FőképFolytatjuk sorozatunkat, amelyben minden héten néhány általunk várt ígéretes újdonságról esik szó.
 
Könyv: Alain Mabanckou: Törött pohár
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2012. május 8.
 
Alain Mabanckou Afrika (szó szerinti és átvitt értelmű) mélyéről érkezett, egészen pontosan a Kongói Köztársaságból, ahol 1966-ban látta meg az egyenlítői napvilágot. 22 éves korában ösztöndíjasként került Párizsba, miután előtte már a brazzaville-i Marien-Ngouabi Egyetemen jogot tanult. A Párizs-Dauphine Egyetemen posztgrad diplomát szerzett, 2002-től a Michigani Egyetem szerződtette, 3 évre rá pedig a Los Angeles-i Egyetem francia tanszékének a vezetője lett, azóta is ott tanít francia irodalmat. Az afrikai fekete irodalom legismertebb (és legelismertebb) képviselője mára a legsikeresebb francia nyelvű írók közé tartozik, regényei, újságcikkei és versei számos francia elismerést eredményeztek a számára, 2006-ban például Renaudot-díjjal jutalmazták irodalmi munkásságát. A Törött pohár (eredeti címén: Verre cassé) című regényét 2005-ben írta, története „egyetlen” témát ölel fel: nőket, férfiakat, embereket.
 
Útrakelt hitel néven kocsma nyílik Kongóban, amely csakhamar felborzolja a kedélyeket: a helyi hatóságok a jó erkölcs nevében fordulnak ellene, így a bezárás fenyegeti. A tulajdonos, Makacs Csiga azonban állja a sarat, így az ivó a társadalom kirekesztettjeinek menhelyévé válik. A főhős Törött Pohár, egy megfáradt vén alkoholista, aki korábban tehetséges iskolai tanító volt, mára viszont a hely(i)ség krónikásának szerepében tetszeleg. A kocsmáros nem is tépelődik sokat, felkéri őt, hogy írásban örökítse meg az ott zajló kalandokat. S miközben az Útrakelt hitel valóságos kultikus hellyé válik, amely vonzza magához a csodabogarakat, Törött Pohár maga is kitárulkozik, s visszapörgetvén élete eseményeit, megismerkedhetünk saját történetével is. Ahogyan a könyv borítóján elhangzik: "...de a mi Istenünk odafent fészkel, hogy élvezze a panorámát, lelásson a világ legaljasabb dolgaira, és gondosan lejegyezze a noteszébe, hogy kéznél legyen utolsó ítéletkor...".
 
Alain Mabanckou regénye egyszerre kézzelfoghatóan és komikusan ábrázolja Kongó kendőzetlen auráját, miközben valóságos túravezetést kínál a francia irodalom és történelem karakterisztikájában. Rengeteg geg és utalás ugyan csak akkor érthető, ha az olvasó ismeretei mélyen a témakörbe nyúlnak, de azért a felszínen is marad elég a nagyszerű szórakozáshoz. Számos karakter egyensúlyoz a komédia és a tragédia között, az önámítás és az öntudat központi témáival pedig Mabanckou arra ösztönöz bennünket, hogy elgondolkodjunk, a narrátor vajon nem egy alternatív történelmet akar-e ránk sózni, vajon megbízható-e mindaz, amelyet a szájából hallunk. Lévai Katalin író (és szociológus és politikus) saját honlapján (www.levaikatalin.hu) így ír a Törött pohárról: „...utazunk a francia irodalomban, a magas és a mélykultúrában, és élvezzük Alain Mabanckou tanításait ...és majdnem egy szuszra olvassuk végig az egyetlen, óriási, hömpölygő mondatot, vagyis ezt a lüktető, pompás regényt, mely bravúrosan utánozza az élő beszéd ritmusát, hiszen a szerző pontosan úgy ír, ahogyan a kocsmában az emberek beszélnek, és a végére el is áll a lélegzetünk, te jóságos ég, ez tényleg szédítő...”.
 
