FőképMár több mint három évtizede, hogy az egyik legjelentősebb európai festészeti seregszemle, a francia Musée du Château (Cagnes-sur-Mer) fesztiváljának „1ere PALETTE D’OR” díját a Pierre Restany művészettörténész elnökölte zsűri egy ifjú magyar művésznek, Kelemen Károlynak ítélte.

A hazai művészeti körökben fotómunkáiról és „radírfestményeiről” akkor már jól ismert alkotó azzal tűnt ki a nemzetközi közegben, hogy nem a divatos trendek valamelyikét követte, hanem autonóm és eredeti módon reflektált a modern képzőművészet meghatározó folyamataira. Kelemen Károly azóta is a kortárs magyar képzőművészet megkerülhetetlen alakja, műveit rangos közgyűjtemények őrzik. Munkáinak állandó kiindulópontja a kulturális emlékezet, azon belül is főként a művészettörténeti kánon. Kelemen saját témájává teszi a művészettörténet jól ismert fejezeteit, úgy, hogy az egyes művészekhez kötődő stíluselemek és kompozíciós toposzok reflektált kisajátításával és újraalkotásával rendre eltéríti a tankönyvekben rögzült történeteket.

Az élvezetes szellemi kalandokat kínáló reflexiók révén előttünk feltáruló mű-világ mindig ideiglenes, sohasem teljesen végleges: Kelemen munkái az örökké változó múlt, a megfoghatatlan jelen és a kiszámíthatatlan jövő érzékeny megjelenítései. Par excellence szabad művek – és ez teljesen független attól, hogy a kor, amelyben születtek, miképpen korlátozta az egyének szabadságjogait. A művészettörténeti besorolást is nehezen tűri az életmű – bár Kelemen munkássága kétségkívül rokonítható az appropriation art törekvéseivel, a magyar művész a modern művészet emblematikus alkotásait nem egyszerűen újraformálja vagy megidézi, mint például a pop art amerikai mesterei, hanem teljes egészében sajátjává teszi.

Legismertebb, ikonikussá lett figurája egy medve-alak, akibe sokszor nem könnyű nem belelátni a művész szimbolikus alteregóját. A medve az alkímiában az anyag első állapotának a kifejezője, egyszerre félelmetes és kedves, egy olyan állat, amelyet az ember kizárólag virtuálisan, a vágyaiban és a játék-fantáziáiban tudott háziasítani. A hagyomány szerint hosszas téli álma alatt közvetlenül érintkezik a túlvilággal, s az élet akkor sarjad újra, amikor tavasszal felébred és elhozza közénk a traszcendencia üzenetét. Kelemen műveiben a virtualitás és a játékosság olyan természetességgel bukkan fel – nem egyszer klasszikus műveket értelmezve újra –, akár a játékmaci a gyermekkor önfeledt világában.

Kelemen Károly műveiben minden másképp van, mint ahogy várnánk: a medvék vasalnak, az obeliszk összemegy, a holtak vidáman nézelődnek, a közismert történetek váratlan fordulatot vesznek. Ez egy szabad világ – szabad szellemeknek.

Ernst Múzeum
2012. 05. 03. - 2012. 07. 01.

Forrás: www.budapestterminal.hu