Lauren Beukes: Zoo City

Lauren Beukes eddig mindösszesen két regényt jegyez, ettől függetlenül rengeteg pozitív visszajelzést kapott műveire. A Moxyland című alkotása egyfajta poszt-cyberpunk világba, Dél-Afrika mocskos vállalatokkal, nanotechnológiával és hackerekkel teli szegletébe kalauzolja el az olvasót, s a később megjelent Zoo City is ugyanezen a helyszínen játszódik, jóllehet ezúttal közelebb áll az urban fantasy zsáneréhez, mint a technikai újdonságokban gazdag sci-fihez. Az újságíróból lett szerző második könyve elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat, illetve más rangos szervezetek is a jelöltek közé választották be – a mű olvasása után bizton állíthatom, hogy megérdemelten került a 2010-es év legjobbjai közé.
 
A Földön egyszer csak furcsa jelenségre lettek figyelmesek az emberek: a gyilkosságot elkövető vagy az azokért felelős személyek körül különböző állatok kezdtek el megjelenni, s később nem is tudtak tőlük elszakadni. Az egyszerű férfiak és nők viselkedése radikálisan megváltozik, hiszen innentől megdönthetetlen bizonyíték utal a bűnösökre, a hétköznapi gesztusok és viselkedési formák átalakulnak a gyilkosok körül, s ugyan a világon különböző módon bánnak a különös átok sújtotta emberekkel, a dél-afrikai Johannesburgban gyakorlatilag kiközösítik az „állatkertieket”, otthonuk Hillbrow (becenevén: Zoo City) kerület lesz, a város más részein megvetéssel és elutasítással szemlélik őket. Az „állatosodás” mellett azonban egy mágikus képességre is szert tesznek, mely szinte bármi lehet a láthatatlanná válástól kezdve egészen más adottságának felerősítéséig.
 
Zoo City-ben él Zinzi December is, akinek újságírói állását és vagyonos hátterét kellett feladnia, miután állandó társául szegődött egy lajhár. Súlyos adósságokat halmozott fel, ezért muszáj csalásokban és átverésekben részt vennie, noha új „munkája” szerint elveszett tárgyakat talál meg. Varázslatos tehetsége, hogy a mások által elhagyott gyűrűket, fotókat és mindenféle személyes dolgokat vissza tudja vezetni a gazdájukhoz – noha úgy néz ki, egy időre megszabadul a problémáitól, ugyanis felkérik, hogy keressen meg egy eltűnt fiatal énekesnőt. Egykori oknyomozó riporteri képességeit és régi-új kapcsolatait is kihasználja, hogy megtalálja a sikeres lányt, azonban végül egy sokkal nagyobb horderejű ügybe keveredik, s immár a saját élete is veszélybe kerül.
 
Az alapötlet nagyszerűségét talán nem is kell külön hangsúlyoznom, hiszen számtalan érdekes történethez nyújthat kiindulópontot, amelyet az írónő többségében ki is használ. A világot lassan, de részletesen ismerjük meg, pontos képet kapunk az állatkertiekkel szemben mutatott eltérő viselkedési formákról, a szociális kapcsolatokban és kultúrában előidézett változásokról, ráadásul különböző – egyébként szintén rendkívül ötletes – újságcikkek és tanulmányok szakítják meg az események láncolatát, hogy mintegy illusztrációként szolgáljanak az új társadalmi rendhez. Külön kedvencem az apró utalás Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiájára, mely hasonló koncepcióval (emberekhez társuló állatok) bír, de teljesen más irányba indul tovább, mint Beukes.
 
A sokszor erősen cinikus és szarkasztikus humor mindvégig fontos eleme marad a regénynek, így kitűnően ellenpontozza az afrikai atmoszférából, a nyomorban élő tömegek jelenlétéből áradó komorságot. A hangulat megteremtéséhez remek érzéke van az írónőnek, már csak a johennesburgi szlenges vagy az egyéb törzsi nyelvekből kölcsönzött kifejezésekkel is érdekes légkört alkot, amit a képszerű nyelvezet is tovább erősít. A nyugatiak számára erősen egzotikus környezetben élő szereplők megkedveltetése ugyan rögtön hátrányból indul (hiszen az állatuk ékes bizonyíték múltjuk bűneire), de ettől függetlenül hamar szimpatikussá válnak, közülük is leginkább Zinzi, aki tulajdonképpen mesélője az eseményeknek, így az ő érzéseit és motivációit ismerjük meg a legjobban.
 
A történet korrekten átgondolt, a kivitelezést nem illetheti különösebb panasz, bár ettől függetlenül a krimi-szálat mégsem éreztem elég hatásosnak. A dél-afrikai szerző sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a világ kidolgozására, mint a thrillerbe hajló cselekmény előadására, ami egyáltalán nem baj (én legalábbis nagyon élveztem az alternatív Föld bemutatását, a miénktől eltérő társadalmi törvények ismertetését), viszont így a nyomozás erősen háttérbe szorul, mintha csak másodlagos lenne a világépítés mellett. Az elvárt hard-boiled krimi elemek ugyan megjelennek; ha kell, megfelelően izgalmas és lendületes, ha kell, akkor inkább a drámaibb oldal kerül előtérbe; de nincs benne annyi újdonság, hogy önállóan elvigye a hátán a regényt – jóllehet erre ott a különleges koncepció.
 
A magyar kiadás figyelemfelkeltő és mutatós borítója szintén előnyére válik a könyvnek, de a Zoo City-ben bemutatott dél-afrikai mágikus környezet már önmagában is van annyira érdekes és eredeti, hogy megérje elolvasni érte a könyvet – a finom humor, a karakterek ábrázolása és a szórakoztató történet pedig csak tovább növeli érdemeinek számát. Ha a krimi miatt nem is fogjuk sokáig emlegetni, az állatokban és varázslatos képességekben gazdag Johannesburg képének köszönhetően sokáig emlékezetes marad. Én az írónő másik regényére is kíváncsi lettem, remélem egyszer majd az is megjelenhet magyarul.

Részlet a regényből