Főkép

Elkövettem egy nagy hibát ezzel az estével kapcsolatban: nem néztem utána a vendégként meghívott A Nyughatatlan zenekarnak. A helyszínen azonban gyorsan kiderült, hogy mit takar a név, ugyanis a kezdetben a színpadon álló három srác (Kovács Kornél gitáros és énekes, Hegyes Bertalan bőgős és Sándor Balázs dobos) rögtön tisztázta, hogy mire is számíthatunk tőlük: a „Ring of Fire” című Johnny Cash-sláger azonnal a magyar közönség tudatába égette, hogy itt a nagy legenda dalai fognak szólni. És már ekkor kiderült, hogy nem is akárhogyan: iszonyatos erővel, energiával és hangulattal törtek elő a hangok a hangszerekből és Kornél torkából, az addig félig telt közönségtéren pedig hirtelen sokkal nehezebb lett mozdulni.

Nem is csoda, hiszen nemcsak a zene volt stílusos, de Kornél fekete, elegáns öltözéke is magáért beszélt, és Hegyes Berci szűk farmer-kockás ing-kamionos sapka-műanyagkeretes napszemüveg szerelése és a matricákkal alaposan megtűzdelt nagybőgője is különleges hatást keltett. Aztán bejött a csapat énekesnője, Csató Dóra is, aki először csak a hangjával, később pedig az akusztikus gitárt Kornéltól elvéve segített be a zenélésbe. Hihetetlen volt, amit a színpadon műveltek: profi tudást eszméletlen lelkesedéssel párosítva adták a közönségnek, ami nekik járt. Pár számban még két vokálos lány, Viki és Bori is feljött a színpadra, akik autentikus ruhájukban és énekükkel még tovább fokozták a hatást. Minél előrébb haladtunk a koncertben, annál jobb lett a hangulat: Berci gyakran az oldalára fektette a bőgőjét és úgy játszott, a többiek egyre lelkesebben táncoltak a színpadon, a közönség pedig őrjöngött. A koncert során olyan nagyszerű slágereket hallhattunk, mint a „Cry, Cry, Cry”, a „San Quentin”, vagy a „Walk the Line”, és még Bob Dylan „It ain’t me” című dala is felcsendült egy helyen.

Egyszóval A Nyughatatlan kitett magáért, de annyira, hogy vasárnap reggel, ébredés után rögtön be kellett tennem egy Johnny Cash-lemezt a lejátszóba.

Az est legjobban várt zenekara, a Kowalsky meg a Vega fél 11 körül következett. Az intro alatt szépen felsorjáztak a színpadra, majd belecsaptak a közepébe: a „Hol volt, hol nem” című dallal kezdtek. Ekkorra az első 15-20 sorban már csak nyomorogni lehetett, annyira megduzzadt a közönség és már az első akkordoknál hatalmas ováció tört elő a nézők torkából. A most már nem-is-annyira-új felállású zenekar ezúttal is hozta a megszokott formáját: táncoltak, tomboltak, zenéltek és nemcsak a közönséget szórakoztatták, hanem láthatóan ők maguk is jól érezték magukat. Kowa a forradalomról beszélt, amely jobbá teheti az emberek életét és a szokásos összekötő szövegei nagyon jól felvezették az egyes dalokat (amiknek hallatán persze a közönség ismét csak ujjongott).

Ha az ember elmegy a Kowalsky meg a Vega egy-egy koncertjére, arra bizton számíthat, hogy tömeg lesz és fergeteges hangulat fog uralkodni. És Kowa ezúttal is olyan karizmatikusan énekelt a színpadon, hogy a nézők-hallgatók minden egyes megmozdulására azonnal reagáltak. Na meg ezúttal még a szokásosnál is nagyobb energiabombának tűnt, hiszen még futkározott is a színpadon, oda és vissza, oda és vissza. A hangszerek mind remekül szóltak, több helyen még jobb volt a zene hangzása, mint magán a lemezen. És pont ettől lesz jó egy zenekar, ezért járnak az emberek a koncertjeikre. Eszméletlen hallgatni, ahogy a két trombita, a hegedű, a harmonika, az akusztikus-, a torz- és a basszusgitár, a percussion és a dobok hihetetlenül összetett, mégis könnyen befogadható zenét alkotnak, melyre zseniálisan illeszkedik a pozitív szövegű ének!

Persze a különlegességek sem hiányozhattak az estéről, így a beígért vonósnégyes is megjelent a koncert közepén, és ha nem is direktben, de a tudat határán olyan fűszerrel járult hozzá a hangzásvilághoz, melyet sosem tudtam volna elképzelni. Többek között az „Új templom” című szám is még profibb, még élvezetesebb dallá vált ettől. Egy másik meglepetés is jutott az estére: FankaDeli is megjelent a színpadon és közösen adott elő egy számot Kowáékkal, ami – mint kiderült – csak egy a közösen készítendő új albumukról. Szóval jutott az estére épp elég meglepetés.

A Barba Negra ezúttal is biztosra ment, mindkét zenekar hatalmas bulit csapott és a lassan már megszokott dizájnba újabb színt csempésztek. Kíváncsi vagyok, mit tudnak még kihozni az egészből!