Főkép

ekultura.hu: A képregény sokáig, voltaképp a legutóbbi évtizedig megvetett mostohagyermeknek számított Magyarországon. Téged mi vonzott ehhez a kifejezési formához?
Harza Tamás: Amikor én ismerkedtem meg a képregényekkel, akkor még menő dolognak számított. Általános iskolában történt, a 80-as évek legelején. A francia Pif, Pifu, Kockás, Asterix és Lucky Luke magyarul, illetve az akkor már beszivárgott svéd-dán kiadású amerikai szuperhős képregények, mint Pókember, Fantasztikus Négyes, Batman, Superman, Fenegyerek, vagy éppen Tarzan nagyon népszerű volt akkoriban a gyerekek körében. De már a Füles képregényeket is előszeretettel olvastam és gyűjtöttem. Gyerekkori szerelem volt, amely mára semmit sem veszített a hatásából. Sőt.
 
ekultura.hu: Sokáig elsősorban a Pókember kibővített univerzum kapcsán találkoztam a neveddel. Honnan a „szerelem”?
Harza Tamás: Az említett svéd-dán képregények közül elsőre is Pókember tetszett meg a legjobban. Talán azért, mert hihetőbb – plusz ügyesebb – volt, mint az erősebb szuperhősök. Akkoriban nem volt könnyű hozzájutni ezekhez a képregényekhez, úgyhogy az szóba sem jöhetett, hogy mindegyiket gyűjtse az ember, így én már akkor a Pókember mellett döntöttem, abból gyűjtöttem össze minden számot, amely hozzáférhető volt. A bátyám mellettem például Tarzant gyűjtött. De ekkoriban még nem voltam annyira eltökélt, mint most. A nagy fordulatot számomra J. M. DeMatteis írásai hozták meg, abból is elsősorban a Kraven utolsó vadászata, amely nagy hatást tett rám, vagy a The Child Within.
 
ekultura.hu: Kinek vagy minek a hatására döntöttél úgy, hogy fordítani is fogsz képregényeket?
Harza Tamás: Amennyire én láttam, gyakorlatilag minden ember vágya az, hogy képregényeket fordíthasson – különösen a kedvenceit. Én is nagyon örültem az első ilyen lehetőségnek sok évvel ezelőtt. Amikor az ember valamely más nyelven olvas el egy képregényt, önmagában kialakít egy nyelvezetet az adott műhöz. Nem csak az egész történet hangulatát alakítja ki magában, de a karakterek beszédstílusát, még a hangját is (emlékszem, egy világ omlott össze bennem, amikor a magyar tévé elkezdte vetíteni Pif és Herkules kalandjait).
Amikor egy másik ember fordításában olvassuk ugyanezeket a történeteket, mindig akad benne valami fura, ez elkerülhetetlen. Például olyan stílusban beszél a kedvenc karakterünk, ahogy szerintünk biztosan nem tenné. Persze vannak kivételek, amikor egy fordító jobban adja vissza az adott karakterek jellemét, mint ahogyan azt mi elképzeltük. Ilyen volt például Szeredás Lőrinc Pókember fordítása, vagy említhetném Tímár György Asterix fordításait is.
 
ekultura.hu: Mennyiben különbözik szerinted ez a világ a hagyományos értelemben vett irodalomtól és műfordítástól?
Harza Tamás: Az amerikai szuperhős képregények leginkább a mítoszokra hasonlítanak, illetve mondhatjuk, hogy egy olyan világ mítoszai, amely nem létezik elég régóta ahhoz, hogy eredendően legyenek sajátjai – így hát alkottak maguknak egyet.
A képregény-fordítás bizonyos elemeiben éles ellentétben áll a műfordítással. Míg egy műfordítás célja – kortól és időtől függetlenül – változatlan formában visszaadni az eredeti művet, addig a képregény-fordítás inkább a filmes fordításokkal áll rokonságban. Mindkettő a napi, az élő nyelvet tükrözi, amely a korral változik. Másképp fordítunk magyarra egy 1963-as képregényben megjelent szlenges kifejezést most, mint mondjuk 30 éve fordítottuk volna. A magyarítással a szereplők hangulatát, lelkiállapotát kell visszaadnunk, vagy kifejeznünk, amit szlengek esetében csakis az élő nyelv ad vissza.
 
