FőképFülszöveg:
Az emberi faj egyedei eredetileg gömb alakúak voltak négy kézzel, négy lábbal, két szeméremtesttel, egyetlen kobakjukon két arccal, csak Zeusz kettévágta őket, és a két rész azóta örökösen keresi a párját - írja Platón "A lakoma" című művében. Ennél érzékletesebben vagy szellemesebben nehéz volna megfogalmazni, hogy mi a szerelem, bővebben lehet. Francesco Alberoni, a milánói egyetem szociológia- és pszichológiaprofesszora erre vállalkozott. A szerelem születését, "tünetegyüttesét", megjelenési formáit, kibontakozását, problémáit, boldog, unalmas, szomorú vagy tragikus végét, zsákutcáit elemzi - esetleírásokkal, kultúrtörténeti érdekességekkel, mitológiai és filmes hivatkozásokkal bőségesen illusztrálva.

"Mit is jelent az, hogy "szerelmes vagyok"? "Mit jelent, hogy "szeretlek"? Van, aki azt állítja, hogy szüntelenül szerelembe esik, hogy egyfolytában szerelmes. Mások úgy tartják, hogy csak néhányszor lehet élete során szerelmes az ember. Néha, ha hosszasan elbeszélgetünk valakivel, megesik, hogy az illető bevallja, sok viszonya volt, de csak egyetlenegy nagy szerelme. A szerelembe esés, szerelem, szeretet, gyengédség, szenvedély, erotikus vonzás szavak mögött többféle jelentés húzódik meg. Az a szándékunk, hogy rendet teremtsünk ebben a rendetlen érzelmi rendszerben. Szeretnénk megvetni egy valódi szerelemtudomány alapjait. Szeretnénk feltérképezni a szerelem világát, osztályozni a formáit, hogy mindenki magára ismerhessen bennük. Szándékunk feltárni, milyen folyamatokból alakulnak ki ezek a formák, és milyen módokon fejlődhetnek tovább. Mindehhez szeretnénk útmutatást, kalauzt nyújtani az olvasónak."

Részlet a regényből:
Férfi és nő

Egyformán esik szerelembe a férfi és a nő, a fiatal és az öreg, a homoszexuális és a heteroszexuális. A bűntudatot, a dilemmát azonban erősen befolyásolja a kultúra, a történelem, az elsajátított erkölcs. A két nem fokozatos közeledése ellenére ebben a történelmi pillanatban is fennállnak még közöttük különbségek. A nő általában pozitív, erkölcsi tettként éli meg a szerelmet. Hagyományos erkölcse azt sugallja neki: ha szeretsz valakit, csatlakozz hozzá. A férfinál viszont az öröm világába tartozik a szerelem. Hagyományos erkölcse azt sugallja: légy hű az egyezségekhez, viseld gondját azoknak, akik tőled függnek, ne okozz szenvedést azoknak, akik szeretnek és akik a támogatásodra számítanak. Csak a szerelembe esés legitimizálja valamelyest a szerelmet egy férfi szemében. Akárcsak egy robbanás, amely felforgatja a fennálló erkölcsi szabályokat. A férfi belső késztetést érez, úgy érzi, joga van rá, hogy kövesse a szerelmét. De még ez esetben is működik a másik morál, a felelősség erkölcse.3 A szerelmes férfi ezért gyakran továbbra is törődik azzal, akit elhagy, felelősnek érzi magát a szenvedéseiért. Új keletű szerelme gyakorol rá nyomást, hogy hagyja el az előző nőt. Rendszerint az új nő magyarázza el a férfinak, hogy joga van ehhez, sőt ez a kötelessége, hiszen ha a másikkal marad akkor is, amikor már nem szereti, csak árthat neki.
Hiba volna ebben a viselkedésben a nők egymás közötti versengését látni. A nő egyszerűen úgy gondolja, hogy ha szeret valakit az ember, akkor csak azt szeresse, és egyéb etikai normákat nem is kell tiszteletben tartani. A nő csatlakozik ahhoz, akit szeret, és ezzel már eleget is tett minden erkölcsi kötelességének. A férfit azonban az élet az évezredek során arra tanította, hogy elsődleges kötelessége a közösséggel, a családdal, a feleséggel, a gyermekeivel szemben áll fenn. És az erotika csak többlet. Olyasvalami, amit megkaphat a feleségtől, az ágyasaitól vagy a rabnőitől is. Olyasvalami, amire háborúval és fosztogatással is szert tehet. Elsődleges, nem erotikus kötelességeitől azonban nem tántoríthatja el mindez.
A nők igazat mondanak, amikor azt állítják, hogy a férfiak a szerelmi dolgokban bizonytalanabbak, haboznak, kétségek között vergődnek. A nők vagy igent mondanak, vagy nemet, köztes álláspont nincs. Ha egy kapcsolat véget ért, az számukra örökre lezárult, és nem éreznek többé együtt azzal, akit már nem szeretnek. Françoise Giroud könyvében a főszereplő így beszél a férjéről: „De a női lélektanhoz nem sokat konyított. Hát nem tudta, hogy ha egy nő már nem szeret, egyszerűen és természetesen túllép szerelme egykori tárgyán? hogy örökre félresöpri?”
A férfi azonban évezredeken át hozzászokott a gondolathoz, hogy felelősség terheli, kötelességei és jogai vannak, amelyek mindvégig fennállnak. Csak mostanában, mióta eltűnt a patriarchátus, a nők függetlenedtek, visszaesett a születések száma, javult a társadalmi gondoskodás, tehát csak manapság csökken a férfiúi felelősség súlya és mérséklődnek a hagyományos elvárások. Megmaradt azonban egy olyasféle szellemi habitus és morális érzékenység, amelynek nincs többé objektív igazolása. Egyre jobban érvényesül tehát a női modell. A férfi pedig immár nem erénynek érzi saját bizonytalanságát, határozatlanságát, hanem bűnös gyengeségnek. Bizonytalanságát paradox módon ismét bűntudatként éli meg.

