FőképFülszöveg:
A Köztársaság és a Sith Birodalom egyaránt felbolydul, amikor az egyik hutt bűnszervezet árverést rendez. A Köztársaság a fiatal Jedi-padavant, Shigar Konshit küldi nyomozni, oldalán egy volt elitkatonával. A Birodalom egy Sith-tanítványt bíz meg a küldetéssel, aki maga sem tudja még, hogy a múltja megdöbbentő titkokat rejt. Egy lépéssel előttük jár a rejtélyes mandalori, Dao Stryver aki szintén a saját terveit szövögeti. Bár egyikük sem tudja pontosan, hogy mi az a kincs, ami a huttok kezébe került, mindannyiuk feltett szándéka, hogy megszerzik azt.
 
Azonban az igazság végzetes. A Köztársaságnak és a Birodalomnak, a Jediknek és a Sith-eknek olyat kell tenniük, amit azelőtt soha: össze kell fogniuk. A kincs ugyanis olyan veszélyt hordoz, amely képes elpusztítani az egész Galaxist…

Részlet a könyvből:
Prológus
Vad Űr

A könnyűcirkáló csalókán jelentéktelennek tűnt a végtelen világűrhöz képest. Ám egy kalóz szemében számos kellemes vonást vonultatott fel: nem viselt magán sem birodalmi, sem köztársasági felségjelzést; könnyű fegyverzetet, illetve gyenge védőpajzsokat hordozott; a méretei alapján legfeljebb tíz-tizenkét utas fért el benne; nem kísérték sem vadászgépek, sem másfajta egységek.
– Maga dönt, kapitány – recsegte egy mély hang Jet Nebula fülébe –, de ne nagyon húzza az időt. A barátunk nem fog sokáig várni.
A magát Jet Nebulának nevező csempész élvezte, hogy rövid pórázon tartja az első tisztjét. Nem táplált hamis illúziókat a zendülés folyton fenyegető veszélye kapcsán. Előre tudta, hogy amint belebotlanak valami igazán értékesbe, egyesek nyomban megpróbálják átvenni a hatalmat az Auriga Fire fedélzetén. Ebben a tudatban vette maga mellé Shinqót, és azóta folyton rajta tartotta a szemét. A csőcselék kordában tartása a meló részének számított.
A felesleges erőszakot viszont nem szerette. Erős túlzásnak tartotta, hogy egy sugárvető csöve mélyed az oldalába.
– Nos? – sürgette őt Shinqo rodese nyelven, miután úgy tett, mintha a gondolataiba merült volna.
– Kapkodásra semmi szükség – jelentette ki gúnyos hangon Jet –, alig egy perce tartóztattuk fel őket. Ennyi idő alatt nem tervezhettek meg egy újabb ugrást.
– Ne kockáztasson! – intette Shinqo, és hogy hangsúlyozza az álláspontját, még mélyebbre döfte a fegyvere csövét. – És örüljön, hogy nem akarjuk a maga hajóját is.
Jet csikorgást hallott jobb felől, és amikor arra fordította a tekintetét, Tragacsot pillantotta meg. A horpadozott, rozsdás gépezet lecövekelt mellette, és fényesen ragyogó fotoreceptoraival őt figyelte. Éppen csak érzékelhetően megrázta a fejét, mire a droid kihátrált a látómezejéből.
– Ne kelljen kétszer kérnem! – mordult fel Shinqo.
– Hát akkor rendben – adta meg magát Jet, azzal letelepedett a parancsnoki ülésbe, és aktiválta az adó-vevőt. – Ha ilyen szépen kéri… de azért nézzük meg, kik ezek a fickók, mielőtt lelopjuk a hátukról a bőrt.
A cirkáló futófényei vadul villóztak a végtelen feketeségben. A rendszerei még csak most csillapodtak le azok után, hogy váratlanul kiszakadt a hipertérből, de Jet biztosra vette, hogy adó-vevője már üzemel. Mint ahogy azt is, hogy az utasai feszülten várják, mit akarnak közölni velük az orruk előtt lebegő gépről.
Azokhoz az egyszerű, kurta mondatokhoz folyamodott, amelyek a múltban már oly sokszor bizonyultak hasznosnak:
– Elkaptalak, szépségem! Figyelem odaát, készüljenek fel! Átszállunk magukhoz!
