Főkép

Robin Hobb regényeinek magyar kiadása viszontagságos pályafutással „büszkélkedhet”, hiszen míg a míves kivitelezésű Látnok-ciklus befejező részére is éveket kellett várnunk, addig az Élőhajók sorozat esetében sem jobb a helyzet. Még 2003-ban ugyan napvilágot látott a Bűvös hajó első fele, de a folytatás egészen idén márciusig váratott magára, amikor is a Delta Vision Kiadó gondozásában, két kötetre bontva – ám mindkét kiadvány borítóján kifejezetten szép festménnyel – megjelenhetett a teljes regény. Ilyen előélet után csak reménykedhetünk, hogy a következő könyvek is minél hamarabb eljutnak a hazai olvasókhoz, hiszen a kezdés rendkívül szórakoztató és élvezetes olvasmánynak bizonyult.
 
A Hat Hercegségtől délre elterülő vidéket ismerhetjük meg, ahol a part menti tájat számtalan kisebb-nagyobb szigetcsoport tarkítja, melyek között kalózok és tengeri szörnyek is fészkelnek. Bington városában a kalmárcsaládok birtokolják a legtöbb hatalmat, azonban a régi famíliák egyre rosszabb helyzetbe kerülnek az újonnan bevándorló kereskedőknek köszönhetően, akik nincsenek tekintettel a generációkkal korábbi ígéretekre és szerződésekre, csak a saját hasznukat nézik. A Vestrit családot is súlyosan érinti a probléma, adósságaik miatt szerény körülmények között kénytelenek élni, ráadásul a családfő, aki eddig hajóútjaival biztosította a tisztes megélhetést, súlyos betegségben szenved, így kénytelen az élőhajójának irányítását a vejére hagyni, aki hiába rendelkezik kapitányi tapasztalattal, a különleges „tulajdont” mégsem érti meg.
 
Bingtonban ugyanis néhány család olyan hajóval rendelkezik, amely nemcsak beszél és képes aktívan irányítani a cselekedeteit, hanem saját személyisége is van. Viviána (így hívják Vestriték élőhajóját) és társai mágikus tulajdonságokkal bíró mágusfából készültek, s ha a fedélzetükön meghal három családtag, lelkük darabkáit befogadják és felébrednek mozdulatlanságukból. Önálló életre kelnek, kialakítják kapcsolataikat és jellemüket, mely sokszor nem is túl kedves és vidám. Viviána csak a gyermekkora óta vele hajózó fiatal Althea társaságában érzi jól magát, őt azonban eltiltják szíve vágyától. Helyette Wintrow, a papi hivatásból kiszakított fiú kerül a hajóra, aki a tengerészek életét csak szolgaságnak gondolja, ám apja keményfejűsége miatt muszáj dolgoznia.
 
Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a világ bemutatása nagyszerűen sikerült, habár kevés fantasy-re jellemző a mágiaszegény környezet, ezúttal egyáltalán nem hiányoztak a tűzgolyók és más látványos varázslatok. Hobb stílusára jellemző, hogy mindent emberi léptékkel mér, még a szélsőséges pillanatokat is inkább a szereplők szemszögéből és érzései által megvilágítva láthatjuk, s ehhez a koncepcióhoz tökéletesen illik a fantasztikus elemek valóságközeli kezelése. A történet is ennek megfelelően alakul, legalábbis a sorozat első részéből kimaradtak az igazán grandiózus momentumok, a monumentális csaták helyett az emberi sorsok kerültek előtérbe – bár talán egy kicsit hiányérzetem maradt a regény olvasása után, nem mindig éreztem, hogy tart valamerre a cselekmény, noha az utolsó fejezetek többnyire eloszlatták kétségeimet.
 
Az eddigiekből látszik, hogy a szerzőnél elsősorban a karakterek állnak a középpontban. A több mint ezer oldal alatt mindenkit megismerhetünk, többségük szinte azonnal megkedvelhető, még a gonoszabb alakok is rendelkeznek olyan tulajdonsággal, amiért becsülni lehet őket, s szimpatikussá válnak a szemünkben. Althea és Wintrow elég hányattatott életnek lehet részese, egyre rosszabb körülmények közé kerülnek, s ugyan emiatt egy idő után túlzottan zaklatottnak érezzük sorsukat, egy percig sem vesztenek rokonszenvességükből. A skála másik végében a saját fontosságának tudatával betelni képtelen újdonsült kapitány, illetve a felnőtté válás küszöbén gyermekien öntelt és beképzelt lánya, Málta áll, akik ízig-vérig ellenszenves figurák, ám amikor bepillanthatunk érzéseik mögé és közelebbről is megismerjük motivációikat, már sokkal pozitívabb színezetet nyernek.
 
Habár a három fiatalabb családtag a főszereplő, mellettük a további karakterek sincsenek elhanyagolva. Kennit kapitány egy kalózbandát vezet, akik nagy célokat tűztek ki maguk elé, ellentmondásokkal teli személye meglepően érdekesnek bizonyult. Ronika, a Vestrit család öregedő és megfáradt női irányítója kénytelen minden gondot a nyakába venni, miközben lánya, aki soha nem szembesült komolyabb kihívással, szenved férjének kapzsisága és zsarnoki természete miatt. Brashen, a kiváló matróz, állása elvesztése után próbál valahogy talpon maradni, egy másik élőhajó, a tragédiákkal árnyalt sorsú Paragon pedig találkozik egy kíváncsi asszonnyal, aki talán képes kirángatni mély letargiájából. A legkülönösebb lények azonban a tengeri kígyók, akiket csak pillanatokra láthatunk, azonban misztikus útkeresésük közben érdekes világba tekinthetünk be.
 
Annak ellenére, hogy sok szereplőre kell egyszerre odafigyelnie a szerzőnek, egyik történetszál sem fullad unalomba, talán csak az első oldalak teltek egy kicsit lassan. Utána viszont kitűnően szórakozhatunk, ha nem is az egyébként izgalmas cselekmény miatt, akkor a hiteles karaktereknek köszönhetően. A mágiában nem túl gazdag világot biztos kézzel építi fel az író, egyre teljesebb képet nyerhetünk működéséről és viszonyairól, eredetisége könnyen elvarázsol. Ugyan a Látnok-ciklushoz nincs kapcsolódása, a Bűvös hajó önmagában nem alkot kerek egészet, remélem, minél hamarabb olvashatjuk a folytatást is.

Részlet a regényből