Főkép

Egy zenekar népszerűségének és sikerének több oka is lehet manapság: megeshet, hogy magánkiadásban adják ki dalaikat és rendelkeznek annyi anyagi tőkével, hogy saját zsebből tudják finanszírozni, illetve felfuttatni a munkásságukat. Ha nagyobb kiadónál jelenik meg a lemezük, akkor általában a kiadó „tesz bele” pénzt és ismerteti meg a zenekart a közvéleménnyel különféle médiumok (rádió, újság, tv) segítségével. Valamint akad egy manapság egyre inkább használt eszköz, amivel jóformán ingyen, vagyis minimális pénzbefektetéssel lehet terjeszteni az igét, ez pedig a YouTube… Ez utóbbit alkalmazva vált nagyon ismertté és kedveltté a Leander is.

Az együttes amolyan egyszemélyes projektnek indult, amikor a multihangszeres Köteles Leander dalokat készített és feltöltötte azokat a YouTube-ra. Ezekre figyelt fel Vörös Attila, aki itthon leginkább egy Pantera tribute bandából ismert, de sok hazai metálzenekar lemezén is vendégeskedett, illetve egy-két éve ő az amerikai Nevermore egyik gitárosa. Így a későbbiekben ketten készítettek dalokat, amelyek szintén megjelentek a YouTube-on, ahol annyian nézték és kedvelték a felvételeiket, hogy hirtelen kinőtte magát a dolog, és zenekart is kellett keríteni, mert jöttek a felkérések különböző fellépésekre. Végül Takács Jozzy lett a másik gitáros a Wendigóból, Budai Béla pedig a dobos, aki játszott már együtt Attilával a Pantera tribute-ban.

A Leander zenéje abszolút párját ritkítja idehaza. Összetett, bonyolult és meglepő fordulatokkal sűrűn tarkított muzsika ez, amilyet talán a Subscribe-tól szokhattunk meg, azonban jelen esetben más az irányvonal. Üdítően friss és szokatlan ez a hazai színtéren. Persze a banda leginkább annak fog kellemes meglepetést okozni, aki nincs annyira otthon a jelenkor nemzetközi – túlnyomórészt metál – zenéiben, ugyanis a Scar Symmetry (nem véletlenül dolgozta fel Leander az egyik dalukat), a Soilwork, vagy éppen a Pantera és a Nevermore hatása igencsak szembetűnő – ami ugyebár Attila munkásságából kiindulva minimum várható. És ha egy kicsit megerőltetném magam, talán azt is meg tudnám mondani, hogy a címadó dal szólójában melyik Machine Head-szerzemény témáját hasznosították újra, mint ahogy azt is, hogy melyik dalban milyen más együttestől ismerős rész üti fel a fejét, de mindez mégis kit zavar, ha a refrének ennyire magukkal ragadók, fülbemászóak, és a zene remekül összerakott.

Az igen epikus intro („MMXII”) után berobbanó, menetelős „8. Főbűn”-ben az Insane-ből nemrég kivált énekes, Molnár Bálint vendégeskedik. A magyar nyelvű daloknál különösen szembetűnő, hogy igyekeztek sajátos szövegekkel előrukkolni, és ez nagyjából sikerült is. Igaz, van a dalban kicsit már elcsépelt szöveg is, pl. „tudom ki vagyok, tudom honnan jöttem, tudom kik vannak velem és tudom kik ellenem”, viszont szerepelnek elgondolkodtató sorok is: „kinyitom a végtelent és telekiáltom” vagy „én tudom mennyit ér, ki jelet keres tenyerén”. Ennél a szerzeménynél egyedül azt sajnálom, hogy nem toldották meg annyival, hogy még egyszer eljátsszák benne a refrént.



Az egyik legkönnyebben emészthető dal az emelkedett refrénű „Viharom, tavaszom”. A mélabús „Csak te” pedig akár rádiós sláger is lehetne a szárnyaló és szélvész, mégis ragadós refrénjének köszönhetően, ha nem lenne benne a durvulós ének.

Eddigre már nyilvánvalóvá válhat, hogy a banda bátran alkalmazza a billentyűs (főleg zongora), illetve a vonós (hegedű) hangszereket. Mindez hatványozottan igaz a „Szomorú vasárnap” feldolgozására. Sosem szerettem ezt a dalt, és vállalom azt is, hogy a hiba bennem van, de annak ellenére, hogy szinte mindenhol ajnározzák ezt az újragondolást, én nem dobtam hátast tőle. A durvulós, kapkodós rész még tetszik benne, viszont azt sajnálom, hogy ezalatt hörgős-morgós énekbe vált Leander, még akkor is, ha ezáltal még hatásosabbá válik a mondanivaló.

