FőképAz OSI név nem egy hagyományos értelemben vett zenekart, inkább egy zenei projektet takar, amely a progresszív metal műfaj ismert nevei alatt fut. A fő zeneszerző Kevin Moore, aki hajdanán a Dream Theater billentyűseként volt ismert, aki mellett Jim Matheos, a Fates Warning gitárosa hoz még ötleteket, de vendégként számos más ismert zenész is megfordult már az eddigi lemezeken (Mike Portnoy, az azóta már szintén ex-Dream Theater dobos, Joey Vera, a Fates Warning állandó kisegítő basszere, Steven Wilson Pocupine Tree-főnök, Mickael Akerfeldt az Opethből és a jelenlegi albumot is feldoboló Gavin Harrison, szintén a Porcupine Tree-ből).

A nevek hallatán leginkább arra számíthatna a hallgató, hogy valamilyen bonyolult progresszív metal zenét játszanak ezek az arcok, ám meglepő módon az OSI zenéje nem sok rokonságot mutat a felsorolt együttesek muzsikájával. Kevin Moore már a Dream Theaterben is ismert volt furcsa egyedi játékáról, s az Awake című lemez utolsó tétele („Space-Dye West”), amit ő írt, már akkoriban előrevetítette, hogy mire számíthatunk Kevintől a későbbiekben, majd egyszemélyes projektjében, a Chroma Keyben teljesedett ki, ahol a hangsúly már bőven eltolódott a metal felől az atmoszférikus zenék felé. Az OSI tulajdonképpen ennek a folytatásaként is értelmezhető, hiszen az elektronikus-atmoszférikus alap mit sem változott, ám Matheos szaggatott riffelésének és az élő doboknak köszönhetően pont annyira lett metalos a zene, mint amennyire a másik oldal is képviselteti magát. Mivel a két zseni már több Fates Warning lemezen is dolgozott együtt, így valamelyest hasonlít ez a zene a másik zenekaréra is, a különbség csupán annyi, hogy Matheos gitárjátéka némileg visszafogottabb, direktebb és persze Moore jóval több teret kap: a Chroma Keyből is ismert samplerek, effektek mellett Kevin adja az énekhangot is. Neki persze eléggé korlátozottak a vokális képességei, ám középtónusú hangját mégis kellemes hallgatni, monotonitása ellenére nem fullad unalomba.



Ez a monotonitás valójában az egész zenére igaz és jól láthatóan szándékos is, ráadásul az első korong óta semmit sem változott, ám hiába ismétlődik kitartóan ugyanaz már elég régóta, hiába hasonlóak még a dalok is, az OSI mégis megunhatatlan, ami talán különös, egyedi hangulatának köszönhető. Ez a komor hangulat mind a pattogósabb, lendületes szerzeményeket, mind pedig az elszállósabb tételeket egyaránt áthatja. Ez a kétfajta daltípus figyelhető meg egyébként az összes lemezen és természetesen itt is. A metalosan zakatolós, középtempós szerzemények rendkívül fogósak, akár elsőre belemásznak az ember fülébe, míg a nyugodtabb hangvételű, álmodozós tételek többnyire inkább elgondolkodtatják az embert, vagy szépségükkel elkápráztatják.

A Fire Make Thunder összes tétele újfent telitalálat, számomra az egyetlen gyengébb dal a „For Nothing”, de úgy gondolom, ennyi üresjárat még el is fér egy lemezen és ennek megítélése is teljesen szubjektív. A többi dal viszont immár egyformán hatalmas kedvenc, mert mindegyik ad valamilyen pluszt. A vészjóslóan induló, rádiós szöveggel díszített „Cold Call” erős menetelésével, a lebegősebb „Guards” elektronikus hangjaival és fülbemászó refrénjével, a szépséges „Indian Curse” bánatos hangulatával, az instrumentális „Enemy Prayer” durva riffjeivel, a szinte csilingelő „Wind Won’t Howl” lágyságával és kellemes énektémájával, nemes egyszerűségével, a szaggatott „Big Chief II” megunhatatlan témájával, valamint Dream Theateres kezdésével győzött meg, a lemezt záró „Invisible Men” pedig összetettségével, váltásaival és monumentális magasságokba emelkedésével varázsolt el.

Bár újdonságot most sem adnak ezek a dalok és ez a lemez az előzőekhez képest, mégis azon kapom magam, hogy sokadik alkalommal hallgatom újra az anyagot töretlen lelkesedéssel. De ez nem is csoda, mert ha magához képest nem is újul meg az OSI, mégis egyedülálló egységgé áll össze, amit ezek az arcok egymástól olyan távolról összeraknak. Matheos egyszerűnek ható, mégis hallhatóan ravasz és fifikás riffelése és ritmusozása, a Porcupine Tree dobos Gavin Harrison azonnal felismerhető játéka és pörgetése és Kevin fáradt, melankolikus, de kellemes orgánuma, valamint kizárólag rá jellemző effektjei és billentyűs díszítései saját, bekategorizálhatatlan műfajt alkotnak és megismételhetetlen zenei élményt adnak.

Az OSI az elektronikus és metal zene tökéletes egyvelege, ahol mindkét oldal pont egyensúlyban van és ami egyaránt alkalmas arra, hogy a hallgató belemerüljön, de akár háttérzeneként is kiváló. Ennek a monoton zakatolásnak és az összetéveszthetetlen hangulatnak hála valószínűleg nem mindenki vevő erre a furcsaságra, de aki elsőre magáénak érzi, az bátran próbálkozhat a többivel is.

Az együttes tagjai:
Kevin Moore - ének, billentyűk, programozás
Jim Matheos - gitár, basszusgitár, billentyűk, programozás

Közreműködött:
Gavin Harrison - dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Cold Call
2. Guards
3. Indian Curse
4. Enemy Prayer
5. Wind Won`t Howl
6. Big Chief II
7. For Nothing
8. Invisible Men

Diszkográfia:
Office of Strategic Influence (2003)
Free (2006)
Blood (2009) 
Fire Make Thunder (2012)