A gyermekekkel együtt élt élet

A gyermekek születése és jelenléte attól függően gyakorol befolyást a pár életére, hogy milyen terveik voltak az indulásnál. A múltban a házasságnak nem volt értelme gyermek nélkül, és gyakran még a szerelemnek sem. Mind a férfi, mind a nő vágyott gyermekre, amelyet kapcsolatuk legfontosabb kifejeződésének, megnyilvánulásának tartottak. Ábrahám szereti Sárát, de gyötri a gondolat, hogy Sárának nem lehet gyermeke, ezért egyezik bele, hogy Hágártól szülessen fia. Napjainkra a gyermek iránti vágy jelentősen csökkent. Európában csak kevés férfi gondol a születendő gyermekekre, amikor szerelembe esik. Megemlíteném egy délolasz szobrászművész esetét. Számára létfontosságú volt a gyermek. Egyszer teljesen belebolondult egy gyönyörű lányba, aki eszményi felesége lehetett volna. A lány azonban szegény családban nőtt fel, és ő nevelte négy kisebb testvérét. Egyáltalán nem kívánt tehát gyermeket. Amikor a szobrász megérti, hogy a lány álláspontja megingathatatlan, eltávolodik tőle, és a szerelme lassan elhal.
Ha viszont a férfi eleve határozottan elveti a gyermekáldás gondolatát, a gyermekek jelenléte végképp kiölheti belőle az erotikus vágyat. Ilyesmire főképpen a lázadó szerelemben kerül sor, mint például a torinói férfi vagy Buzzati Antoniója esetében. Ők ugyanis az erotikát keresik a szeretőjükben, a féktelen, elszabadult, őrült erotikát, amely nem tűr fegyelmet. Ha gyerekeik vannak, fékezniük kell magukat, rejtőzködni, bizonyos napirendet betartani, hallgatni. Nem törhet ki belőlük bármikor a vágy, a családi otthon nem lehet dionüszoszi kicsapongások színtere, sikolyoktól hangos földi paradicsom, itt nem egyesülhet a férfiember kizárólagos és tökéletes módon asszonyával: mindig van valami zavaró tényező. Nagyon sok férfiban a gyermekekkel való együttélés, a gyereknevelés, a napi időbeosztás, az illedelmes viselkedés, a fürkésző gyerekszemek lassacskán elpusztítják a szexualitást, hiszen az külön világ, a féktelenség, a szabályok áthágásának a világa. Ez az élet épp azt pusztítja el, ami az erotikát erotikává teszi s nem valami mássá.
A nő általában nem törekszik ennyire a két dolog különválasztására. Úgy érzi, arra született, hogy gyermekei legyenek. Az ő számára a szeretet, a gyengédség, az érzelem és az erotika egyazon dolog. Nemhogy gyengítenék, erősítik egymást. Sok nő számára a terhesség a férj iránti szerelem kifejeződése. Elvárják, hogy a férj csodálja újszerű szépségüket, és szenvednek, ha nem teszi. Sok nő szemében a gyermek megszületése teszi teljessé a szerelmet. Vannak, akik csak akkor érzik magukat tökéletesen szerelmesnek, ha anyává lettek. A folytonosság bizonyítékát látják mindebben. A nő úgy mutatja ki férje iránt érzett növekvő szerelmét, hogy odaviszi a kicsit az ágyukba, simogatja, a keblére öleli. Azután reggel elvárja, hogy a férj lovag módjára viselkedjék, virágot küldjön neki. Nem veszi észre, hogy a férfi másfajta erotikára vágyik, olyanra, amely egyedül neki szól. A férfit is meghatja a gyenge kis gyermektest közelsége, de ennek az érzésnek az égvilágon semmi köze sincs ahhoz, amikor a férfit a nő teste, illata, hasa, csípője mozgása izgatja fel. Anya és gyermeke látványa másfajta szeretetet ébreszt fel benne, olyat, amelyet átsző a felelősség, a kötelesség érzete. Az emberi nem fejlődése során a hímben akkor alakult ki ez az érzés, amikor a vadásznak, a harcosnak meg kellett védenie területét s az ott élő gyenge, védtelen nőket és gyermekeket.