– Tiltakozunk! – zendült azonnal egy nyers, valószínűleg emberi férfihang a pilótafülke hangszóróiban. – Nem ismerjük el a fennhatóságukat!
A kijelentés újdonságként érte Jetet.
– Maga szerint ki az az eszelős – kérdezte furcsálkodva –, aki bármilyen hatalommal ruházná fel a hozzánk hasonlókat?
– Maga egy engedéllyel működő kalóz. A Köztársaságnak dolgozik.
– Nem, ez egész egyszerűen nem igaz – válaszolta Jet, és magában hozzátette: már nem igaz. – Mi egyszerű, független rablók vagyunk, és a pályánk merő véletlenségből keresztezte az önökét. Adják meg magukat! Könnyítsék meg a dolgomat, cserébe gondoskodom arról, hogy az én kissé heves vérmérsékletű első tisztem ne kezdjen lövöldözni, amint megpillantja önöket.
– Szó sem lehet róla! Diplomáciai küldetést teljesítünk.
– Kinek? Honnan? Ha csak egyetlen kreditet kaptam volna, valahányszor valaki ezzel az állítással próbálkozott, sosem találkoztunk volna.
Hosszabb szünet következett, majd az ismeretlen férfi ismét megszólalt:
– Minden világos. Mennyit kérnek azért, hogy elengedjenek minket?
Jet az első tisztre nézett, ez a kérdés az ő hatáskörébe tartozott. Shinqót valójában a huttok alkalmazták, és néha a megvesztegetéssel ugyanannyit lehetett keresni, mint amennyit a zsákmánnyal, amiből a kartellek levették a maguk sápját.
A rodiai megrázta a fejét.
– Nincs szerencséd, cimbora – közölte Jet a másik gépen ülő idegennel. – Légy okos, és nyisd ki szépen a zsilipeket. Hamarosan bemegyünk, és nem akarjuk a kelleténél jobban rongálni az árut.
A cirkáló személyzetének erre nem akadt mondanivalója.
Jet a tolóerő-szabályzót finoman előremozdítva elindította a hajóját a másik gép felé, Shinqo pedig belekurjantott a kézi adóvevőjébe:
– Fekk, Gelss, készüljetek, mindjárt kezdünk!
A két sullustani Shinqo gyalázatos bandájához tartozott, és Jet a legkevésbé sem bánta volna, ha ők fizetik meg a zendülők idegességének árát. Erősen gyanította, hogy a cirkáló személyzete nem fogja csak úgy megadni magát. A gép vonalai túl elegánsak voltak, a héjazata túl fényes. A jobb oldalán olvasható CINZIA nevet – a fekete, vastag betűkkel felfestett egyetlen azonosító jelet – nemrég hozták helyre, ami büszkeségre vallott.
Nem, a hajó utasai talán hajlandóak lettek volna kifizetni egy bizonyos összeget, hogy folytathassák útjukat, de az nyilvánvalónak tűnt, hogy nem fogják olcsón adni a bőrüket. Manapság kevesen tették. Miután a Birodalom és a Köztársaság mind hevesebben szorongatták egymás torkát, és már csak a bejelentés hiányzott, amelyben nyílt háborúnak nevezik az állandó marakodást, sokan döntöttek úgy, hogy a saját kezükbe veszik a törvényt. Oly sokat lehetett veszíteni, és oly keveset lehetett nyerni az összes fronton…
Ennyit a Coruscanti Egyezményről. És ennyit a felesleges vérontás elkerüléséről – bosszankodott magában Jet a két sullustanira gondolva. – Legyen vörös vagy zöld, a vér az vér.
Jet Nebula úgy tartotta, hogy minél kevesebb vér folyik körülötte, annál kisebb az esélye annak, hogy egy napon az övét is kiontják.
– Mit mondunk az én főnökeimnek, amikor üresen állítunk be?
– Az nem az én gondom – felelte vigyorogva Shinqo. – Papíron még most is maga az Auriga Fire kapitánya. A maga dolga, hogy kitaláljon egy olyan kifogást, amit a köztársaságiak elhisznek. Én addigra már messze járok, a kreditekkel együtt.
