Főképrendező: Gregor Jordan
forgatókönyvíró: Peter Woodward
operatőr: Oliver Stapleton
producer: Caldecot Chubb, Vanessa Coifman, Marco Weber
vágó: Scott Chestnut
színes, szinkronizált amerikai thriller, 97 perc
 
Nem szép dolog a félrevezetés. De nem ám! Amikor a valóságban csúnyát, rondát, gusztustalant, mi több, visszataszítót és borzalmasat elkezdik szivárványszínű ecsettel kisminkelni, nem létező emberi oldalát kidomborítani, és úgy teljes egészében hitelteleníteni. Meseszerűvé tenni. Habálommá, babagügyögéssé, hamisan ideálissá. Mert akkor egyrészt baromira átvernek bennünket, másrészt viszont pont az elgondolkodtató lényeg (a tanulság meg a konzekvencia) veszik el. És nem marad semmi, az meg pláne nem, ami pont a bemutatás-elmesélés indoka lenne. A filmeknél a háborús topik az, amely a legerősebb hitelességet követeli meg, hiszen hiányában valami egészen más műfajjá transzformálódik (vagy degradálódik) az alkotás. Mondjuk szatírává. Vígjátékká. Vagy éppen paródiává. Ha a harci, háborús, terrorfenyegetéses történet nem a kendőzetlen vérvonalat követi, önmagát teszi értelmetlenné. Amikor például az egész világra kiterjedő háború esetén megfelelően kiképzett, ergo értékes katonákból álló mentőcsapatot küldenek egyetlen jelentéktelen közlegény megmentésére abból a szituáció tekintetében totálisan indifferens okból, hogy édesanyja elvesztett két fia mellé nehogy ő is a hősi halottak sorsára jusson, hitelesség helyett paródiává (habálommá, babagügyögéssé… stb.) silányítják a filmet. Mert a háborúban nem létezhet mindent felülíró humanitás. Ott csak CÉL van, amelyet minden (akár nem megengedett) eszközzel is, de EL KELL ÉRNI. Nos, erre a - látszólagos - erkölcsi dilemmára épül a Nincs határ / Hihetetlen című film.
 
A kettős cím zavaró, de ez a magyar forgalmazás rákfenéje: amikor ugyanazon film vagy kettős címmel fut, vagy éppen évek múltával kétes vagy egyáltalán nem ismert okok miatt átneveződik. No comment. Mindenesetre a Nincs határ a megvalósítás-orientált attitűdöt jelzi, a Hihetetlen pedig tökéletesen utal a történet csúcspontjára. Na szóval: Gregor Jordan filmjének középpontjában a modern kori terrorizmus, valamint az ellene való harc áll. Egy Steven Arthur Younger nevű amerikai állampolgár, egykori bombaszakértő katona hirtelen köpönyeget vált, Yusuf Atta Mohamed néven mutatkozik be egy, a CIA-nek küldött videoüzenetben, és közli (valamint korlátozottan, de mutatja is), hogy három amerikai nagyváros sűrűn lakott részén elhelyezett egy-egy nukleáris töltetű bombát, amelyek 6 nap múlva felrobbannak, ha nem teljesítik a követeléseit. Az FBI is csatlakozik, azonnal rááll az ügyre, ám őket is meglepetésként éri, amikor kiderül, hogy Younger közben feladta magát, és katonai őrizet alatt áll. Helen Brody FBI-ügynöknő kapja a feladatot, hogy hallgassa ki Younger-t, ám munkája során akarata ellenére társítják össze egy CIA-védelem alatt álló kihallgatás specialistával, H ügynökkel, aki a legfelsőbb hatalom (valószínűsíthetően az Elnök) engedélye alapján mindent megtehet annak érdekében, hogy szóra bírja Younger-t a bombák hollétét illetően. Ettől kezdve pedig versenyfutás kezdődik az idővel és a moralitással, azaz minden eszköz megengedett-e a cél elérése érdekében?
 
A Nincs határban a hangsúly vastagon a „minden eszközön” áll. Peter Woodward néhol enyhén zavaros részletekbe merülő forgatókönyve színtiszta morális kiáltvány, vagy ha megfordítjuk, példastatuálás. Egyfelől vannak ugyebár a semmilyen eszköztől vissza nem riadó terroristák (hiszen embertelenségüket a Szent Háború ab ovo felmenti és akceptálja), másfelől viszont ott van a demokratikus, emberi életet védő-óvó Egyesült Államok, ahol olyan civilizált törvények a mérvadóak, mint például a Genfi és a Hágai egyezmények. Ez a két oldal teljesen összeegyeztethetetlen, ezért is biztosít kézzelfogható, dinamikusan feszültséggerjesztő konfliktusforrást a filmnek. A két beállítódást a történetben a két fő karakter hordozza: az FBI-ügynök Brody a humánus, a CIA-védett H ügynök az antihumánus eszme képviselője. Kettejük harca során néhol jelentéktelenné is válik maga az indok, vagyis Younger és a bombák; az elvek harca felülemelkedik a sztori kézzelfoghatóságán, hogy univerzális álláspont megválasztására késztessen. Ebben a rendezői törekvésben kiváló partner Woodward forgatókönyve, hiszen Younger végül eszement, irreális követelésekkel áll elő, üzenvén a néző felé, hogy egyáltalán nem a bombák (és a leendő áldozatok) a fontosak, hanem az a reakció, ahogyan az USA válaszol a terrorizmusra. Tényleg minden megengedett a cél érdekében? Még úgy is, ha a terroristák kesztyűjét felhúzván Amerika hozzájuk hasonlatossá válik? Fajsúlyos kérdések, a nézőnek magának kell válaszolnia rájuk.
 
A vizuális megvalósításban azonban vannak hibák és klisék is. A titkos, komoly katonai környezet és az atmoszféra lefestése nem üt át a képeken (felfeslik), én pedig sokszor éreztem azt is, hogy a hárombetűs szervezetek (CIA, FBI) és a hadsereg hatásköre közötti polémia teljesen lutriszerű, esetleges, hiteltelen. Ezek azonban mind-mind csak kulisszák, kellékek, az igazi történés a két főhős, no meg a terrorista között megy végbe. Ilyenformán hármójuk „szembenállása” képekbe öntött filozófia, az elmélet gyakorlati síkon történő szemléltetése a Nincs határ igazi erénye. A történet ívének két húzófonala, az idő ketyegése és a feszültség növelése szinkronban vannak, spirálszerűen erősítik egymást. A csúcspont akkor jön el, amikor képbe kerül a terrorista felesége és két kisgyereke, H ügynök pedig a végsőkig hajlandó lenne elmenni a vallomásért. Az említett két eszme harca nem lehet kétséges, elvégre amerikai filmet látunk, s bár lehet, nem mindenki véleménye igazolná Brody ügynök „győzelmét”, a film ettől még szerencsére nem lesz hiteltelen. Legalább kemény indokokat kapott a másik oldal is, a sztori vége pedig, ha úgy akarjuk (és akarjuk úgy), nyitott. A kérdés ellebeg a levegőben: két gyermek élete az egyik serpenyőben, millióké a másikban. Személy szerinti álláspontom legjobban egy Galgóczi Erzsébet elbeszélés címével húzható rá a dilemmára: tizenegy több mint három. Ha rajtam múlt volna - fájó, de tisztán racionális döntés keretében - bekövetkezik a film eredeti címére utaló elképzelhetetlen...