ekultura.hu: Mit gondolsz a Pókember történetek filmes, vagy akár korábbi rajzfilmes adaptációiról és általában a képregényen alapuló akciófilmek előretöréséről a mozikban?
Harza Tamás: A Pókember-filmek nekem tetszettek eddig. Peter Parker esszenciáját tökéletesen elkapták vele – oké, a harmadiknál már elvetették a sulykot –, és az ellenségei többnyire telitalálatok voltak. J. Jonah Jameson karaktere pedig több, mint száz százalékos volt.
A rajzfilmes verziókkal én leragadtam a 94-es sorozatnál, az utána jövők már nem tetszettek. De az addigi három, amelyet ismertem, mind jó volt. Persze a karakter névfordítások kritikán aluliak voltak benne. A mozifilmeknél már nem estek ebbe a hibába, ott – az Intercomnál legalábbis – képregényes szakértőként segítek a képregényfilmek fordításaiban. Sajnálatos módon az UIP Dunafilm számára nem tűnik túl fontosnak a képregényes rajongótábor véleménye, ezért lehetséges az, hogy a Bosszú Angyalai film Bosszúállók címen kerül a mozikba hamarosan. Ők forgalmazták az összes előzményfilmet is, vagyis már a Hulk, a Vasember és az Amerika Kapitány is olyan, amire erősen ráfért volna egy képregényes egyeztetés.
Bár erős képregényfilm dömping van évek óta – igen ingadozó színvonallal –, mégis nagyszerű, hogy eljutott idáig a filmtudomány, a trükkmesterek, mert ezek a filmek nemcsak hogy visszahozták a köztudatba a képregényeket, de rengeteg olyan embert is megismertettek azóta a műfajjal, akik előtte soha nem vettek a kezükbe egyetlen képregényt sem.
 
ekultura.hu: Játszott bármiféle szerepet a Pókember képregények és filmek növekvő népszerűsége a Kingpin Kiadó létrejöttében?
Harza Tamás: Egyáltalán nem. Mi nem is Pókemberrel kezdtünk, hanem a felnőtt korosztályt megcélzó Vertigo sorozattal. Bár szeretem a képregényfilmeket, a képregényeket jóval többre tartom. A célom mindig is az volt, hogy a képregényeket ismertessük meg a magyar olvasókkal, ami teljesen független attól, hogy készülnek-e közben filmek, vagy sem. Még azt sem tudom határozottan állítani, hogy a filmek segítik a könyveladásokat, mert nincs érezhető különbség.
A kiadó létrejötte egy hosszú folyamat eredménye volt. Még a régi semices időkben bekerültem a céghez külsősként. Előbb, mint szaktanácsadó, majd fordító és szerkesztő. Bár nagyon élveztem a fordítást és szerkesztést is, a legjobb része a „melónak” a történetek kiválogatása volt. Mivel kiadóként ez egy állandó feladat – sőt, kihívás –, így minden álmom az volt, hogy egyszer képregénykiadó legyek. A körülmények szerencsés összjátéka, a „szakmában” eltöltött tapasztalat és ismeretségi kör, illetve több ember segítsége révén, hosszú évek múltán sikerült elérni, amit akartam.
 
ekultura.hu: Mennyire érzed fontosnak azt, hogy a rajzoló aktívan közreműködjön a történetek megalkotásában?
Harza Tamás: Úgy gondolom, hogy a történet megírása, a szereplők beszélgetéseinek kitalálása az író reszortja, a rajzoló jó esetben ezt kiegészítheti, hozzáadhat apró részleteket, kiegészítéseket, akár magával a rajzzal, akár csak a panelkezeléssel. Mindig jó látni egy kreatív rajzolót, aki színesíteni tudja a sztorit, de az egész vázát az írónak kell megalkotnia. 
 
