Főkép

Tekintettel arra, hogy három zenekar fellépéséről volt szó, így viszonylag korán – este kilenc felé – landoltunk K-val a Club 202-be. Legutóbbi látogatásom óta kis átépítés/átszervezés történt; a bejárat átkerült a kerthelyiséghez, itt italpult, kajapult és számos box kapott helyet. Határozottan kellemesre sikeredett a környezet. Az meg csak plusz öröm volt, hogy a korai start ellenére viszonylag sokan gondolták úgy, megnézik mindhárom zenekart, így a kerthelyiség majdnem tele is volt, ülőhelyet nem igazán lehetett találni. Odabent kevesebben voltak, aminek talán az lehetett az oka, hogy a színpadra lépő, 2008-ban Londonban alakult Sold for Evil egyrészt viszonylag még ismeretlen idehaza – bár a négy alapító tag magyar –, másrészt a MySpace oldalukon magukat death-hop kategóriába soroló zenekar igencsak érdekes zenei produkciót nyújtott.

„Hivatalosan” death metal/hardcore/metal kategória olvasható a fentebb említett lapon és a valóság nincs is messze ettől. Nekem elsőre nagyon furcsa volt, néha tiszta hc, néha industrialba hajló futamok, néha kőkemény klasszikus metal zúzás. És mindezek egy nótában. Arról már nem is beszélve, hogy mindezek mellett még korrektül összerakott szólók is helyet kaptak a nóták némelyikében. Ha a Sold for Evil-ről van szó, mindenféleképpen meg kell említeni a billentyűs produkcióját. Nem pusztán nyomkodta a billentyűket, folyamatosan headbangelt derékból, énekelt és egy elragadtatott pillanatában széttépte magán a pólóját és a közönség sorai közé dobta. Nem egyszerű fazon, az biztos. Összességében úgy érzem, hogy igen tisztességes produkciót kaptunk egy határozottan lelkes csapattól. Az, hogy kinek mennyire jött be bemelegítésként egy kis zúzás – mert most leginkább így tudnám egy szóban összefoglalni a látottakat/hallottakat –, az már más tészta.

Nem is emlékszem pontosan, hogy mikor voltam utoljára Sex Action koncerten. Lehet is érte megköpködni, de hát ezt dobta a gép, valahogy az elmúlt pár évben sose jött össze a dolog. Ha jobban belegondolok, akkor egészen pontosan három éve a Szigeten láttam/hallottam a bandát az új felállással. Nos, mint azt akkor is tapasztaltam, mostanra sem változott. A Sex Action, bár két meghatározó tagja távozott, továbbra is Sex Action tudott maradni és továbbra is ugyanolyan elánnal és elszántsággal szórakoztatják a nagyérdeműt, mint eddig. Ugyan most nem voltak ruházatuktól megszabaduló hölgyek a színpadon és sajnos Áfonya hiába biztatta a szebbik nem képviselőit, hogy fáradjanak fel a színpadra táncolni, azért Matyival lenyomtak egy élményszámba menő herfi-gitár „párbajt”, ami a közönség igazán vájt fülű tagjainak bő kárpótlást nyújtott az elmaradó vizuális élményekért. Mivel a rendelkezésre álló idő véges volt, így kicsit rövidnek tűnt nekem a program, de azért ha jól belegondolok, minden nagyobb sláger elhangzott a koncerten, így boldogok lehettek a válogatósabbak is (azok, akiknek esetleg a régi nóták jönnek be jobban, vagy azok, akik az újabb keletű szerzeményeket preferálják). Akik meg szőröstül-bőröstűl fogyasztják a Sex Action-t, azok jártak a legjobban.

Még egy dologért lehet megkövezni a tegnap estét illetően: eleddig nem figyeltem nagyon a Rómeó Vérzik zenekar tevékenységére. Belátom, ez nagy hiba volt; ezek a felvidéki srácok igazán megérdemlik, hogy foglalkozzon velük az ember, mert nagyon jó kis zenét csinálnak. Na persze a koncert előtt igyekeztem pótolni a hiányosságaimat és elmélyülni a zenekar munkásságában, szóval többé-kevésbé sikerült „képbe kerülnöm”, hogy mi is vár majd rám. És igen, egy fergeteges Rómeó Vérzik buli kerekedett a Club 202-ben, amelyért mind a zenekarnak, mind a közönségnek hálás lehet az ember. Volt itt kérem szépen együtt éneklés meg szívecske mutogatás, amiből leginkább az jött át, hogy a zenekar mennyire szereti azt, amit csinál és ezt mennyire a közönségnek csinálják. És a közönséget is dicséret illeti, mert mindenben partnere volt a zenekarnak és rajtuk is látszott – már a Sex Action koncertje alatt is –, hogy mennyire szeretik az előadókat. És ami még nagyon fontos és mindenféleképpen szót érdemel, hogy több korosztály képviseltette magát a koncerteken és ez valahol megható és megnyugtató. Jó tudni, hogy van ennek a zenének létjogosultsága a XXI. században. Jó tudni, hogy nem csak azok „vevők” ezekre a zenékre, akik tizenöt-húsz évvel ezelőtt, tizen-huszonéves fejjel elkezdték hallgatni ezeket a zenekarokat, hanem azok is, akik most vannak ebben a korban. Jó tudni, hogy a rock ’n roll nem fog egyik napról a másikra eltűnni, mert vannak és lesznek olyanok, akik (majd) élnek-halnak ezért a zenéért.