Főkép

Amikor a tudomány mindkét irányba – a gigantikust és a mikroszkopikust, a mérhetetlenül távolit és a testünk legelemibb alkotóelemeinek részét képezőt megcélozva – kitágította világunkat, a művészet is azonnal reagált a változásokra, és igyekezett valamiképp kifejezni az új, de legalábbis átalakult szemléletet. Az irodalomban és a filmvásznon a tényleges tudományos fantasztikum, az úgynevezett hard science fiction indult hódító útjára, a zenében pedig az elektronika. Karlheinz Stockhausen ötvenes-hatvanas évekbeli experimentális darabjai alapjaiban értelmezték át mindazt, amit korábban struktúráról, hangról és harmóniáról gondoltunk, és a könnyűnek nevezett zene sem maradhatott le sokáig a kísérletezésben. A pionírok között találhattuk a német Tangerine Dreamet, amely mára lényegében az alapító Edgar Froese köré szerveződött muzsikusok folytonosságában is állandóan megújuló projektje.
 
A Művészetek Palotájában megrendezett budapesti koncert az Electric Mandarine Tour 2012 elnevezésű koncertkörút első állomása volt, és az előadás alatt mindent megtapasztalhattunk, ami a Tangerine Dreamet azzá a különleges, egyszerre befogadó és másokra inspirálóan ható formációvá tette és teszi, aminek évtizedekkel ezelőtt megismerhettük.
 
A koncert előtti várakozás percei alatt, míg a néhány keményen késő néző kivételével mindenki megtalálta a helyét, Beatles dalokat hallgathattunk, és ez nem kizárólag arra emlékeztetett, hogy az együttes a „Lucy In The Sky With Diamonds” egyik sorából merített ihletet a névadáshoz, hanem arra is, hogy a két zenekar pályafutása ténylegesen fedte egymást, és az első Tangerine Dream album mintegy átvette a stafétabotot a liverpooliak utolsó nagylemezének megjelenése után. Igaz ez még akkor is, ha a két csapat stílusa az egyetlen „Revolution No. 9”, a Beatlesre legkevésbé jellemző, abszolút elborult szerzemény kivételével a kísérletező hozzáálláson kívül semmilyen szempontból sem volt soha összevethető.
 
Froese köztudottan képzőművésznek tanult, amikor annak idején Nyugat-Berlinbe költözött, így nincs mit csodálkozni azon, hogy zenekarainak fellépésein megpróbálkozott a multimédiás effektusok beépítésével, és ezzel a mai napig nem hagyott fel. Az egymásba folyó számokat ezúttal is absztrakt, sokszor kifejezetten szürrealisztikus kivetített képek egészítették ki. Természetesen domináltak az űrhöz, az űrkutatáshoz kapcsolható filmrészletek, hiszen a maga csodájában még sokáig megtapasztalhatatlannál izgalmasabbat kitalálni sem lehet; ugyanakkor a méretarányok néha átfordultak, és megjelentek az idegi és sejtfolyamatokra utaló mintázatok is. Emellett nem hiányoztak a teljességgel elvont, számítógéppel generált matematikai formák és a hipnotikus, pszichedelikus orgiában táncoló színek sem.
 
Bizony nem szabad elfeledni, hogy a pszichedélia szintén fontos alakító erőnek számított a zenekar korai korszakában, és ezúttal is voltak pillanatok, melyek egy megalakulás utáni Pink Floyd koncerten sem tűntek volna idegennek, ugyanakkor a delejező, makacs ritmusok és a finom eltolódások művészete inkább a hatvanas évek amerikai minimalizmusában gyökerezik. Froese persze nem Steve Reich, a kortárs zenei ihletettség mégis jól kiérződik az együttes számos kompozíciójából, ahogy felfedezhető volt Liszt Ferenc atonalitásra törekvése, Ligeti György atmoszferikus és mikrotonális kísérletei, és még sorolhatnám a Tangerine Dream számaiban lappangó hatásokat. A legütősebb, legkegyetlenebb perceket talán az indusztriálisba hajló, stroboszkóppal „megerősített” art rocknak köszönhettük, amikor szinte a fejünkbe mászott a zene és a színpadi kép együttese.
 
Úgy érzem, tanulságos élményben lehetett része a sok furcsa figurával tarkított közönségnek, hiszen az experimentális rockzene megszakítatlan, mindvégig organikus fejlődését tökéletesen példázó koncertnek lehettek fül- és szemtanúi, ahol múlt és jövő olvadt össze egy különös elme sokszor a valóságnak fittyet hányó csapongásainak köszönhetően.
 
Előadók:
Edgar Froese – billentyűs hangszerek
Linda Spa – szaxofon, fuvola, billentyűs hangszerek
Iris Camaa – elektromos dob, ütőhangszerek
Thorsten Quäschning – billentyűs hangszerek
Bernhard Beibl – gitár
Hoshiko Yamane – hegedű