Jet arra a következtetésre jutott, hogy a rodiai előre megjósolható módon azt tervezte, hogy mindkét végről beszorítja őt – és ez mindent megváltoztatott. Tragacsra pillantott, ami ártatlanul ácsorgott a pilótafülke bejáratában. Senki sem juthatott be mellette, de ami ennél is fontosabb, senki sem juthatott ki…
Az Auriga Fire éppen csak megfelezte az eredeti távolságot, amikor Jet rossz érzései beigazolódtak, ráadásul eléggé látványosan. Egyik pillanatról a másikra vörös fények kezdtek villogni a műszerfal különböző pontjain, sőt egy riadójelzés is megszólalt. Jet a képernyőkre nézett, fél másodperc alatt meggyőződött arról, hogy mi az, amit lát, majd minden védőpajzsot a maximumra állított, és a botkormányt balra rántva ütközésig előrelökte a tolóerő-szabályzót.
Az Auriga Fire erősen balra dőlt, Shinqo hátrafelé tántorgott, Tragacs elkapta őt, és fürgén kicsavarta a kezéből a sugárvetőt.
Ebben a pillanatban a zsákmánynak kiszemelt könnyűcirkáló felrobbant, vakító fény ragyogott fel minden ablakban, képernyőn és pajzson.
Jet nem csupán eltérítette a hajóját, annál többet tett. Az utolsó pillanatban eltakarta a szemét a bal kezével, és most az ujjai között óvatosan kilesve fürkészte a teljesen megbolondult műszereket. A Cinziából szinte semmi sem maradt. A szétrepülő törmelékdarabok heves villódzás közepette égtek el az Auriga Fire védőpajzsain.
Shinqo ismét belekiáltott az adó-vevőjébe:
– Ki lőtt? Ki adott tűzparancsot?
– Senki – válaszolta neki Jet –, belső robbanás végzett vele. És ha nem csípem el azt a neutrínóvillanást, mi is megsültünk volna. Shinqo úgy meredt a kapitányra, mintha ő tervelte volna ki az egészet.
– Most rögtön le kellene lőjem magát! – morogta gyűlölködve.
– És mégis, mivel? – érdeklődött Jet, és Tragacs felé biccentett, ami a rodiaira szegezte a sugárvetőt, amit az imént kobzott el tőle. A kapitány élvezettel szemlélte az első tisztje arcán megjelenő, zavarodott és döbbent kifejezést, majd ismét megszólalt: – Akkor vegyük át még egyszer az egészet, rendben? Jelenleg a huttoknak dolgozunk, ezt világosan értem. Nekem az egyik főnök ugyanolyan, mint a másik, feltéve ha a részesedés ugyanannyi. De mi mindannyian egyenlő részt kapunk, ugye? Máskülönben közlöm a személyzettel, hogy meg akarta fosztani őket a zsákmánytól. Nem lesznek boldogok, ha megtudják, hogy maga le akart lépni az egésszel. Vagy pedig szólok Tragacsnak, akinek mellesleg nagy szüksége lenne egy olajfürdőre, hogy vegyen szorosabb fogást azon az elsütőbillentyűn, és küldje magát annak a hajónak a személyzete után,  akármelyik homályos részén lakjanak most a Világegyetemnek. Vette az adást?
Shinqo eddig idegesnek tűnt, de most látszott rajta, hogy megadja magát.
– Ugyan már, kapitány – mormolta a kezét feltartva –, ez csak valami félreértés lehet.
– Akkor talán nem ártana tisztáznunk – jegyezte meg Jet.
– Persze, persze. Természetesen megkapja a részét. Mindannyian megkapjuk. Soha nem állt szándékomban másként eljárni.
– És a köztársaságiak?
– Majd megetetjük őket egy szép mesével. Együtt, úgy értem. Nem volna tisztességes magára terhelni az egészet.
– Ezt megkönnyebbüléssel hallom – jelentette ki Jet, azzal intett Tragacsnak, ami erre megforgatta a kezében a sugárvetőt, és visszaadta azt a tulajdonosának. – Mindaddig, amíg én vagyok a kapitánya ennek a hajónak, legyen ez akár papírra, akár plasztiklapra, akár barabelbőrre írva, mindenkitől elvárok bizonyos mértékű önmérsékletet és együttműködést. Amíg ezt megkapom, ki fogunk jönni egymással.
