Főkép

A Zenit – Az örökség könyvsorozat első kötete teljesen más képet mutatott erről az új urban fantasy ciklusról, mint az elsőre gondolnánk. Az Ólompegazus egy főként karakterekre építkező, a mondanivalót előtérbe helyező regény volt, mely sokkal mélyebbnek bizonyult a fülszövegben lefestett tartalomnál. A sorozat hátteréül szolgáló misztikus lényekről és világról elég keveset tudtunk meg, noha így nagyon kellemes ízelőként szolgált, felkeltette az érdeklődést a különös univerzum iránt. Ezzel szemben a Balor szeme egy teljesen más irányvonalat képvisel. Vérbeli kalandregény, nem időzik feleslegesen a figurák életén és nem moralizál a pörgős akciók között, inkább az izgalmas és meglepő fordulatokra koncentrál, s ilyen tekintetben kiválóan is szerepel.
 
Régészeti tanulmányai után Gyárfás Zoltán úgy dönt, hogy Hollywoodban is kipróbálja a szerencséjét, hátha nagyobb sikereket ér el színészként az Álomgyárban, mint hazánkban. Dolgozik kaszkadőrként, elvállal kisebb-nagyobb szerepeket, míg végül történelmi ismereteit kamatoztatja és beáll szakértőnek egy aukciós házhoz. Amikor viszont egy fiatal, vörös hajú szépség ellopja az egyik értékes ereklyét, nem habozik utánaeredni, s mire észbe kap, már egy titokzatos ír milliárdos elől menekül a hangzatosan Halál-völgynek is nevezetett Mojave-sivatag fullasztó hőségében. Sorsán az sem sokat lendít, hogy egy Los Angeles-i latin gengszterbanda és egy biztonsági cég testes gorillái is holtan szeretnék látni, bár a titok felderítésében segítségére siet egy indián törzsfő, aki ráadásul varázslónak is mondja magát.
 
A dióhéjban vázolt cselekményből már kitűnik, hogy mire is számíthat az olvasó, ha megveszi ezt a valamivel több, mint háromszáz oldalt. Akad itt egy Indiana Jones-típusú kalandor főhős, aki amellett, hogy ért a történelemhez és a különböző legendákhoz, nem fél belevetni magát a veszélyes küzdelmekbe, s társául egy szép hölgy, illetve egy bölcsebb, sokat tudó öreg szegődik. Együtt kutatnak az események összefüggése és valós jelentése után, még ha eközben magukra is haragítanak egy latin-amerikai bandát és még néhány nem túl bizalomgerjesztő alakot, akik nyugodt szívvel használják fegyvereiket, ha szükségesnek ítélik. Ha a klasszikus akciófilmbe illő alaphelyzetet továbbgondoljuk, és beillesztünk némi kelta és ír misztikus mondát a lövöldözések közé, akkor kész is a recept, csak kellően profin kell előadni.
 
Massár Mátyás pedig nem hibázik, határozottan és gyakorlottan irányítja a szálakat, mindvégig érződik a regényen, hogy kellően átgondolt, nincsenek benne felesleges részek, a pörgős ritmus nem törik meg. Nem mutat semmi újat, de ez nem is zavaró, hiszen pontosan annyit vállal, amennyit meg is tud valósítani. A látványos csatajeleneteket a megfelelő időben helyezi el, nem tűnik erőltetettnek vagy unalmasnak, az olvasmányos és lendületes stílus egy pillanatig sem hagyja lankadni a figyelmet. A szimpatikus figurákra annyi időt szán, amennyi elengedhetetlen ahhoz, hogy megkedveljük őket – még ha így nem is lesznek különösebben kidolgozottak. A háttértörténetről valamivel többet tudunk meg, mint az első kötetben, de a világ valódi kiléte még egyelőre nem tárult fel előttünk, a Zenitet még mindig nem ismertük meg közelebbről, viszont ezúttal kapunk annyi információt, hogy ne legyen hiányérzetünk.
 
A Balor szeme önállóan is olvasható, nem kötődik annyira az Ólompegazushoz, legfeljebb néhány áthallás megértése miatt érdemes Horváth György könyvét előbb kézbe venni. Aki kedveli a hasonló regényeket, annak csak ajánlani tudom, nagyszerűen fog szórakozni, elvégre minden benne van, ami egy jellegzetes akciódús műhez kellhet: hatalmas fegyverek, kigyúrt mexikóiak, egy régi Harley Davidson, egy vörös hajú hölgytárs, kevés humor, a folytatás lehetősége és néhány tündér a legendák világából. Ilyen kezdés után kíváncsi vagyok, hogy a Zenit további kötetei milyen stílust és hangulatot képviselnek – ha továbbra is megmarad ez a sokszínűség, mindenki meg fogja találni a neki legjobban tetszőt.