Főkép Általában nem kedvelem a mi lett volna képzelgéseket, de érdemes elgondolkodni azon, vajon mekkora csalódás érte volna a rajongókat, ha Howard nem lesz öngyilkos, és még vagy 10-20 évig alkot. Mert ugyan manapság főként a Conan történetekről ismeri mindenki a nevét, de alkotói korszakában számos hőst/világot teremtett. Ezeket viszont a ciklikusság jellemezte: gyakorlatilag kitalált valamit, utánajárt, elkezdett novellákat írni az adott hősre, világra majd egy idő után megunta az egészet, újra kitalált valamit, utánajárt, novellák, megunta, és így tovább. Természetesen az átmenetek sosem voltak drasztikusak, illetve közben néha mást is írt, de a lelkesedés hullámzása végig jellemző volt rá.

Conan után például westernsztorikat írt, aztán van jó néhány bokszolós novellája, meg tengerészről szóló – szerencsére fantasy hőseinek kalandjait már magyarul is olvashattuk. Szóval ki tudja, miféle új „bajnokokat” álmodott volna papírra, és ezek mennyire hatottak volna a kortársakra és az utókorra. Mert az vitathatatlan tény, hogy Conan alaposan meghatározta a következő évtizedeket. Illetve az is érdekes kérdés, hogy mekkora hőbörgés lett volna, amikor nyilvánvalóvá válik a rajongók számára, hogy nincs több Conan. Mondjuk én már azzal is beérném, ha a teljes levelezése, vagy ami megvalósíthatóbb, a Lovecrafthoz írt és a Conan univerzumhoz kapcsolódó levelek megjelennének magyarul. Félek, erre még várnom kell.
 
Petőfi Sándor vagy József Attila műveihez hasonlóan – természetesen azokkal nem egy kategóriába helyezve – úgy gondolom, Howard Conan írásait is muszáj időről-időre kiadni, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor állandóan a boltok polcain tartani, mert a maga műfajában ezek is klasszikusnak számítanak. Ennek ellenére úgy sejtem, az évekkel ezelőtt két kötetben kiadott összkiadás már nehezen beszerezhető, ezért áthidaló megoldásként ideje volt egy más szemléletű kötetnek. Ezúttal Nemes István kapott lehetőséget, és ezt kihasználva összeválogatta kedvenc novelláit.
 
Mint minden hasonló gyűjtemény, ez is teljesen szubjektív, így biztosan lesznek, akik hiányolják ezt vagy azt a címet, de véleményem szerint a minimális cél teljesül: ezek az írások tökéletesen visszaadják mindazt, amiért a kimmériai barbár örök kedvenc marad. Az a féktelenség, őserő, a múlt és a jövő között létező, a civilizációban élő barbár, aki úgy van jelen a városokban, kikötőkben, hogy végig megmarad külső szemlélőként. Az „igazi” férfi őstípusa, aki előbb kikacagná, majd hóna alá csapná korunk szemrevalóbb feministáit és elsétálna velük egy rövid légyottra. Aki egyaránt utálja a varázslókat és a szörnyeket, aki miközben határozott véleménnyel bír a világról, mégis nyitott minden új élményre. Igazi harcos, aki nem hátulról irányítja embereit, hanem az első sorokban pusztítja az ellent, s közben izmai erejében és fegyverében bízik. Szabad szellem, aki minden további nélkül csatlakozik csoportokhoz, emberekhez, de ha úgy adódik, már vándorol is tovább.
 
Egyszóval igazi hős: vedel, szórja a pénz, egyaránt képes koplalni és lakomázni, harcol az ármánykodás ellen, de ha úgy adódik, rettegett kalóz- és rablóvezérként szerez hírnevet magának. Inkább cselekszik, mintsem lelki nyavalygásokkal múlassa az időt, viszont értelem is bőven akad kemény koponyájában, mindig tanul hibáiból. Nem folytatom tovább, a Conan történeteket elsősorban olvasni kell, aztán jöhetnek a képregények, majd az első film, a halovány folytatások, s a végén úgyis újra kézbe veszi az ember valamelyik Conan könyvet – mert ezeket is muszáj rendszeresen újraolvasni. Nem csak azért mert klasszikusok, hanem mert visszaadnak valamit abból az időből, amikor a világ még fiatal volt és barbárok jártak közöttünk.
 
Tartalomjegyzék
Ymir leánya
Az elefánt tornya
Isten a szarkofágban
Zsiványok a házban
A fekete tengerpart királynője
Szülessen boszorkány!
Vörös szögek
Gwahlur Fogai
Túl a Fekete-folyón
A vörös citadella
 
Részlet a regényből