Főkép Évekkel ezelőtt kíváncsiságból megvettem a Tobsucht című DVD lemezt, megnéztem és azóta elkötelezett híve vagyok a német Die Apokalyptischen Reiter együttesnek. Nem csak azért, mert valami hihetetlenül szórakoztató és energiától duzzadó koncertet, illetve rögtön kettőt rögzítettek, hanem mert mindegyik fellépés egyszerre volt látványos és vicces. A zene pedig annyira változatos, annyira szerteágazó gyökerű, hogy hamarjában nem tudok megnevezni hasonló felfogású metal társaságot.
 
Az 1995-ben alakult banda az évek során nem csak számos tagcserét élt meg, hanem menet közben a zenéjük is folyamatosan változott. Azt ugyan nem teljesen értem, miért pont most gyűjtötték össze pályafutásuk legfontosabb számait erre a lemezre, de az ok tulajdonképpen mindegy, a lényeg, hogy így lehetőséget adnak a későn érkezők számára az ismerkedésre.
 
A számok egy része ékes németséggel szólal meg, amin nem kell meglepődni, náluk ez természetes, és érthető módon népszerűségük pont ezen a nyelvterületen a legnagyobb. Azért az angolul előadott nótákra sem lehet panasz, valóban betartják a címben ígérteket, a legnagyobb és legjobb „slágereiket” gyűjtötték egybe. Ennek eredményeként van itt minden, mint a búcsúba, death, thrash keveredik jazzos elemekkel, helyenként a kiszámíthatatlanság jellemzi legjobban a számokat. De éppen ettől a sokszínűségtől szép az egész, és válik megunhatatlanná.

Ezt az érzést csak megerősítik az átlagosan három-négy perces opuszok, nincs itt semmi öncélú hangszerbűvölés, pusztán dalok vannak. A muzsika ráadásul gyakran bólogatásra, lábdobolásra késztet, nem beszélve a refrének együtténekléséről. Ráadásul olyan energia árad a zenéből, ami tényleg feldobja, felvidítja az embert – márpedig ennél többet nem várok el semmilyen muzsikától. Ahogyan képesek a legféktelenebb durvulatból átváltani egy kellemes andalgásba, ahogy Fuchs teli torokból süvölti a refréneket, az még ebben a formában is élményszámba megy. Az olyan klasszikussá patinásodott nóták, mint mondjuk a „Der Seemann”, amely többszöri tempóváltás után simán katonai indulóvá formálódik, vagy a dacoskodó „We Will Never”, amely utcazenés kezdete ellenére metal örökzöldként vonul be a köztudatba, ha van egy kis igazság és kellő számú rajongó ezen a bolygón.
 
Befogadás szempontjából szerintem az a legcélszerűbb megközelítése a The Greatest Of The Best címre elkeresztelt albumnak, ha stúdióban felvett, közönség nélküli koncertnek fogjuk fel. Van íve, megvannak a pörgősebb és nyugisabb blokkok benne, és gyakorlatilag az elejétől a végéig leköt. Természetesen tudom, hogy élőben valami elképesztő műsorra képesek, amelyben a látvány legalább annyira fontos, mint a zene, mivel azonban ritkán járnak errefelé, most beérem a lemezzel.
 
Amiről még feltétlenül szólnom kell, az nem más, mint a válogatást záró három nóta. A „Riders On The Storm” köszönő viszonyban sincs a Doors hasonló című látomásával, ellenben kihagyhatatlan koncertdarab. Iszonyat tempóval kezd, hogy aztán átváltson egy kis andalgásra, amit nyilvánvaló módon egy totaliárius rész követ. Majd újra végigmennek a sorrenden, de mire eljutunk idáig, már dagadozik a hallgató keble, amibe túl gyorsan, túl nagy adag grandiőz melódiát tuszkoltak bele – igen, nem kevés epikusság van benne. A végítélet lovasai ezután egy mániákus (Reitermania) szerzeménnyel fokozzák a feszültséget és a tempót, amelyben Fusch énekén kívül Dr. Pest szintijátéka kap nagyobb szerepet. A dobolás ugyan lehetne változatosabb, de összességében átjön az őrület.
A befejezés nem lehet más, mint a „Metal Will Never Die”. A kezdés kis protekcióval bármelyik Richard Clayderman albumra felkerülhetne, ám a folytatás miatt persze erre esély sincs, inkább amolyan egyszerű metal hitvallás lesz belőle, ami nem csak színpadon, hanem a hangfalak előtt ülve is megfogja az embert.
 
Az együttes tagjai:
Fuchs (Daniel Täumel) – ének
Ady – gitár
Dr. Pest (Mark Szakul) – billentyűs
Volk-Man – basszusgitár, ének
Sir G. (Georg Lenhardt) – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Die Boten
2. Adrenalin
3. Es Wird Schlimmer
4. Der Seemann
5. We Will Never
6. Die Sonne Scheint
7. Du Kleiner Wicht
8. Nach Der Ebbe
9. Wir Reiten
10. Unter Der Asche
11. Friede Sei Mit Dir
12. Revolution
13. Das Paradies
14. Der Weg
15. Komm
16. Erhelle Meine Seele
17. The Fire
18. Riders On The Storm
19. Reitermania
20. Metal Will Never Die
 
Diszkográfia:
Soft & Stronger (1997)
Allegro Barbaro (1999)
All You Need Is Love (2000)
Have a Nice Trip (2003)
Samurai (2004)
Riders on the Storm (2006)
Licht (2008)
Moral & Wahnsinn (2011)
The Greatest Of The Best (2012) válogatás