ekultura.hu: Általában mennyire csapatmunka egy képregény – akár egyetlen füzet magyarításának – létrehozása?
Harza Tamás: Rengeteg ember dolgozik egy képregény létrehozásán. Az író és rajzoló alap, de sorozatok esetében szerkesztők, csoportszerkesztők, akár segédszerkesztők is szükségesek, nem beszélve a nyomdai munkáról, ennek megszervezéséről és lebonyolításáról.
A magyarítás ennél jóval egyszerűbb dolog, mégis ugyanúgy csapatmunka. Csak magát a fordítást sem egyedül követjük el: a műszaki szerkesztő Benes Attilával rendszeresen korrektúrázzuk egymás fordításait, kijavítjuk, kiegészítjük, javaslatokat fűzünk hozzá. Bármelyikünk is a tényleges fordító, mindig benne van mindkettőnk keze nyoma. Ezt azért tartom különösen fontosnak, hogy a fordításaink ne legyenek túlságosan „sajátságosak”, személyhez kötöttek. Nem szerencsés, ha évek múltán a jelenlegi Pókembereket elővéve azt lehetne mondani, hogy „ez Harza Tomi Pókembere”, vagy „Benes Attila Pókembere” volt. Hiszen ez nem „valaki” Pókembere kéne, hogy legyen, hanem „mindenki” Pókembere. Kortól és kiadástól függetlenül. Ne a fordítótól függjön egy Marvel szereplő tulajdonsága, jelleme.
Arról nem beszélve, hogy két ember munkája mindig jobb, mint egy emberé: mindig előfordul, hogy a másiknak akad egy jobb ötlete, szófordulata egy-egy szituációra, vagy mondatra.
 
ekultura.hu: Fordítóként vagy olvasóként látsz fejlődést a magyar képregény-kiadás gyakorlatában?
Harza Tamás: Hogyne. Minden évben egyre több hazai képregény jelenik meg. Gyűjtői kiadásokban, persze, de akkor is szép teljesítmény. Egyre többen kapnak kedvet hozzá, ami mindenképpen pozitív.
 
ekultura.hu: Szerinted mennyiben változott a „műfaj” megítélése idehaza az utóbbi egy vagy két évtizedben?
Harza Tamás: Rengeteget. A képregényes honlapok létrejötte volt az első nagy áttörés, ahol számos régi képregény rajongó visszatalált a képregények világába. Majd jött a képregénybörzék ideje, ahol ugyanezek az emberek találkozhattak is egymással, személyes kapcsolatokat is kialakíthattak. Nem sokkal utána megalakult a Magyar Képregényszövetség, amely úttörő munkájának tekintette, hogy minél szélesebb körben (el)ismertté tegye a képregényeket, és ennek a feladatának tökéletesen eleget tett – és tesz ma is. Az addig teljesen ismeretlen, illetve lenézett műfaj mára ha nem is vált zsánerré, de mindenképpen eljutott addig, hogy már csak a javíthatatlanul begyepesedett emberek számára jelent negatívumot. Már nem ciki a képregényekről beszélni, kezd bekerülni a köztudatba mint önálló műfaj, és kezdi megkapni azt a tiszteletet, amit mindig is megérdemelt. Írnak róla az újságokban, foglalkoznak vele a tévében, mára már mindenki tisztában van vele, hogy létezik. Ahonnan ez indult, onnan nézve ez pedig nem kis lépés.
 
ekultura.hu: Eddigi fordításaid közül mire vagy a legbüszkébb, és mit szeretnél még mindenképp lefordítani?
Harza Tamás: A Deadpool fordításomra az Új Marvel Extra kötetünkben. Az egy igazi kihívás volt. Rengeteg szöveget tartalmazott, és olyan szlengeket, vagy kultúrmédiás utalásokat a 60-as évekből, ahol bele kellett adnom mindent, hogy úgy adjak vissza mindent belőle, hogy a szöveghűség mellett továbbra is harsányan vicces maradjon, és továbbra is hű legyen Deadpool személyiségéhez, ahogy az eredeti szövegben.
Hogy mit szeretnék még fordítani? Bármit J. M. DeMatteistől.