 
Könyv: Laini Taylor: Füst és csont leánya
Kiadó: Kossuth Kiadó
Várható megjelenés: 2012. május 7.
 
Laini Taylor valódi meglepetésszerző. Meglepetést szerzett 2009-ben a Lips Touch: Three Times című regényével, amely az amerikai National Book Award döntőjébe jutott, most pedig új trilógiájának első kötetét, a Füst és csont leányát a New York Times beválasztotta 2011 legfontosabb könyvei közé a gyerek/ifjúsági kategóriában (összesen 5 könyv szerepel ezen a listán), s mivel a Wall Street Journal az új Harry Potter-ként emlegeti, a Universal Stúdió máris lecsapott a megfilmesítési jogokra. A regény az Egyesült Államokban 2011 szeptemberében jelent meg, és indult hódító útjára. Az írónő amúgy az oregoni Portland-ben él illusztrátor férjével (Jim Di Bartolo) és Clementine nevű lányukkal.
 
A Füst és csont leánya megkapóan romantikus fantasy-történet sorsról, reményről és önmagunk valódi felfedezéséről. Laini Taylor a mitológia és a vallás elemeit ugyanúgy felhasználja a regényben, mint a saját képzeletét, s mindezt egy fantasztikus, ám hihető kollázsba önti. Karou 17 éves, meglehetősen távol áll a tipikus tinédzserektől, Prágában él és valódi kék a haja. Ám van más is, amelyben Karou különbözik a többiektől a Bohemia Művészeti Líceumban: a szörnyek (kimérák, démonok... stb.), amelyeket rajzol (például egy nő, aki deréktól lefelé egy kígyó, vagy az emberszemű, de papagájcsőrű lény), nem csak a fantáziájának a szülöttei.
 
Karou gyakran hiányzik azonban az iskolából, mert időről időre távoli és veszélyes küldetéseket teljesít titokzatos és végtelenül rút nevelője, Kénkő parancsára. Kénkő boltjából kilépve ugyanis a világ legkülönbözőbb pontjain találja magát, és mindenhonnan fogakat kell vinnie Kénkőnek, aki kívánságteljesítő gyöngyökkel fizet a fogakért. Karou így csap össze Akivával, az emberfeletti szépségű szeráffal, s egyaránt kalandozik a mai Prágában és más korokban, más világokban, mert tér és idő nem szabhat neki korlátokat. De vajon miért érzi magát Karou ennyire kétségbeesetten elveszettnek és magányosnak? És miért nem hagyja nyugodni az érzés, hogy létezhet egy másik, másmilyen élet is a számára?
 
Laini Taylor - aki főhőséhez hasonlóan művészlélek természetellenesen rózsaszín frizurával - a vágy és az önmegvalósítás témáival foglalkozik regényeiben, s ezt próbálja (fiatal) közönségével átélhetően elfogadtatni. A Füst és csont leányában a másodlagos karakterek szolgáltatják a humort és a bölcsességet, ezzel teremtvén kerek és élvezetes világot, valamint a várakozás türelmetlenségét, amely egyértelműen a folytatások izgalmát szomjazza. Laini Taylor tényleg valódi meglepetésszerző, s talán van benne elég spiritusz, hogy végleg a sarokba taszítsa Harry Pottert.
 
 
Film: Love Never Dies - A szerelem örök
Kiadó: Select Video
Várható megjelenés: 2012. május 10.
 