Ez a szeretet az anyai szeretetre hasonlít, de nincs benne semmi érzékiség, testiség, semmi, ami erotikus. Őrködő, gondoskodó, rejtett figyelmességekkel teli szeretetről van szó, ami tettekben mutatkozik meg, nem simogatásokban. Az effajta szeretet a külső veszélyektől való védelemben nyilvánul meg, és leginkább az éjszakai tábort felügyelő őrszem érzéseihez hasonlítható. Egyáltalán nem befolyásolja a távolság, és nincs szüksége fizikai közelségre, érintésekre. Az évek múlásával, a gyerekek születésével, az együtt töltött közös évekkel párhuzamosan nő, a közös emlékek, a közösen megvívott harcok erősítik. Átszövi a bensőséges intellektuális és lelki viszony, a megszokott párbeszéd. Így lesz a feleség a férfi „másik fele”, ahogy annak idején mondták.
Csakhogy ebben az igaz és mély szeretetben, meglehet, nyoma sincs az erotikának. Ezért fordulhat elő, hogy a férfi képes mélyen, igazán szeretni valakit, aki nélkül nem is tudna meglenni, de aki iránt egyáltalán nem érez szexuális vonzódást, vagy akitől egyenesen viszolyog. Képes lehet a világon bárkivel szeretkezni, csak ezzel az eggyel nem, vagy ha megteszi, csak egy felvállalt kötelességet teljesít. Ha utazik vagy társaságban van, nem tud parancsolni a szemének: és ha a többi nővel való összehasonlítás a feleség javára dől el, akkor is vágyik a többi nő testére, az új kapcsolatokra. De szó sincs róla, hogy megvonná feleségétől a megbecsülést, az elismerést, a szeretetet. Értékeli kivételes intellektuális képességeit, erényeit, kifinomultságát, ízlését, nagyra becsüli a tanácsait. És főképpen semmi szín alatt sem szeretne ártani neki, szenved saját közömbössége miatt, bűntudata van.
Mindezek az érzések kétségkívül a szeretet területéhez tartoznak. A férfi elmondhatja ugyan, hogy szereti a feleségét, de az erotikusan idegen a számára, nem elégíti ki szexuális szükségleteit. Ez a szükséglet úgy gyötri a férfit, mint a kielégítetlen éhség vagy szomjúság.
Az ilyen gyötrő érzés ritkább a nőknél. Erotika és szerelem számukra ikertestvérek. Ha a férjük már nem vonzza őket szexuálisan, annak többnyire az az oka, hogy már nem szeretik. Látni sem akarják többé. Ha viszont még szeretik, továbbra is elvárják tőle a romantikus gesztusokat, a simogatást, az ölelést, mindazt, ami számukra az erotikát jelenti. A férfi szempontjából az erotika egészen más. A lovagias viselkedés nem erotika, a virágok, a kedveskedés, a simogatások nem tartoznak az erotikához. A férfinak az erotika különálló, ragyogó, gyötrelmes terület, olyasvalami, amit kíván és ami elől menekül, valami, ami eltűnik és felbukkan, mint a délibáb.
A férfi sajátos drámája az, hogy az egyik nőt szereti és a másikat kívánja, és hogy mindezt bűntudattal éli meg. Ez kiengesztelhetetlen, eredendő bűn, amelyre úgy keres orvoslást, hogy egyre több felelősséget, kötelezettséget vállal, egyre jobban gondoskodik. Mindhiába, hiszen nem ezt várják el tőle, hanem azt, hogy egyesítsen önmagában két dolgot, amelyek szertelenül különválnak benne. Ez a konfliktus az oka annak az önfegyelemnek, amelyet a férfiak az ókortól kezdve magukra kényszerítettek. Mindig is érdemnek tekintették az önuralmat, a szexuális vágy elfojtását. Már korábban is láttuk és ebben a fejezetben is azt tapasztaljuk, hogy a nőben összefonódik az erotika és az erkölcs, a férfiban nem.

A Kiadó engedélyével.