FőképBármit is gondoljunk róla, mit sem változtat a tényen, miszerint a regényírókat úgy vonzza magához a templomos lovagrend, mint éjszakai pillangókat az olvasólámpám fénye. Csak amíg a lepkéket némi hajkurászás után rendre kitessékelem az életteremből, addig a pénztelenség okozta királyi „államosításnak” áldozatául esett templomosokkal mindenki azt csinál, amit akar. Ezért aztán egymás után látnak napvilágot a róluk szóló agyszülemények, s ezekben általában fontos, ha ugyan nem központi szerepet játszik az a folyton változó „kincs”, amit „állítólag” a jeruzsálemi Salamon-templom alatt találtak. Ennek pontos mibenlétével kapcsolatban a Frigyládától kezdve a Szent Grálig számtalan lehetőséget megírtak már a jobb, illetve rosszabb sorsra érdemes bértollnokok.

Ezúttal Oliver Bowden adta közre saját verzióját, amelyben számomra váratlan fordulattal átmenetileg magára hagyja jól bejáratott hősét (Ezio Auditore), és 1507-ből egy laza húzással visszaugrik az 1257-es esztendő nyaráig. Három évvel a VII. keresztes hadjárat után vagyunk, ami azért érdekes, mert Itália helyett a Szentföldön találjuk magunkat. Ám ezzel még nem ér véget az időutazás, hiszen mesélőnk – aki nem más, mint Niccolo Polo, Marco Polo apja – még messzebbre néz vissza, némi kitérőtől eltekintve a kötet tényleges cselekménye 1191-ben játszódik. Egészen pontosan az ifjú orgyilkos, Altair történetével ismerkedünk, aki önhittsége miatt elbaltáz egy küldetést, és ezáltal veszélynek teszi ki a rend, az asszaszinok központját. Büntetésül számos feladatot kell teljesítenie, melyek során bejárja a korabeli Szentföld fontosabb városait, és mellékesen összefut néhány jelentősebb, valóban élt uralkodóval, hadvezérrel.
 
Ezen alkalmi találkozások jelentősége eltörpül a főszereplő ámokfutásához képest. A sorozatban érkező orgyilkolásokat sajnálatos módon Bowden nagyon sűrítve meséli el, a kivitelezésen kívül minden másra csak érintőleges jut idő. Többek között a háttérmunkával, a felderítéssel, a tervek kidolgozásával ezúttal (sem) foglalkozik, miként a főszerelő jellemfejlődésére vagy egyszerűen a hétköznapok bemutatására sem marad kellő idő. Ez utóbbi mellőzését kifejezetten sajnálom, mert számos korabeli pletykát, apró kis színest lehetett volna beépíteni a történetbe. Mivel ez nem történt meg, maradunk a korábbi szinten – vagyis játék alapján íródott regényt kapunk, ami ezúttal sem vállalkozik másra, mint a képernyőn látottaknak megfelelő hangulat felidézésére nyomtatott formában. De legalább a templomosok terve ötletes, és még egy kis moralizálást is kapunk ráadásnak.
 
Mi köze van mindehhez a templomosok titokzatos kincsének? – merülhet fel mindenkiben a kérdés. A templom alatt talált ereklye (nevezzük így) fontos szerepet játszik a történetben, nem csak azért, mert felbukkanásától kezdve ellenségeskedést okoz a jók (orgyilkosok) és a rosszak (templomosok) között, hanem mert birtokosa olyan hatalomhoz/tudáshoz jut, ami meghatározó lehet a következő évszázadokra. Bowden úgy fejezi be ezt a részt, hogy az olvasó kíváncsian várja a folytatást, amelyben újra Ezio lesz a főszereplő.
 
Részlet a regényből