra jutott, kiirtásra ítéltetett. De őt kiemelték ebből a pokolból, megengedték, hogy a csúcsra jusson, utána mégis beteljesedett rajta az ítélet. Akár Oidipusz király, akinek már gyermekként elrendeltetett a sorsa, de megengedték neki, hogy király legyen, elvegye a saját anyját, és csak utána teljesült be a végzete. De mindez nagyon komplikált, nagyon sok kérdést vet fel.
 

 
ekultura.hu: Úgy tűnik, vonzódik a görög mítoszokhoz. Szükségünk van manapság mítoszokra?
Janusz Głowacki: Van, akinek igen, van, akinek nem. Voltam New Orleansban, ahol egy darabomat mutatták be. A nézők között volt egy pap, aki meghívott utána szentmisére. A szentmisét egy fiú lelki felemelkedéséért tartották, akinek egy krokodil leharapta az egyik lábát. Egy angol rendezőnővel együtt mentünk a misére. A pap azt mondta, hogy van itt valaki Lengyelországból, a vendégünk. Biztos senki nem tudja közületek, hol van ez az ország. Biztos soha senki nem kerül közületek Lengyelországban. De ennek semmi jelentősége nincs, mert ott is ugyanaz az Isten, mint nálunk. A fiú az elején sírt, és nagyon kétségbeesett volt. A pap pedig elmagyarázta nekik, hogy az Isten kiemelte őt, adott neki egy jelet, megölhette volna, de csak a lábát vette el. A fiú elkezdett mosolyogni, hogy ő kivételezett, és elkezdett nevetni, énekelni. Volt egy hihetetlen jelenet a végén, amikor az egész templom énekelt. Az ablakon keresztül csodálatos piros színű napsugár jött be, és az angol rendezőnő azt mondta –amikor az ember ezt nézi, nem csodálkozik azon, hogy a londoni templomok teljesen üresek. Londonban egyszerűen érdektelenek az emberek. Lengyelország nagyon katolikus ország. De annyira belegabalyodott a múltjába, és eléggé megosztott – egyszer le is írtam, hogy a lengyelek nagyon büszkék II. János Pál pápára, de ha a lengyelek választottak volna pápát, akkor biztos, hogy nem őt választják. Ilyen komplikált az élet. De tényleg Kosiński korunk hőse, aki megjárta a poklot, felismerte, hogy Amerikából nézve ez a pokol kevésbé tűnik pokolnak, ezért, hogy érdekessé tegye az amerikaiaknak, elkezdett fantáziálni az életéről. Ezzel próbálta vonzóbbá tenni a számukra. Amikor az emberek felismerték, és plágiummal, megtévesztéssel vádolták meg, nagyon drámai módon követett el öngyilkosságot. Bevett egy csomó gyógyszert, ki tudja mennyi alkoholt ivott rá, beleült a kádba és egy nejlonzacskót kötött a fejére. Egy pokoli show. Egyébként pedig egy óriási showman volt, és ez volt az utolsó fellépése. Aminek nem volt közönsége.
 
ekultura.hu: Érdekelne, hogyan alkot, hogyan ír?
Janusz Głowacki: Folyamatosan írok. Még ha nem írok, akkor is írok. Néha sikerül, néha nem. Jobban szeretek kézzel írni, mert amikor kézzel írok és valami elkezd formálódni, akkor valahogy jobban nyomom a tollat. Van egy olyan kapcsolatom a papírral, hogy most fontos dolog születik. A számítógép hideg.
 
ekultura.hu: De kézzel írni sokáig tart nem?
Janusz Głowacki: Igen, szörnyűség. De nekem így jó. Aztán persze átírom számítógépre, de így van valami meghittsége az írásnak. Leülök az ablaknál, leteszem a papírokat és írogatok. Kinézek az ablakon. Írtam egy ilyen elbeszélést, „Látkép az ablakból”. Nagyon érdekes, milyen módon változnak a látképek az ablakból. Legalábbis az enyémből. Singer azt írta, hogy New Yorkban túl sok dolog történik, és ezért nem látszik semmi. Úgy vélte, hogy mindent meg lehet érteni egy kisvárosban. Ugyanaz az út vezet a templomi esküvőre, mind a temetőbe. A Hudson folyó partján élt és utána átköltözött Miamiba, és az óceánra nézett. Brodszkij nagyon szépen azt írta, hogy nagyon szereti az óceánt, de képtelen elviselni ezt az ürességet. Amikor látott egy hajót a vízen, akkor megnyugodott. Így van az életben is, nem lehet elviselni egy lakásban a magányt. Ezért az ember megnősül, aztán nem bírja elviselni, akkor eltávolítja, és megint egyedül van, de mivel képtelen elviselni a magányt, ezért megint megnősül. És ilyen az élet. Valójában semmi nem változik, csak a számlák összege nő az íróasztalon. Elnézést ezért a sötét világképért, nem szeretnék senkinek kétségbeesést okozni, nagyon sok boldog házasság és család van.
 
ekultura.hu: Üzen valamit a magyar olvasóknak?
Janusz Głowacki: Értelmesen töltsék el az idejüket, azaz olvassák a könyveimet. Üdvözlöm őket és nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehetek, és hogy kijött a könyvem. Valamelyik apai nagyanyám magyar volt. Az apám ennek köszönhetően megtanított pár magyar kifejezésre: Jó napot kívánok, Viszontlátásra.