Főkép

A 2011-es év Steven Spielberg számára az ellentmondások jegyében telt. Ugyan a Hadak útján című rendezése a kritikusok és szakmabeliek többségének kifejezetten nem tetszett (én magam sem voltam elragadtatva a szentimentális filmeposztól), végül hat Oscar-jelölést is be tudott zsebelni. Ezzel szemben a Tintin kalandjairól az interneten böngészve számtalan pozitív véleményt lehetett olvasni, ám az amerikai filmakadémia mégis mindösszesen egy kategóriában tartotta esélyesnek az aranyszobrocskára (az is a zenéért járt volna). De ez nekünk, az érdeklődő nézőknek különösebb fontossággal nem bír – az viszont annál inkább, hogy az animációs mű rendkívül szórakoztatóan sikerült, bátran ajánlom az egész családnak.
 
Tintin figurája talán már sokaknak ismerős lehet, hiszen a fiatal újságíró több mint nyolcvan éve old meg rejtélyeket és fedez fel titkokat. Eredetileg Hergé, a legendás belga képregényíró munkássága nyomán elevenedett meg, ám az eltelt idő alatt kalandjainak számos feldolgozása is elkészült. Elmaradhatatlan foxterrier kutyájával és néhány barátjával együtt bejárta már az egész világot, habár a 2011-es animációs film mégis a korábbi időkhöz nyúl vissza – amikor cikkei révén már ismertté vált, de még csak most találkozik Haddock kapitánnyal, aki később állandó társául is szegődik. Tintin ugyanis a kapitány őse után nyomoz, aki az elsüllyedt Unikornis hajót irányította – melyen történetesen hihetetlen mennyiségű aranyat és drágakövet is szállított. A rakományt azonban más is meg szeretné kaparintatni, s megkezdődik a versenyfutás a nyomokért, melyek elvezethetnek a kincshez.
 
Muszáj leszögeznem, hogy aki komoly intellektuális élményre, netalán kifinomult drámára vágyik, annak a Tintin kalandjai nem lesz szerencsés választás. Azonban aki csak szeretne a fotelbe szegezve percenként felnevetni és elvarázsolva bámulni a mozivászonra a pergős akciójelenetek közben, annak érdemes megtekinteni. Egy pillanatig sem ígér mást, mint amit végül biztosítani is tud: igazi régivágású (legalábbis olyan tekintetben, hogy manapság rettentően kevés az ilyen típusú alkotás), az Indiana Jones és hasonló filmek nyomdokain járó animációt, amelyben ugyan a cselekmény elég gyerekes és a karakterek is csak karikatúra-jellegük miatt válnak emlékezetessé, azért a másfél óra alatt nagyszerűen szórakoztat.
 
 
A forgatókönyv nem túl bonyolult, fordulatainak többsége is kitalálható, mindez mégsem zavar igazán. A sodró lendület miatt nem érek rá gondolkozni, vagy ha mégis, akkor is inkább a szereplőkre koncentrálok, akik sok meglepetést rejtenek magukban. Haddock kapitány részeges alakja egyszerre szörnyen mulatságos és – a körülményekhez képest szokatlan módon – korrekten ábrázolt, ha készül folytatás, remélem, még találkozhatunk vele. A sztereotip detektívek megtestesítői Thomson és Thompson (eredetileg Dupont és Dupond), akiket nevük kiejtése nem különböztet meg, csupán a bajszuk állása eltérő – burleszkbe hajló mozdulataik állandó humorforrással szolgálnak. Habár Tintin és a „cukros nevű” gonosz, Sakharine nem különösebben érdekes figura, de az újságíró kutyája, Milu (vagy Snowy) legalább mindvégig aranyos maradt.
 
Egy kicsit talán érdemes elidőzni az animáció minőségénél is, elvégre mégiscsak azt látjuk a játékidő alatt. Motion capture technikával készült (mint a Polar expressz vagy a Karácsonyi ének), vagyis színészek közreműködésével vették fel a jeleneteket, noha számítógépes grafikusok adták meg a képsorok végleges formáját. Így a végeredmény is kétes, mintha félúton rekedt volna a valóság és a rajzolt világ között, sokak számára nem lesz túl tetszetős. A szereplők mimikája sokszor hiányzik, bár mindenképpen pozitív, hogy a háttér és a környezet gyönyörűen fest. Spielberg kihasználja az animáció nyújtotta lehetőségeket, s azon túl, hogy a menekülések és lövöldözések kavalkádja rendkívül látványos, még a tükröződő felületek sem maradnak üresen.
 
A Tintin kalandjaiban mindenki megtalálja a kedvére valót: a fiatalabb korosztály a szemkápráztató üldözéseken és a látványosan zűrzavaros küzdelmeken fog álmélkodni, az idősebbeknek a verbális és vizuális poénok hada vagy a klasszikus kalandfilmekre jellemző momentumok fognak kellemes perceket szerezni. Még ha nem is lesz műfajának megújítója, s talán az animáció furcsa stílusa is néhányaknak ellenszenves lehet, minden gyerekessége ellenére vidám szórakozással telhet el a másfél óra. Ennél többet pedig igazán nem várhatunk tőle.