Főkép

Igencsak későn kezdődött az este ezen a gyönyörű márciusi szombaton. A kezdés este 10-re volt kiírva, ami még mindig csak az előzenekar színpadra vonulását jelentette. A Backseat Burnin’ nevű pécsi illetőségű banda – nagy meglepetésemre – pontosan 22:00-kor a színpadra is lépett és elkezdett zenélni. Innentől kezdve azonban, hát…hogy is mondjam, nem volt valami kirívó, újszerű vagy egyszerűen csak jó a zenéjük. Így a közönség irántuk való érdeklődése sem volt túl nagy, pár szám után jelent csak meg egy-két ember a színpad előtti nagy üres placcon (igaz, egyikőjük egy korsó sörrel és vagy három felessel a kezében, szóval nem is tudom, hogy ő a bandát akarta-e látni, vagy csak biztosra akart menni, hogy nem lökik ki a kezéből a piát.) A közönség nem nagyon tudta hova tenni a négy fiút, amit igazából nem is csodálok, nem sok eredetiséget mutattak fel, amolyan keményebben lötyögős tömegrockot játszottak, amibe néhol belekeveredett egy-két jó ötlet vagy megoldás, de ez kevés volt, mint vegetáriánus étrendben a jó sült oldalas. Azt sem értem igazán, hogy miért nem magyarul énekeltek, hiszen a gyenge hangosítás ellenére azt legalább helyenként értette volna a közönség, de így…

Mindig igyekszem odafigyelni a vendégzenekarra is és ezért az első pár szerzemény alatt kicsit közelebb óvakodtam a bandához, de végül összefutottam egy ismerőssel és inkább vele dumáltam végig a maradék kb. fél órát. És itt hadd hozzak fel egy érvet a fiúk mellett is, hiszen a gyenge zenekaroknak két típusa létezik: az egyik annyira rossz, hogy mellettük nem tudok semmire odafigyelni, de van a másik típus, akik legalább hagyják a gyanútlan érdeklődőt nyugodtan mással foglalkozni – és a Backseat Burnin’ az utóbbiak közé tartozik.

Na, mindegy, maradjunk annyiban, hogy ezt a hátsó ülést senki sem fogja eloltani, ha épp tüzet fog, de reméljük, hogy előbb-utóbb sikerül majd valami érdemlegeset is összehozniuk.

Ezek után a Black-Outnak sem volt könnyű dolga, hiszen a közönség előhevítése elmaradt, így ez a feladat is rájuk hárult, amit az első pár dallal – többnyire a Fekete-kék albumról ismert számokkal – sikerült is megoldaniuk. Ekkorra a tömeg igencsak felduzzadt a színpad előtt, de azért nem annyira, hogy ne lett volna mindenkinek kényelmesen helye. Persze a tánctér valószínűleg a hosszú hétvége miatt elutazó rajongók miatt is volt kicsit foghíjas.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy végre idén is összeállt a négy srác - Kowa, Csányi Szabi, Fehérvári Atis és Csányi Zoli. A Facebookon nem éppen lazulós műsort ígértek, és ezt be is tartották: hallhattunk dalokat a már említett Fekete-kék, az Esőnap, a Radioaktív, a Szabadlábon és a V.V.V. albumról is. Az elején kisebb technikai gondokkal küszködött a banda, és szükségük volt pár számra, mire mindent rendbe tettek, de ezt senki sem tragédiaként élte meg, mert Szabiék ettől függetlenül rendületlenül játszották a dalokat, és inkább Kowa átvezetői alatt állítottak a beállításokon. Lényegében a Black-Outtól megszokott színvonalat élvezhettük: Kowa énekelt, „túráztatta” a torkát és minden dalt megbolondított egy kis improvizációval, Szabi gitározott, mosolygott, szólózott és vokálozott, Zoli látványosabbnál látványosabb trükköket mutatott be a dobverőkkel, és Atis is feloldódott a maga kicsit visszafogott módján – Szabival összeállva zúzta a basszust és vokálozott.

Egy vendég, nevezetesen Vilkó megjelenése is be volt ígérve a koncertre, és Vilkó végül a „Vivien” című dal alatt lépett színpadra. A Hollywood Rose gitárosa hozta a szokott formáját: energiával telve tombolt a színpadon, látványosan gitározott, énekelt és ugrált, és még jobban felpörgette az egészet.

A Black-Out két új dallal is csábította a közönséget erre a szombatra, és természetesen nem mulasztották el előadni ezeket. A „Jónak lenni” a Kowa által képviselt pozitív gondolkodást jeleníti meg a szövegében, amihez a Szabi-féle alaposan összerakott zenei alap ad profi érzést, a másik – egyébként próbatermi felvételként korábban már hallható – dal pedig igazi pörgős, jellegzetes Black-Out-darab, jó kis énekkel, gitárszólókkal, basszussal és dobbal. Egyszóval alaposan sikerült felkelteni az emberek érdeklődését az új EP iránt, és az előzetesek alapján nyilvánvaló, hogy Szabiék egyáltalán nem rozsdásodtak be és most is képesek fantasztikus szerzeményekkel megörvendeztetni a rajongókat.

A közönségen végignézve pedig megint az látszott, hogy az emberek imádják a Black-Outot, képesek táncolni a zenére, együtt énekelni a dalokat Kowával, Szabival, Atissal és Zolival, és közben nagyon jól érzik magukat. Jött is persze a közönségénekeltetés az „Ami vagy” alatt, és ezúttal sem okoztunk csalódást – hangosan és lelkesen ordítottuk az egyik legjobb Black-Out-szerzemény sorait.

Röviden szólva, jó kis koncert volt az első és egyetlen tavaszi Black-Out-koncert – köszönjük a tagoknak, hogy kiálltak és nagy reményekkel várjuk az új EP-t.