Jet ezzel a műszerfal felé fordult, bízva abban, hogy Tragacs idejében megakadályoz minden ellenséges lépést. És abban is bízott, hogy a rodiai elég okos ahhoz, hogy felismerje, mikor kell elfogadni egy kölcsönösen előnyös alkut. Valóban nem érdekelte, hogy kitől kapja a kreditjeit, ahogyan a huttokat sem érdekelte, hogy ki szállítja le nekik a kincseiket, ameddig megkapták azt, amit akartak. Az üzlet tiszta volt, legalábbis azoknak, akik életben maradtak.
– Nézzük, mi maradt a mi szerencsétlen barátainkból…
A törmelékmező gyors ütemben tágult. A szenzorok nyomon követték a legnagyobb darabokat, amelyek között egy-két méteresek is akadtak – amin Jet meglepődött. A hajtóműrobbanások általában apró szilánkokra tépték a hajókat.
– Az ott mintha az orrkúp része volna – vélekedett Shinqo, és a kapitány válla felett áthajolva kimutatott az elülső ablakon.
– Nincsenek életjelek – jegyezte meg Jet.
– Vagyis nincsenek szemtanúk – állapította meg elégedetten a rodiai.
– A megszokott üzletmenet… – hümmögött Jet, noha ő maga a több éves kalózkodása alatt egyszer sem ölte meg azokat, akiket kifosztott, legalábbis miután már kifosztotta őket. Igaz, összetört néhány szívet, bezúzott egy-két koponyát, de ennél nagyobb bűnt nem követett el. – Ne higgye, hogy miattunk csinálták.
– Hát akkor miért?
– Ez a millió kredites kérdés – felelte a vállát vonogatva Jet.
Shinqo az állát dörzsölgetve töprengett, az ujjvégei alól súrlódó hangok szöktek ki. Most, hogy a kettejük között kialakult feszült helyzet megoldódott, visszaváltozott korábbi önmagává, vagyis egész jó első tisztté. Rendelkezett a pozícióhoz kellő képességekkel, és ha nem adta át magát a kapzsiságának, remekül irányította a hajót, máskülönben Jet sosem szerződtette volna le.
– Volt valamijük a fedélzeten – jelentette ki aztán Shinqo –, és nem akarták, hogy rátegyük a kezünket.
– És ez a valami többet ért, mint a saját életük? – dörmögte Jet, majd hátrafordulva belenézett az első tiszt résnyire húzott szemébe.
– Nekem úgy tűnik, eléggé értékes lehetett.
– Talán még darabokban is az – tette hozzá a rodiai.
– Én is pontosan erre gondolok – válaszolta Jet, és a másodpilóta ülésére mutatott. – Szíjazza be magát, és irányítsa a vonósugarat. Nézzük, mit találunk!
Jet megfordította a hajót, majd ő és Shinqo nekiláttak átfésülni a maradványait annak a hajónak, amelyet alig néhány perccel korábban feltartóztattak. Menet közben a kapitánynak furcsa, nyugtalanító érzése támadt. Bűntudatnak tűnt, és arra biztatta magát, hogy ne hagyja, hogy eluralkodjon rajta. Nem ő ölte meg a Cinzia személyzetét. Ők maguk húzták meg az elsütőbillenytűt. A puszta véletlenen múlt, hogy a pályáik keresztezték egymást, és ő a jó szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt. Gyanította, hogy ha a szerencséje kitart, akkor még némi hasznot is húzhat ebből a mélyűri menetből, és akkor végre módjában áll majd valamivel tisztességesebb személyzetet szerződtetni, és visszatérni a csempészkedéshez.
Vannak rossz napok, és vannak jó napok. Ez talán az utóbbiak közé tartozik – mondta magának mindazzal a meggyőződéssel, amit össze tudott kaparni, márpedig Jet Nebula, a sok vihart megélt csempész tekintélyes adag meggyőződést tudott összeszedni magában.
Miféle baj történhetne?

A Kiadó engedélyével.