„Az ördög naplójá”-ban hallható a másik nagy Machine Heades virgázás, és ennél a számnál érzem különösen, hogy a szövegek angol verziója talán előbb született meg, és ezután készült belőlük magyar, mert a szöveg itt-ott mintha „rá lenne erőltetve” a dallamokra. A filmzenés hangulatú, nagyzenekari részekkel vastagon tarkított „Ghost Away” (ami, ha minden igaz, valóban egy készülő film betétdala lesz) refrénje az egyik legjobb a lemezen. Bár óvatosan kell bánni az ilyen kijelentésekkel, mert ez alapjában véve egy meglehetősen refréncentrikus dalcsokor, így szinte mindegyik refrén remek.

Ha sorrendbe kellene állítani a dalokat, akkor nálam a „Reborn”-nal zárulna a sor, ugyanis valamiért ennél érzem a legkevesebb késztetést arra, hogy kivárjam a refrént, amely természetesen szokás szerint jó, de a verzék nekem nem jönnek be, így van, hogy átugrom a számot. Nem úgy a „Diamond And Coal”-t, amelyet már az album megjelenése előtt is nagyon sokat hallgattam a YouTube-on, bár fura módon az a verziója jobban tetszik, mint ami itt, az albumon hallható.

Az akusztikus „Két világ közt” hallgatása közben végig azért szurkoltam, hogy ne váltsanak, ne kezdjenek el keménykedni a fiúk, és maradjanak meg ebben a zenei közegben, mert nagyon hatásos a dolog… És szerencsére végig megmaradnak ebben a higgadt hangulatban, ezzel pedig egyrészt engem is végképp megnyernek maguknak, másrészt a lágyabb zenéket kedvelők körében is sikert arathatnak.



A „Ma reggel” az egyik legnagyobb kedvencem az albumon. Ez a dal szerintem kiváló keresztmetszetét nyújtja annak, ami a lemezen várja a hallgatóságot: elszállós, nyugis, emelkedett pillanatoktól kezdve a durvuláson át egészen a szinte egyből ható refrénig. A „Bennem” megrázó, összetett zenéjének és változatos énektémáinak köszönhetően talán a legszínesebb szerzemény a lemezen. Érdemes kiemelni, hogy a Nevermore egykori bárdistája, Jeff Loomis vendégszólózik a dalban, ami máris garancia a minőségre.

Lady Gaga „Bad Romance” című szerzeményének leanderesített verziója zárja a kiadványt, nem is akárhogyan. A fiúk jó érzékkel nyúlnak hozzá dalokhoz és formálják azokat saját szájízükre. (Ezt tették Rihanna „Only Girl”-jével is, viszont erre nem érkezett meg az engedély, ezért ez lemaradt erről az albumról.)

Az album megszólalása abszolút „nyugati” színvonalú, és ebben elévülhetetlen érdemei vannak Jens Bogrennek, aki a végleges keverést végezte, és aki olyan zenekarokkal dolgozott már, mint az Opeth, a Katatonia, a Soilwork vagy éppen az Amon Amarth. Bár talán nem is lett volna okvetlenül szükséges őt felkérni, ugyanis idehaza is készültek már abszolút felső ligás hangzású kiadványok. Illetve ahogy körbenéztem kicsit a neten a különféle fórumokon, kiderült, hogy nem mindenki fogadta pozitívan a hangzást, és némileg ekézték a végeredményt.

A MAHASZ listáján egyébként igen előkelő helyet foglal el a lemez, ami azért mégiscsak reményt keltő, főleg az után, ha valaki látta a tavalyi év összesített lemezeladási listáját, és hogy azon milyen előadók szerepeltek az első 15-20 helyen. Egy, a zenekarral készült interjúból pedig kiderült, hogy néhány hónapon belül külföldön, angolul is megjelenik a „Szívidomár”, így megtörténhet, hogy hazánk fiai komolyabban is megvetik a lábukat a nemzetközi zenei világban.

Összegzés
Hazai viszonylatban szinte egyedülállóan sokszínű albummal rukkolt elő a Leander. Igaz, kis túlzással a lemez szinte minden egyes momentuma ismerős lehet különféle külföldi zenekarok szerzeményeiből, azonban a végeredmény kifejezetten erős lett. Aki nem riad vissza a kitartást és az emésztéshez némi időt igénylő anyagoktól, nyugodtan tegyen próbát a csapat bemutatkozó lemezével, amely refrénközpontú, jó dalokat sorakoztat fel. (A banda YouTube-oldalán egyébként szinte minden dal megtekinthető, de még nem a végleges hangzással, amolyan image-klipként.)

Az együttes tagjai:
Köteles Leander – ének, basszusgitár, zongora
Vörös Attila – gitár
Takács „Jozzy” József - gitár
Budai Béla – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
01. MMXII.
02. 8. FőBűn
03. Viharom Tavaszom
04. Szívidomár
05. Csak Te
06. Szomorú Vasárnap
07. Az Ördög Naplója
08. Ghost Away
09. Reborn
10. Diamond And Coal
11. Két Világ Közt
12. Ma Reggel
13. Bennem
14. Bad Romance

Diszkográfia:
Szívidomár (2012)