Elsőre mindenképpen istenkáromlásnak, de legalábbis renomérombolásnak tűnhet minden idők (egyik) legsikeresebb musicaljének, a Gaston Leraux regényéből készült Az operaház fantomjának a folytatása - ráadásul nemcsak a színpad sok mindent elnyelő deszkáin, hanem a filmvásznon is. Onnan ugyanis - szélesebb rétegekhez való eljutása miatt - jóval nagyobbat lehet zuhanni. Andrew Lloyd Webber zenés meséjét, az operaházi fantom történetét legutóbb 2004-ben a bátorságáról ismert (ám mégsem mindig minőségit húzó) Joel Schumacher vitte filmre Gerard Butler-rel és Emmy Rossum-mal a főszerepben. Ott, akkor a közönségsiker megvolt, az anyagira meg fogjuk rá. A musical hellyel-közzel a mozikban is öregbítette saját, magasra tett hírnevét. Ezen tények tudatában azonban talán már nem is annyira meglepő a folytatás ötlete.
 
Viszont a dolog kezdetben meglehetősen rosszul sült el. A Love Never Dies - A szerelem örök színpadi változata 2010-ben debütált Londonban, ahol finoman szólva nem aratott egetrengető sikert, sőt. A sajtóban gúnyosan „Paint Never Dries”-ként torzították el a címét a minőségére utalva. Ezért aztán Webber és csapata rendesen újragondolta a történetet, a zenét, a szövegkönyvet, mindent, hogy az ausztráliai Melbourne-ben, a The Regent Theater-ben már egy sokkal nívósabb produkció állhasson színpadra, amelynek a felvételét aztán exkluzív módon néhány amerikai moziban is levetítették. No de miről is szól a Love Never Dies, hogyan folytatták az eredeti történetet, amely Ausztráliában és az USA-ban idén februárban került DVD-kiadásra?
 
1907-ben járunk, 10 év telt el azóta, hogy a Fantom Párizsból New York-ba menekült, Coney Island szigetére, fura és ijesztő szerzetek, jobb sorsra érdemes mutatványosok közé. Zenéje új otthonában végre szabadon szárnyalhat, s csupán egyetlen dolog hiányzik neki a teljes boldogsághoz: szerelme, Christine. Hogy visszaszerezhesse őt, a Fantom a szigetre csábítja Manhattan-ből Christine-t, a férjét, Raoul-t és a fiukat, Gustave-ot, akik mit sem sejtenek a tervéről… Glenn Slater, a Love Never Dies szövegkönyvének írója egy interjúban elmondta: „az alapötletünk az volt, hogy mélyebbre merüljünk a Fantom ’barlangjába’, ahol mindazok a dolgok találhatók, amelyeket sosem tudott megmutatni a világnak. Andrew-nak mindig is megvolt a rémálomszerű elképzelése, hogyan nézhet ki mindez.”
 
A Fantom címszerepében az ausztrálok saját nevelésű tehetsége, Ben Lewis látható, ahogyan szó szerint magabiztos arcátlansággal rejti el egy megtört ember valódi lelkét. Christine-t, az elegáns, klasszikusan képzett operaénekest az újonc Anna O’Byrne alakítja. Ez a Christine pedig már nem az a lányka, akit Párizsban a kórusból kiemelt az ártatlan szerelem ígérete, hanem a közönség által körülrajongott, mély titkokkal terhes, érett díva. Az előadás látványa pazar, a sötét tónusú karakterek remekül érzékeltetik a Coney Island-i atmoszférát. Gabriela Tylesova díszlet- és kosztümterveire, valamint Graeme Murphy koreográfiájára szemmel láthatóan nem sajnálták a pénzt, s egyben a musical csúcskategóriáit is jelentik. Simon Phillips rendező pedig tökéletesen találja meg az utat a karakterek egymáshoz való viszonyaiban, amelyek roppant módon meggyőzőek. „ A trükk az - mondta el ezzel kapcsolatban Slater -, hogy a történetben úgy nyúltunk vissza a múltba, hogy a közönség akarja megvenni az újat is. Míg azonban Az operaház fantomja a szerelemről szólt, ez egy sokkal komorabb darab.” S ha a DVD-kiadás jól muzsikál majd világszerte, biztosak lehetünk abban, hogy a Love Never Dies hamarosan a Broadway-n is megjelenik. And the Show Must Go On.