BBC History – A világtörténelmi magazin II. évfolyam 4. szám
Írta: Veres Kristóf György | 2012. 05. 08.

Az újság fő témájának mégsem Ehnaton fáraó ellentmondásos működése, hanem az ötven éve lezárult algériai háború mondható, mellyel három cikk is foglalkozik. A közel nyolc évig tartó (1954–1962) algír függetlenségi küzdelem sok szempontból a mai napig tisztázatlan. A véres és kegyetlen fegyveres konfliktust a korszak szuperhatalmai Franciaország belügyének tekintették, Párizs csak az ezredforduló idején ismerte el, hogy tényleg háború folyt egykori gyarmata földjén. J. Nagy László írásából megismerhetjük Algéria függetlenné válásának páratlanul bonyolult helyzetét, ugyanis az ötven évvel ezelőtt lezárult események addig még soha nem tapasztalt mértékben osztották meg a franciákat és algírokat a Földközi-tenger mindkét oldalán. Ferwagner Péter Ákos cikke pedig rámutat, hogy a katonai puccsal és polgárháborúval fenyegető krízis legsötétebb órájában újra színre lépő Charles de Gaulle sem rendelkezett elég tekintéllyel ahhoz, hogy az egész francia társadalmat maga mögé tudja állítani. A békés megegyezésre törekvő és az Algériából való fokozatos kivonulást fontolgató államférfira a szélsőjobb, mint hazaárulóra tekintett, de Gaulle Észak-Afrikába való látogatásakor az a paradox helyzet állt elő, hogy a függetlenségükért küzdő algírok lelkesedve, míg a helyi francia kisebbség féktelen haraggal és gyűlölettel fogadta.
Természetesen a magyar vonatkozású cikkek sem maradhattak ki ebből a számból, Erdődy Gábor írásában az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik fontos szereplőjét, Teleki Lászlót vette górcső alá, aki a vereség után a Kossuth vezette emigráció tagja lett. A cikkből megtudhatjuk, hogy a szabadságharc idején párizsi magyar nagykövetként működő Teleki hogyan próbálta a nagyhatalmak diplomatáit a magyar ügy mögé állítani, miközben a nemzetiségekkel való mielőbbi megegyezést sürgette, ugyanis belátta, hogy a magyar kormányra a legnagyobb veszélyt az elhibázott nemzetiségi politika jelentette. Teleki az önkényuralom éveiben is folytatta a küzdelmet nézetei népszerűsítésért, ugyanis ő a magyar függetlenséget a nemzetiségekkel együtt és nem ellenükben akarta kivívni, egy államban egyesítve a Magyar Királyságot, Szerbiát és Romániát. A cikkből megtudhatjuk, hogy tevékenységének mik voltak a legnagyobb akadályai, és terve miért nem valósulhatott meg.
A folyóiratban még számos érdekfeszítő, rövidebb cikket is olvashatunk, két egymáshoz lazán kapcsolódó írás azzal a foglalkozik, hogy az évszázadok óta megingathatatlannak tűnő angol parlamentarizmus mennyire gyenge lábakon is állt a húszas években egy, az olaszországihoz hasonló fasiszta fordulatot vetítve előre. Azonban szerintem a Sztálin szerelmi életéről és házasságiról szóló cikk a legfigyelemreméltóbb. Egészen hátborzongató olvasni, hogy a milliókkal végző véreskezű diktátort mennyire megviselte első feleségének korai halála. Az írás részletes kitér Sztálin második házasságára is, mely csak gyűlöletet és szenvedést hozott felesége számára, és amivel kapcsolatban a vérfertőzés gyanúja is felmerült.